BL: Ugyanaz a célunk, mint a Liverpoolnak… – Nagelsmann

MTI/H. D.MTI/H. D.
2021.02.11. 17:51
null
Julian Nagelsmann kíváncsian és bizakodva várja a Liverpool elleni BL-meccset (Fotó: AFP)
Julian Nagelsmann, az RB Leipzig labdarúgócsapatának vezetőedzője kíváncsian és bizakodva várja a német együttes jövő keddi Bajnokok Ligája-mérkőzését, amelyen a Puskás Arénában fogadják az FC Liverpoolt – írja az MTI.

 

A három magyar válogatott játékost – Gulácsi Pétert, Szoboszlai Dominikot és Willi Orbánt – a keretükben tudó lipcseiek a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos beutazási korlátozások miatt kényszerültek ideiglenesen budapesti albérletbe a nyolcaddöntő első felvonására. Nagelsmann a Kossuth Rádiónak adott nyilatkozatában azt mondta: korábban még nem járt a stadionban, és nagyon kíváncsi a létesítményre, ami „a képek alapján sokat ígérő helyszín”.

„A három magyar játékos számára valóban olyan lesz ez a mérkőzés, mintha hazai pályán játszanának, szerintem nagyon örülnek is neki, hogy Budapesten lesz a találkozó” – mondta.

A párharc első felvonásának esélyeiről kifejtette: az nagymértékben függ az aznapi formától, mert ha a Liverpool jó napot fog ki, akkor igen nehéz dolguk lesz.

„Világklasszis játékosaik vannak, akik az elmúlt években sokat erősödtek, nagy győzelmeket arattak a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában. Óriási klub nagy tradícióval. Viszont ugyanez érvényes ránk is. Ha jó formában vagyunk, nagy kihívást jelentünk bármelyik csapatnak. Ugyanaz a célunk, mint a Liverpoolnak, tovább szeretnénk jutni” – nyilatkozta. Hozzátette, a Liverpool legyőzése érdekében kizárólag a saját teljesítményükre összpontosítanak, valamint igyekeznek a határaikat feszegetni.

Nagelsmann magyar játékosairól közölte: Gulácsi és Orbán személyisége és tapasztalata miatt is nélkülözhetetlen része a lipcsei gárdának. Az öltözőben és a pályán egyaránt meghatározó láncszemeknek számítanak, akiknek kombinációja nagyon fontos nekik. A télen igazolt és még továbbra is sérült Szoboszlairól pedig azt mondta: sokat várnak tőle.

„Bízunk benne, hogy felélénkíti a támadójátékunkat, az alapjátékunkat pedig segíti minőségileg magasabb szintre emelni, valamint, hogy a Salzburgban mutatott hatását itt, a mi csapatunkban is ki tudja fejteni” – hangsúlyozta.

A teljes interjú a 19.05 órakor kezdődő Sportvilág című műsorban hallgatható meg csütörtök (ma) este.

Az RB Leipzig–Liverpool találkozó után, február 24-én szintén a Puskás Arénában rendezik a Borussia Mönchengladbach–Manchester City BL nyolcaddöntős párharc első felvonását.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Nehéz terepre készül a Szoboszlai vezette Liverpool

Angol labdarúgás
Tegnap, 7:25

Két góllal vezetett a szünetben az RB Leipzig, de a ráadásban pontot mentett a BVB

Német labdarúgás
2026.02.21. 20:46

100 nap múlva rendezik a BL-döntőt és a hozzá kapcsolódó Bajnokok Fesztiválját Budapesten

Bajnokok Ligája
2026.02.19. 10:58

Nem csitul a Vinícius körüli balhé: a rasszizmussal megvádolt játékos elmondta, miért takarta el az arcát

Spanyol labdarúgás
2026.02.18. 17:18

Hetekig nem számíthat Gulácsi Péterre az RB Leipzig

Légiósok
2026.02.16. 15:09

Győzött a lipcseiek ellen, a Bayern Münchennel lett teljes a Német Kupa elődöntőjének mezőnye

Német labdarúgás
2026.02.11. 22:49

A Tottenham ajánlatára mondott nemet Gulácsi Péter – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.02.11. 14:51

Masszív védekezésében bízhat az RB Leipzig a Bayern ellen

Német labdarúgás
2026.02.11. 09:05
Ezek is érdekelhetik