BL: történelmet írt a Sheriff – moldovai csapat a főtáblán

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.08.25. 22:53
null
A sárga mezes Sheriff történelmet írt (Fotó: Getty Images)
A Sheriff Tiraspol 0–0-ra végzett a Dinamo Zagreb vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának szerdai játéknapján, megőrizte összesítésbeli előnyét, és története során először bejutott a sorozat csoportkörébe. A Salzburg idegenben is legyőzte a Bröndbyt, míg a 32-es főtábla utolsó szabad helyét a Sahtar foglalta le, amely a szerdai visszavágón kétgólos hátrányból állt fel vendége, a Monaco ellen, és a hosszabbításban született öngólnak köszönhette a továbbjutást érő 2–2-es döntetlent. A csoportbeosztást csütörtökön készítik el Isztambulban, a ceremónia 18 órakor kezdődik – honlapunk élőben követi majd az eseményeket.

DINAMO ZAGREB–SHERIFF 0–0

Meglehetősen foghíjas lelátók előtt látott neki a kilátástalannak tűnő feladatnak a Dinamo, és nem sok híja volt, hogy már a legelején tovább nőjön tetemes, háromgólos összesítésbeli hátránya (Sébestian Thill, a vendégek luxemburgi légiósa kapufát lőtt). A későbbiekben a zágrábiaknak is voltak gólszerzési lehetőségeik, de csak lesgólig jutottak. Nem szerzett gólt a Sheriff sem, ám ez aligha zavar bárkit is a klub háza táján, hiszen a továbbjutás nem forgott veszélyben: Moldova a 34. ország, amelyik egy csapata révén bemutatkozhat a BL csoportkörében.

BRÖNDBY–SALZBURG 1–2

Amilyen gyorsan vezetést szerzett egy hete a Bröndby Ausztriában, éppolyan gyorsan jutott előnyhöz az osztrák bajnok Koppenhágában: a leshatárról kiugró Benjamin Sesko lőtt gyönyörű gólt a 4. percben, majd nem sokkal később az első meccsen kulcsszerepet játszó Brenden Aaronson is kihasznált egy óriási kapushibát. A vendégek sokáig tartották korán megszerzett kétgólos előnyüket, és bár a 62. percben Andreas Maxsö fejjel szépített, a dánok az egyenlítésig sem jutottak el – a Salzburg kettős győzelemmel jutott tovább.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, PLAYOFF
VISSZAVÁGÓ
BAJNOKI ÁG

Bröndby (dán)–Salzburg (osztrák) 1–2
(Maxsö 62., ill. Sesko 4., Aaronson 10.)
Továbbjutott: a Salzburg, két győzelemmel (4–2)
Dinamo Zagreb (horvát)–Sheriff Tiraspol (moldovai) 0–0
Továbbjutott:
a Sheriff, 3–0-s összesítéssel
NEM BAJNOKI ÁG
Sahtar Doneck (ukrán)–Monaco (francia) 2–2
(Marlos 74., Rubén Aguilar 114. – öngól, ill. Ben Yedder 18., 39.) – hosszabbítás után
Továbbjutott: a Sahtar,
3–2-es összesítéssel

KEDDEN JÁTSZOTTÁK

BAJNOKI ÁG
FERENCVÁROS–YOUNG BOYS (svájci) 2–3 (2–1)

Továbbjutott:
a Young Boys, 6–4-es összesítéssel

Ludogorec (bolgár)–Malmö (svéd) 2–1

Továbbjutott: a Malmö, 3–2-es összesítéssel

NEM BAJNOKI ÁG
PSV (holland)–Benfica (portugál) 0–0

Továbbjutott: a Benfica, 2–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

A botladozó Monaco meglepte a PSG-t, másodszor kapott ki a címvédő a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2025.11.29. 23:05

A második félidőben jött az olasz henger, a Bologna leiskolázta a Salzburgot

Európa-liga
2025.11.27. 23:08

A duplázó Donyell Malent fejen találta egy söröspohár, de így is simán nyert a Villa

Európa-liga
2025.11.27. 21:09

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10

A Monaco öngóllal bukta el a győzelmet Cipruson; már nem nyeretlen a Köbenhavn a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 21:00

Edzője már nem mer jósolni, de úgy tűnik, Pogba több mint két év után végre bajnokit játszik

Francia labdarúgás
2025.11.18. 13:12

Negóék a 95. percben mentettek pontot

Francia labdarúgás
2025.11.08. 20:53

BL: súlyos az FTC korábbi középpályásának sérülése

Bajnokok Ligája
2025.11.07. 08:39
Ezek is érdekelhetik