BL: Nem kell bocsánatot kérnem amiatt, hogy nyertünk – Terzic

L. M.L. M.
2023.02.16. 09:29
null
Edin Terzic Adeyemi sebességét a kengyelfutó gyalogkakukkéhoz hasonlította (Fotó: Getty Images)
Karim Adeyemi góljával a Borussia Dortmund került előnybe a Chelsea elleni párharcban, miután legyőzte a londoniakat a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében szerdán. A mérkőzést követően Edin Terzic és Graham Potter is értékelt.

 

„Nagyszerű érzés a győztes oldalon állni – kezdte Edin Terzic, a Borussia Dortmund vezetőedzője. – Volt egy kis szerencsénk és a kapusunk elképesztően védett. Ennek ellenére nem kell bocsánatot kérnem amiatt, hogy legyőztük otthon a Chelsea-t.”

A német szakember arról is beszélt, hogy jól védekeztek, ugyanakkor nagyon könnyen beengedték ellenfelüket a támadóharmadba: „A Chelsea-nek rendkívül jók a támadói, láthatták, hány lövést kellett blokkolnunk és mennyi párharcba kerültünk. De Gregor Kobel elképesztő formában van és tudjuk, hogy számíthatunk rá a nehezebb időkben”.

Terzic Karim Adeyemi góljáról is beszélt, amikor azt kérték tőle, hogy írja le a találatot, csak ennyit mondott: „Meep, meep, és már el is száguldott” – hasonlította a tréner a játékosa sebességét a kengyelfutó gyalogkakukkéhoz.

Bár vereséget szenvedett a Chelsea, a londoniak menedzsere, Graham Potter elégedett volt csapata teljesítményével: „Összességében elégedett vagyok, a játékosok jól dolgoztak. A második félidőben, eltekintve a góltól, amelynél nem reagáltunk elég jól, mi voltunk a domináns csapat és helyzeteket alakítottunk ki.”

Potter kitért a jövőre is, szerinte a játékosai ismerik a helyzetüket és az előttük álló kihívásokat: „Csak egy kis szerencsére van szükségünk, hogy folytassuk a ma esti teljesítményt, és folyamatosan fejlődjünk”.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Borussia Dortmund (német)–Chelsea (angol) 1–0 (0–0)
Dortmund,Veltins Aréna,81 365néző.Vezette:Manzano (spanyol)
BVB:Kobel – M. Wolf (Ryerson, 73.), Süle, N. Schlotterbeck, R. Guerreiro – Can – Adeyemi (Bynoe-Gittens, 79.), Bellingham, Özcan, Brandt – Haller (Modeste, 68.).Vezetőedző:Edin Terzic
CHELSEA:Kepa – R. James, Koulibaly, Th. Silva, Chilwell (Mount, 71.) – Loftus-Cheek, Enzo Fernández – Zijes, Joao Félix, Mudrik (Cucurella, 71.) – Havertz.Menedzser:Graham Potter
Gólszerző:Adeyemi (63.)

Legfrissebb hírek

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Schäferék ötöst kapva estek ki a Német Kupából; a BVB a 93. percben harcolta ki a továbbjutást

Német labdarúgás
2026.10.27. 22:57

Beier tekerése döntött, megőrizte veretlenségét a BVB

Német labdarúgás
2026.10.24. 20:42

Bundesliga: a telefonhasználat visszaszorítását szorgalmazza a Dortmund

Német labdarúgás
2026.10.23. 16:49

Nyert a Dortmund, Guirassy egyre közelebb a Borussia BL-gólrekordjához

Bajnokok Ligája
2026.10.20. 20:44

Schäferék értékes pontot szereztek a Dortmund ellen

Német labdarúgás
2026.10.17. 17:38

Megszerezte 150. győzelmét az FTC a nemzetközi porondon, továbbra is hibátlan a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.10.17. 17:30

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:06