FTC: Hiszek a csapatban, ki tudjuk ejteni a Slovant! – Bassey

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2022.07.15. 08:16
null
Fortune Bassey: Amikor pályára küldtek, csakis az járt a fejemben, hogy helyzetbe kerüljek, ha lehetőségem lesz, gólt szerezzek. Egy gólról álmodtam, kettő lett belőle! (Fotók: Török Attila)
A Ferencváros a Bajnokok Ligája első selejtezőkörének visszavágóján 5–1-re kiütötte a kazah bajnok Tobol Kosztanajt, Adama Traoré és Fortune Bassey is duplázott.

 

– Csereként beállva duplázott a Tobol ellen, jött is a jellegzetes szaltós ünneplés. Milyen érzés volt?
– Felejthetetlen! – vágta rá lapunk Fortune Bassey, a Ferencváros nigériai csatára, aki csereként beállva a 74. és a 91. percben góllal tette fölényessé a zöld-fehérek győzelmét, és a korábban Gera Zoltántól látható módon ünnepelte találatait. – Első magyarországi gólom után, a Gyirmót elleni bajnokin elfelejtettem a mozdulatsort, most nem ment ki a fejemből…

– Nem veszélyes a szaltó?
– Egyáltalán nem. Annak idején Afrikában kezdtem, ki tudja, hányszor csináltam már. Eleinte nemigen tudtam, hogyan ünnepeljem a góljaimat, és miután mindig is atletikus alkat voltam, adta magát, hogy valami akrobatikus mozdulattal fejezzem ki az örömömet. A mostani találataim után euforikus hangulatba kerültem.

Fortune Bassey első magyarországi gólját elfelejtette szaltóval ünnepelni, szerdán pótolta a mulasztást
Fortune Bassey első magyarországi gólját elfelejtette szaltóval ünnepelni, szerdán pótolta a mulasztást

– Azért emlékszik a góljaira?
– Az elsőnél jókor voltam jó helyen. Pontosan nem tudnám felidézni, mi hogyan történt, arra emlékszem, hogy Kristoffer Zachariassenhez került a labda, én pedig a kapu előtt arra összpontosítottam, ne fussak lesre, és meg tudjon találni az átadása. A passz után már csak bele kellett tennem a lábam a labda útjába.

– Na és a második?
– Formás akció végén találtam a kapuba. Henry Wingo kényszerítőzött Aissa Laidounival a jobb oldalon, a tizenhatoson belül járt, középen ismét csak arra kellett figyelnem, hogy a labda el tudjon hozzám jutni. A testemmel kizártam a védőt, és jött is a passz.

– Mit érzett a gólok pillanatában?
– Nehéz szavakba önteni. Talán elég, ha annyit mondok, szerda este első Bajnokok Ligája-gólomat szereztem. És rögtön a másodikat is... Amikor pályára küldtek, csakis az járt a fejemben, hogy helyzetbe kerüljek, ha lehetőségem lesz, gólt szerezzek. Egy gólról álmodtam, kettő lett belőle!

A nigériai csatár mindkét találatánál jól helyezkedett, és higgadtan használta ki helyzeteit a Tobol ellen, fölényessé téve a Ferencváros győzelmét
A nigériai csatár mindkét találatánál jól helyezkedett, és higgadtan használta ki helyzeteit a Tobol ellen, fölényessé téve a Ferencváros győzelmét

– A mostani és a múlt heti kazahsztáni teljesítményt össze sem lehet hasonlítani, a csapat ezúttal sokkal meggyőzőebben futballozott. Mi működött ezúttal jobban?
– Kazahsztánban még valóban kicsit szenvedtünk, az időjárás, az időeltolódás is a hazaiak mellett szólt, és a pálya talaja sem volt tökéletes. Tisztában voltunk vele, hogy első hazai mérkőzésünkön rengetegen lesznek a stadionban, nemcsak győzni akartunk, hanem jól is futballozni. Látni kell azt is, hogy a nyáron újonnan érkező játékosoknak némi időre lesz szükségük a teljes beépüléshez, de jó, hogy már most is több kiugró egyéni teljesítmény volt a csapatban. Egy biztos, nagyszerű játékosok vannak a keretben, most aztán tényleg pokolian nehéz bekerülni a kezdőbe.

 

 

A Ferencváros játékosai boldogan ünnepelték a továbbjutást: következhet a Slovan elleni párharc!
A Ferencváros játékosai boldogan ünnepelték a továbbjutást: következhet a Slovan elleni párharc!

– Hány gratuláló üzenetet kapott a lefújást követően?
– Nem tudnám összeszámolni. Nehezen jött álom a szememre, így volt időm válaszolgatni rájuk. Sokan írtak otthonról, Nigériából is, látták, hogy megszereztem első góljaimat a BL-ben. A lánytestvérem és a barátnőm telefonon is hívott Afrikából.

NS-SZAKÉRTŐ

Lisztes Krisztián, a Ferencváros korábbi 49-szeres válogatott középpályása: – Meggyőző teljesítménnyel rukkolt ki a Ferencváros. A két mérkőzés alapján egyértelmű volt, melyik a jobb együttes, örülök, hogy simán jutott a következő körbe a Fradi. Régen lehetett ennyire nyugodtan nézni selejtezőt, jól nézett ki a csapat. A leginkább szembetűnő a gyorsaságbeli különbség volt, a kazahok nem tudták levédekezni a Ferencvárost, amely egyértelműen ellenfele fölé nőtt. A labda járatása gyors volt, a kombinatív játék is működött, időnként már túl is cifrázta a csapat a támadásokat. A vége gálaelőadás lett, néhány Tobol-játékosnál el is szakadt a cérna. Remélem, a következő fordulóban a Fradi kiejti a Slovant.

– Ezek szerint egyelőre egyedül él Budapesten?
– A barátnőmmel négy éve vagyunk együtt, hamarosan ő is jön utánam. Otthon ismertük meg egymást. A szüleimmel a mérkőzést követő napon beszéltem, édesapám keményen dolgozik, édesanyám tanár a helyi iskolában, két lánytestvérem közül a kisebbik egyetemre jár, a nagyobbik fodrászként dolgozik odahaza.

– Édesapja futballozott?
– Szereti a labdarúgást, szívesen nézi a televízióban, szurkol a csapataimnak, de sosem futballozott. Engem gyerekkoromban magával ragadott a labdarúgás. Afrikában a gyerekek kilencven százaléka futballista szeretne lenni, nem sok szórakozási lehetőségünk van – iskola után irány a focipálya.

– Hogy érzi magát a magyar fővárosban?
– Fél éve már, hogy itt vagyok, de megmondom őszintén, túl sokat nem láttam a városból. Az a típus vagyok, aki edzések után hazamegy, sokat pihen, megfelelően étkezik, hogy a másnapi tréningre újra jó állapotban legyen. Ha elmegyek valamerre, a Duna-parton sétálok egyet, egyébként leginkább odahaza vagyok a lakásban.

– A következő körben a Slovan Bratislava vár a Ferencvárosra. Hallott a két klub közös múltjáról?
– Csapattársaim már meséltek róla. Kicsit úgy is érzem magam, mintha derbire készülnénk. Nehéz párharcra számítok, jó lenne, ha az első mérkőzésen előnyt szereznénk. Alighanem telt ház lesz a Groupama Arénában, fergeteges lesz a hangulat, hazai pályán győznünk kell. Hiszek a csapatban, meg tudjuk csinálni!

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

FERENCVÁROS–TOBOL (kazah) 5–1 (3–1)
Budapest,
Groupama Aréna, 17 347 néző. V: Jakubik (lengyel)
FTC: Dibusz – Wingo, S. Mmaee, Kovacevic (Knoester, 82.), Civic – Laidouni, Zachariassen (Mercier, 83.), Esiti (Loncar, 75.) – Nguen (Auzqui, 68.), F. Boli (Bassey, 68.), A. Traoré. Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
TOBOL: Mokin – Kairov, Malij, Tomasevics, Amanovics – Tagibergen, Jovancsics, Zsarinbetov (Muzsikov, 68.) – Tosics (Zsakszilikov, 78.), Sergeyev (Déblé, 75.), Brígido (Vukadinovics, 75.). Vezetőedző: Milan Milanovics
Gólszerző: A. Traoré (4., 17.), Laidouni (21.), Bassey (74., 90+1.), ill. Sergeyev (23.)
Kiállítva: Muzsikov (82.)
Továbbjutott: a Ferencváros, 5–1-es összesítéssel

SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
ELSŐ MÉRKŐZÉS

Július 20., szerda
20.00: FERENCVÁROS
–Slovan Bratislava (szlovák)
VISSZAVÁGÓ
Július 27., szerda
20.30: Slovan Bratislava (szlovák)–FERENCVÁROS

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik