BL: nem csak a Barca hiánya lesz szokatlan a tavasszal

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.15. 12:20
null
Kisebb jelentőségük lesz az idegenben szerzett góloknak (Fotó: AFP)
Kedden kezdetét veszi a Bajnokok Ligája 2021–2022-es kiírásának tavaszi, egyenes kieséses szakasza. Az UEFA tavalyi döntése nyomán a mostani idénytől kezdve megszűnt az idegenben szerzett gólokra vonatkozó szabály.

 

Az UEFA az 1965–1966-os KEK-idényben vezette be a szabályt, miszerint az oda-visszavágós kieséses párharcoknál döntetlen esetén az a csapat jut tovább, amelyik idegenben több gólt szerzett.

Mostantól tehát, ha a visszavágó rendes játékideje lejárta után döntetlenre állnak a felek, kétszer tizenöt perces hosszabbítás (és szükség esetén tizenegyespárbaj) következik.

Az előző BL-idényben például a Paris Saint-Germain úgy jutott tovább a negyeddöntőből, hogy Németországban 3–2-re legyőzte a Bayern Münchent, míg Párizsban „csak” 1–0-ra kapott ki. A legjobb tizenhat között az FC Porto hazai pályán 2–1-re legyőzte a Juventust, a visszavágón 2–1-es vesztésre állt a rendes játékidőben. A kétszer 15 perces hosszabbításban a torinóiak és a portugálok egy-egy gólt szereztek (3–2), s a vendégek találata a Juventus kiesését jelentette – hiába a 4–4-es összesítés.

A szabály eltörlése mellett szólt az az érv is, hogy például a fent említett párharc során a Portónak 30 perccel több ideje volt idegenben gólt szerezni, mint a Juvénak.

Az idegenben szerzett találatokra vonatkozó szabály kapcsán emlékezetes párharcok juthatnak eszünkbe.

2019-ben a döntőt játszó Tottenham a Manchester Cityt és az Ajaxot ennek (is) köszönhetően búcsúztatta. A PSG két góllal nyert az Old Traffordon, ám ez kevésnek bizonyult, mert Párizsban a Manchester United Marcus Rashford 94. percben értékesített büntetőjével 3–1-re nyert és továbbjutott.

Az FC Barcelona 2018-ban úgy esett ki, hogy a negyeddöntő első mérkőzésén 4–1-re megverte az AS Romát, majd az olasz fővárosban 3–0-ra kikapott. A 2016–2017-es évadban az elődöntőig menetelő Monaco a legjobb 16 között 6–6-os összesítéssel ment tovább a Manchester Cityvel szemben. Sokat ért, hogy Radamel Falcao kétszer, Kylian Mbappé egyszer volt eredményes Manchesterben, míg a Citytől csak Leroy Sané talált be idegenben.

Az UEFA statisztikákkal is alátámasztotta döntését. Napjainkban (a férfi sorozatokat figyelembe véve) kisebb a különbség a nemzetközi porondon a hazai és a vendéggyőzelmek száma között, mint például ötven évvel ezelőtt (61%–19% helyett 47%–30%), és a szerzett gólok számában is csökkent a differencia (2.02 gól/meccs–0.95 gól/meccs helyett 1.58 gól/meccs–1.15 gól/meccs) az évtizedek során.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ

1. MÉRKŐZÉSEK
Február 15., kedd
21.00: Paris Saint-Germain (francia)–Real Madrid (spanyol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Sporting CP (portugál)–Manchester City (angol) (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!
Február 16., szerda
21.00: Internazionale (olasz)–Liverpool (olasz) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Salzburg (osztrák)–Bayern München (német) (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!
Február 22., kedd
21.00:
Villarreal (spanyol)–Juventus (olasz)
21.00: Chelsea (angol)–Lille OSC (francia)
Február 23., szerda
21.00:
Benfica (portugál)–Ajax (holland)
21.00: Atlético Madrid (spanyol)–Manchester United (angol)

VISSZAVÁGÓK
Március 8., kedd
21.00:
Bayern München (német)–Salzburg (osztrák)
21.00: Liverpool (angol)–Internazionale (olasz)
Március 9., szerda
21.00: Manchester City (angol)–Sporting CP (portugál)
21.00: Real Madrid (spanyol)–PSG (francia)
Március 15., kedd
21.00: Ajax (holland)–Benfica (portugál)
21.00: Manchester United (angol)–Atlético Madrid (spanyol)
Március 16., szerda
21.00: Juventus (olasz)–Villarreal (spanyol)
21.00: Lille OSC (francia)–Chelsea (angol)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik