C. Ronaldo a legjobb, avagy így szavazott a Nemzeti Sport

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.08.25. 19:50
null
Egy vidám pillanat a monacói gáláról: jobbról C. Ronaldo, Buffon, Messi (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, Cristiano Ronaldót választották meg a 2016–2017-es európai idény legjobb férfi futballistájának. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szavazása előtt kikértük olvasóink véleményét is, most pedig eláruljuk, hogyan is voksoltunk.

 

A futballidény legjobb európai játékosairól döntő szavazáson a Bajnokok Ligája harminckét főtáblás csapatának edzője, valamint az ötvenöt UEFA-tagállam egy-egy szakírója szavazhatott, három-három nevet megadva sorrendben, úgy, hogy az első helyre rangsorolt labdarúgók öt, a második helyen megnevezettek három, a harmadikok egy-egy pontot kaptak. Az edzők nem szavazhattak a saját klubjuk játékosára.

A zsűritagokat tömörítő European Sports Media (ESM) szervezet Magyarországról a Nemzeti Sportot és főszerkesztőjét, Szöllősi Györgyöt kérte fel, hogy vegyen részt a szavazáson és a monacói díjátadó gálán (BL-induló csapatunk sajnos ezúttal sem volt a főtáblán). Mielőtt azonban ő leadta volna a szavazatait egy hónappal ezelőtt, konzultált a futballrovat munkatársaival, és az olvasók véleményét is kikérte.

A szavazatáért azonban egyedül ő a felelős, és tilos volt azt bárkinek elárulnia a végeredmény nyilvánosságra kerülése előtt. Most azonban már semmi akadálya annak, hogy eláruljuk, miként voksoltunk. A hat kategóriában dobogón végző összesen tizennyolc névből tizennégy egyezik az NS-szavazattal, s a hat győztesből négyet „találtunk el”.

Ön hogyan szavazott volna?

Jó böngészést és vitatkozást!

AZ UEFA BAJNOKOK LIGÁJA 2016–2017-ES IDÉNYÉNEK LEGJOBB KAPUSA
Gianluigi Buffon (olasz, Juventus)
Manuel Neuer (német, Bayern München), Jan Oblak (szlovén, Atlético Madrid)*
A Nemzeti Sport szavazata
Gianluigi Buffon
Manuel Neuer
Jan Oblak

AZ UEFA BAJNOKOK LIGÁJA 2016–2017-ES IDÉNYÉNEK LEGJOBB VÉDŐJE
Sergio Ramos (spanyol, Real Madrid).
Leonardo Bonucci (olasz, Juventus, most AC Milan), Marcelo (brazil, Real Madrid)*
A Nemzeti Sport szavazata
Marcelo
Sergio Ramos
Leonardo Bonucci

AZ UEFA BAJNOKOK LIGÁJA 2016–2017-ES IDÉNYÉNEK LEGJOBB KÖZÉPPÁLYÁSA
Luka Modric (horvát, Real Madrid)
Casemiro (brazil, Real Madrid), Toni Kroos (német, Real Madrid)*
A Nemzeti Sport szavazata
Luka Modric
Toni Kroos
Dani Alves (brazil, Juventus, most PSG)

AZ UEFA BAJNOKOK LIGÁJA 2016–2017-ES IDÉNYÉNEK LEGJOBB CSATÁRA
Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid)
Paulo Dybala (argentin, Juventus), Lionel Messi (argentin, Barcelona)*
A Nemzeti Sport szavazata
Cristiano Ronaldo
Lionel Messi
Mario Madzukic (horvát, Juventus)

*Az UEFA a posztonkénti rangsor második és harmadik helyezettjének sorrendjét nem hozta nyilvánosságra

EURÓPA 2016–2017-ES IDÉNYÉNEK LEGJOBB LABDARÚGÓJA
Cristiano Ronaldo (482 pont)
Lionel Messi (141)
Gianluigi Buffon (109)
A Nemzeti Sport szavazata
Cristiano Ronaldo
Lionel Messi
Neymar (brazil, Barcelona, most PSG)

AZ EURÓPA-LIGA 2016–2017-ES IDÉNYÉNEK LEGJOBBJA
Paul Pogba (francia, Manchester United)
Zlatan Ibrahimovic (svéd, Manchester United)
Henrih Mhitarjan (örmény, Manchester United)
A Nemzeti Sport szavazata

Zlatan Ibrahimovic
Henrih Mhitarjan
Edin Dzeko (bosnyák, Roma)

Legfrissebb hírek

„Inkább nem, mint igen” – nővére szerint valószínűtlen Cristiano Ronaldo visszatérése

Minden más foci
2026.10.15. 17:09

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
2026.10.13. 18:41

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

„Én vagyok minden idők legjobbja, pont” – C. Ronaldo szerint az emberek nem értékelik őt eléggé

Minden más foci
2026.10.12. 12:45

„Kivétel nélkül azt szeretnénk, hogy Cristiano Ronaldo visszatérjen a portugál válogatottba” – megszólalt a szövetség elnöke

Minden más foci
2026.10.10. 20:03

Húsz híján ezer, Cristiano Ronaldo góllal tért vissza a klubjához

Minden más foci
2026.10.09. 22:19

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

„Le kéne állni a botoxszal” – a korábbi Palace-elnöknek üzent Cristiano Ronaldo

Angol labdarúgás
2026.10.09. 10:42