Európai Ligák: nem kérnek az UEFA BL-átalakítási tervéből

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.17. 09:34
null
A Bajnokok Ligája-trófea (Fotó: AFP)
Az európai országok bajnokságainak jelentős része nem ért egyet azzal a tervvel, amelyet az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) készített az európai kupák átalakítására, „szuperligásítására” – derül ki az Európai Ligák (European Leagues) nevű szervezet vezetőségének minapi varsói ülését összegző közleményéből.

 

A csütörtöki lengyelországi tanácskozást követően kiadott közlemény úgy fogalmaz: „Az Európai Ligák továbbra is kitart ama meggyőződése mellett, hogy az európai kupaküzdelmek megreformálásra kidolgozott előterjesztés csak néhány gazdag és nagy befolyással bíró klubnak kedvez, miközben árt a hazai bajnokságoknak, illetve az azokban részt vevő csapatok túlnyomó többségének."

Hozzáteszik: ők olyan reformon dolgoznak, amely sportszakmai és pénzügyi szempontból is fenntartható fejlődést garantál mind az európai kupák, mind a hazai bajnokságok számára, és igényt formálnak arra, hogy az UEFA egyezségre jusson velük, mielőtt dönt változtatásról, sőt azt javasolják, hogy a reform kidolgozását „kezdje a nulláról”.

A kiszivárgott/kiszivárogtatott tervezet szerint az UEFA háromszintű európai ligarendszert tervez bevezetni 2024-től – erről itt olvashatnak.

Az Európai Ligák nevű szervezetet 2005-ben hozták létre, 29 európai ország 35 bajnokságát tömöríti – tagja többek között az angol Premier League, a spanyol La Liga, az olasz Serie A –, ezeken keresztül több mint 950 klub képviseletét vállalja fel. A magyar bajnokság egyelőre nem tagja e szervezetnek, de az MLSZ múlt heti közgyűlése határozott a csatlakozásról.

Az európai kupák átalakításáról már egyeztetett az UEFA-val egy másik szervezet, az Európai Klubszövetség (European Club Association, ECA), amelynek tagjai június 6-7-én rendkívüli közgyűlést tartanak Máltán saját javaslataik kidolgozása érdekében.

A közelmúltban nyomatékosított irányelveik szerint „a több európai futball jó a sportágnak”, nincsenek ellene egy alaposan kidolgozott feljutási-kiesési rendszernek, ám a versenysorozatoknak minden klub számára hozzáférhetőnek kell lennie, továbbá az európai kupák működését össze kell hangolni a nemzeti bajnokságokkal.

A 2008-ban alapított, 54 európai ország 232 klubját – köztük a legnagyobbakat – a soraiban tudó ECA-nak négy magyar tagja van: a Ferencváros, a Mol Vidi, a DVSC és a Bp. Honvéd.

Legfrissebb hírek

Nem indulhat a Konferencialigában az ír klub, a vezetőség a CAS-hoz fordult – hivatalos

Európa-konferencialiga
2025.06.12. 17:25

Az UEFA nem hajlik az egyezségre, kizárhatják a Crystal Palace-t az európai kupaindulásból

Európa-liga
2025.06.06. 11:59

Megváltoztatták a dupla érintéses tizenegyesekre vonatkozó szabályt

Minden más foci
2025.06.03. 14:25

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
2025.05.31. 19:51

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 12:42

El-döntő: az UEFA bocsánatot kért a kevés érem miatt

Európa-liga
2025.05.23. 10:58

Súlyos büntetést szabott ki az UEFA a magyar–török NL-meccsen történtek miatt

Magyar válogatott
2025.05.17. 13:06

Óriási a botrány: saját kongresszusát késte le a FIFA elnöke, tiltakozásul Csányi Sándor is kivonult

Minden más foci
2025.05.16. 10:46
Ezek is érdekelhetik