Villámkezdéssel kétgólos Inter-siker a milánói derbin

Vágólapra másolva!
2023.05.10. 20:50
null
Dzeko ismét gólt lőtt a Milannak (Fotó: AFP)
Az AC Milan 2–0-ra kikapott a városi derbin az Internazionalétől a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Milan (olasz)–Internazionale (olasz) 0–2 (0–2)
Milánó, San Siro, 75 532 néző. V: Jesús Gil (spanyol)
MILAN:
Maignan – Calabria (Kalulu, 82.), Kjaer (Thiaw, 59.), Tomori, Théo Hernandez – Tonali, Bennaszer (Junior Messias, 19.) – Saelemaekers (Origi, 60.), Krunic, Brahim Díaz (Pobega, 82.) – Giroud. Vezetőedző: Stefano Pioli
INTER:
An. Onana – Darmian, Acerbi, Bastoni – Dumfries, Barella, Calhanoglu (Gagliardini, 78.), Mhitarjan (Brozovic, 62.), Dimarco (De Vrij, 70.) – Lautaro Martínez (Joaquín Correa, 78.), Dzeko (R. Lukaku, 70.). Vezetőedző: Simone Inzaghi
Gólszerző: Dzeko (8.), Mhitarjan (12.)

A visszavágót május 16-án rendezik.

ÖSSZEFOGLALÓ

Nem mindennapi megérzés volt Simone Inzaghitól, hogy Romelu Lukaku helyett Edin Dzekót tette be az Inter kezdőjébe. A bosnyák támadó már a nyolcadik percben igazolta a döntés helyességét, amikor Calhanoglu szöglete után a védő szorításában is kapásból a kapu jobb oldalába belsőzött. Majd három perccel később jött Henrih Mhitarjan, és gyönyörű akció végén meglepően üresen maradt középen, majd védhetetlenül bombázott a kapuba kettőre növelve az Inter előnyét.

A Milan védelme egyáltalán nem muzsikált jól, és ezt nem csak a két gól mutatta. Sorban jöttek a Milan-lehetőségek. Lautaro Martínez buktatásáért először büntetőt ítélt a játékvezető, csak a VAR mentette meg Stefano Pioli csapatát az újabb (esetleges) találattól.

A Milan örülhetett, hogy a szünetben csak kétgólos hátrányban volt.

A második félidő elején a „hazaiak” szépíthettek volna Junior Messias révén, illetve a „vendégeknél” Dzeko is közel járt a második találatához, de mindkét ziccer kimaradt.

A Milanban Sandro Tonali veszélyesen játszott, a legnagyobb helyzete a 63. percben volt, de akkor is csak a kapufát lőtte telibe. Az Inter is többször közel járt a harmadik gólhoz, de a számtalan helyzet ellenére nem tudott újabb gólt elérni.

Az Internazionale teljesen megérdemelten szerzett kétgólos előnyt a jövő keddi visszavágóra. 0–2

PERCRŐL PERCRE


90+5. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

Jó meccs volt? A körítésre nem lehetett panasz!


90+2. perc A 16-os elől Pobega a kapushoz lő.

Négy perc a ráadás.

89. perc Mezőnyharc,
Brozovic jobb oldali beadása Maignané. Lesz milanos lövés/fejes a kapu felületére ma? A kapufa statisztikailag mellé, ezt jegyezzük meg azért.

83. perc Correa ad jó passzt a meginduló Gagliardininek, de közbelép az ötös előtt Tomori.

82. perc Pierre Kalulu Calabriát, Tommaso Pobega Díazt váltja. Nem lesz több varia ma.

80. perc Messias ballal 17-ről, kissé jobbról kapura lő, Maignan lehajol a labdáért.

78. perc Joaquín Correa Martínezt, Roberto Gagliardini Calhanoglut váltja. Nincs több interes csere ma.

76. perc Bastoni a földön, lesz 11-es? A spori szerint nem... a VAR szerint sem.


Lukaku: 30 meccs ebben az idényben, 10 góllal és 5 gólpasszal. A Milan ellen 6 eddigi meccsén 6 kanadai pontot szerzett.

73. perc Lukaku beadása nem az igazi, de Martínezé a labda, Darmian elé passzol, aki jobbal tízről kapura lő estében, kissé balról... blokkol a bevetődő Thiaw.

Nem sokan szereztek két csapat színeiben is gólt BEK-/BL-elődöntőben!

Cocu
Cristiano Ronaldo
Dzeko
Lewandowski
Morientes
Dieter Müller
Pak Dzsi Szung
Szavicsevics
Shevchenko
Fernando Torres
Zidane

70. perc Romelu Lukaku be, Dzeko le, Stefan de Vrij be, Dimarco le. Ék helyett ék, bal oldali mindenes helyett középhátvéd. Darmian megy át a bal szélre.

69. perc Fogja Maignan a léc alatt a Brozovic indította Acerbi ballábas, 20 méteres lövését.

66. perc Díaz kiharcol egy szögletet, Tonali adja be jobbról, jobbal, kifejeli az ötösről a labdát Dzeko.

64. perc Fikayo Tomori odalép Dzekónak, sárga lap.

63. perc KAPUFA! Díaz passzát Tonali jobbal a jobb oldali kapufa tövére vágja 14-ről. A legjobb milanos támadás ez volt ma.

62. perc Marcelo Brozovic áll be Mhitarjan helyére.

61. perc Görögtüzek és hanggránátok a lelátón, Giroud ellöki Mhitarjant, szabadrúgás. A hazai közönség nem örül.

59. perc Kettőt cserél a Milan. Az Inter 10 BL-meccsen 6-szor gólt sem kapott az idényben. Divock Origi fordulatot hoz? Malick Thiaw be, Kjaer le. A belga ék Saelemaekert helyére állt be.

57. perc Kjaer szereli a 16-os előtt Martínezt.

55. perc Messias passzát Tonali jobbal jócskán a jobb alsó mellé rúgja a 16-os elől.

Martínez: 50 meccs az idényben, 33 kanadai ponttal.

Dzeko: 47 meccs az idényben,14 góllal és 5 gólpasszal. A Milan ellen játszott karrierje során legtöbbször, 19-szer, 9 kanadai pontot termelt ezalatt.

53. perc Kimarad, Bastoni okos passzát Dzeko ballal a bal alsóba lőné tízről, ballal, de Maignan hatalmasat véd! A Milan egy gólt kapott előző hat BL-meccsén, 86 lövésből, amelyből 27 ment a kapu felületére. A gólt a Nápoly szerezte, a 93. percben.

51. perc Messias megismétli ugyanezt, csak jobb lábbal.

50. perc Díaz ballal 20-ról, középről nem sokkal lő a jobb sarok mellé. Onana nem siet a kirúgással, aztán higgadtan passzol Bastoni pocsék hazaadása után.

48. perc Hernandez bal oldali szabadrúgásáról éppen csak lemarad a bal saroknál Giroud, közben nyakon ütötte Dumfriest. Ápolás.

46. PERC FOLYTATJUK!

Előző 4 európai kupameccsén nem kapott ki a Milan az Intertől.


59 százalékban volt a Milannál a labda ma, 4-szer lőtt kapura, egyszer sem a kapu felületére, a másik oldalon ez az arány 13/3.


E párharc legjobb góllövői:
Andrij Sevcsenko 14
Giuseppe Meazza 13
Nyers István 11
Gunnar Nordahl 11
Zlatan Ibrahimovic 10



45+5. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

45+2. perc Giroud középtávoli lövése teljesen veszélytelen.

Sőt később kiderült, hogy Henrih Mhitarjan eleve kapott egy sárga lapot az ütésért...

45+1. perc Rade Krunic kap sárga lapot reklamálásért, Díazt orron verte Mhitarjan, a szűrő sárga lapot reklamált. Végül is lett sárga...

45. perc Négy perc a ráadás.

Dzeko gólja (Fotó: AFP)
Dzeko gólja (Fotó: AFP)

44. perc Saelemaekers megindul a bal szélen, szereli Dumfries, Díaz ellöki a 16-os előtt Mhitarjant.

43. perc Mezőnyharc, sok pontatlansággal, Ibrahimovic és Leao mérgelődik.

40. perc Calabria jobb oldali beadását üggyel-bajjal mentik az ötös előtt Acerbiék.

Dzeko (37 éves és 54 napos) a második legidősebb gólszerző a BL-elődöntőben Ryan Giggs (37 évesen és 148 naposan volt eredményes 2011-ben) után.

34. perc Mellé, Dumfries ballal a bal alsó mellé vágja a levegőben úszva, hátrafelé eldőlve Dimarco bal oldali, ballábas beadását.

Tomori előtt BL-elődöntőben angol játékos nem angol klubban legutóbb 2003-ban szerepelt: Steve McManaman, a Real Madriddal.

34. perc Martínez kissé balról, 14-ről az elhajló Tomori fölött milliméterekkel lő a bal felső sarok fölé!

32. PERC MERT NINCS 11-ES! Gil kiment a kis TV-hez, és így döntött. Jól, a jelek szerint.

31. perc MOST ELDŐLHET A PÁRHARC IS TALÁN, Martínezt felrúgja Tomori az ötös bal sarkánál, Kjaer meg lökte közben a csatárt, aki Kjaer bakija után törhetett be a büntetőterületre. A dán kap egy sárga lapot... de csak egyelőre...

30. perc Mellé, az ötös jobb sarkáról sarokkal nem sokkal teszi a bal, azaz a rövid sarok mellé Krunic jobb oldali, lapos beadását Calabria.

28. perc Díaz megindul a 16-oson, de hosszan kapja vissza a labdát a lesen álló Giroudtól, aztán jól összevész Batonival.

26. perc Barella ellöki a bal szélen Saelemaekerst, előtte Martínez megelőzte Tomorit, balra passzolt Dzeko felé, de közbelépett Calabria.

24. perc Dzeko jobbal a rövid felső mellé talál az ötös jobb sarkáról.

18. perc Junior Messias váltja a lesérült Bennaszert, szűrő helyett támadó.

16. perc KAPUFA! Kissé balról, 19 méterről jobbal a bal oldali kapufára lő félmagasan Calhanoglu, majd Dzeko rosszul éri el az ötösön Dimarco bal oldali beadását, Barella visszatett labdáját tízről ballal a kapusba pazarolja Calhanoglu, a kipattanót ballal a léc fölé vágja hétről, kissé jobbról Barella.

Kevesen szereztek két gólt ennyi idő alatt...


13. perc Acerbi mellett két milanos is elesik az ötösön, tovább. Bastoni is birkózott a maga ellenfelével, és senki sem volt ártatlan... Bennaszert kell ápolni közben, a pályán.

A Milan megnyerte előző három hazai BL-meccsét, gólt sem kapott.

Maignan majdnem megfogta így is a labdát, de csak majdnem.


11. PERC HENRIH MHITARJAN is betalál, egy bal oldali Dimarco-beadást Tonali és Hernandez között bevisz a 11-espontig, könnyedén, majd jobbal a léc alá lő a tehetetlenül eldőlő Maignan fölött. 0–2!

8. PERC A bal oldali Calhanoglu-szögletet EDIN DZEKO ballal a bal felsőbe vágja kapásból, hat méterről, kissé jobbról, a tétova Calabriát megelőzve. 0–1!

7. perc Calhanoglu beadása után Acerbi kísérletét blokkolja Tonali, szöglet.

Fotó: AFP
Fotó: AFP

6. perc Dzeko megindulna, Tomori becsúszva felrúgja, szabadrúgás balról.

3. perc Higgadt milanos passzolgatással, Hernandez ma is rózsaszín hajjal.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A házigazda piros-fekete mezben és fekete nadrágban, az Inter kék-fekete mezben és fehér nadrágban.

Telt ház, remek hangulat, kiváló molinók.



Rafael Leao biztosan nem játszik ma a Milanban. Korábban megírtuk, hogy Stefano Pioli vezetőedző az utolsó pillanatban dönt róla, hogy Leao pályára lép-e azt követően, hogy a portugált már a 11. percben le kellett cserélni a Lazio elleni hétvégi bajnokin. Nos, Leao a meccskeretben sincs.

Fotó: AFP
Fotó: AFP

Egy kis örökmérleg:
201 mérkőzés, 63 milanos és 77 interes sikerrel, 259, ill. 277 rúgott góllal.


JÖTTEK-MENTEK!
A Milantól az Interhez:

2021, Hakan Calhanoglu, ingyen
2012, Antonio Cassano, 5.000.0000
2002, Ümit Davala, 2.000.000 euró
2002, Thomas Helveg
2002, Francesco Coco, 22.500.000
2001, Guly
1999, Giorgio Frezzolini
1983, Aldo Serena
1982, Fulvio Collovati
Az Intertől a Milanhoz:
2013, Matías Silvestre, 1.000.000, kölcsönbe
2013, Sulley Muntari, i.
2012, Giampaolo Pazzini, 12.500.000
2010, Cristian Daminuta, 1.000.000
2010, Filkor Attila, 1.000.000
2009, Mancini, k.
2006, Giuseppe Favalli, ingyen
2005, Christian Vieri, i.
2002, Clarence Seedorf, 22.500.000
2002, Dario Simic, 5.000.000
2001, Cristian Brocchi
2001, Andrea Pirlo, 18.000.000
1999, Taribo West, 2.500.000
1998, Maurizio Ganz, 500.000
1991, Aldo Serena
1975, Nevio Scala
1940, Giuseppe Meazza


Elttiltott nincs.

A hazaiaktól Rafael Leao, Alessandro Florenzi és Zlatan Ibrahimovic sérült, a vendégektől Robin Gosens, Milan Skriniar és Dalbert maródi.


Ancelotti edzőként 2001 és 2009 között irányította az AC Milant. Ez idő alatt háromszor játszott BL-döntőt a csapat, melyből egyszer veszített, 2005-ben, a Liverpool ellen 3–0-s vezetésről, 3–3 után 11-esekkel – éppen Isztambulban. Ezért is lenne pikáns, ha a Real és a Milan is bejutna a döntőbe: Carlo Ancelotti és az olasz klub ismét megkísérelhetné azt, ami 18 éve nem sikerült, BL-t nyerni az Atatürk-stadionban. Csak éppen Ancelotti most már az ellenfél kispadján ülne…

„1, 2, Forza Milan! (hajrá, Milan – a szerk.). Minden tiszteletem az Interé, de azt kell mondanom, Forza, Milan! Hogy látjuk-e őket Isztambulban? Reméljük” – küldött egyértelmű üzenetet az AC Milannak Carlo Ancelotti, aki játékosként és edzőként is két BEK/BL-trófeát nyert a vörös-feketékkel.

A keddi, Real Madrid–Manchester City (1–1) BL-elődöntő után a Sport Mediaset arra kérte a Real Madrid olasz vezetőedzőjét, Carlo Ancelottit, hogy kommentálja a szerdai elődöntőt, a Milan–Inter párharc első felvonását – megtette...

A Juventus 22. alkalommal jutott be európai sorozatban a négy közé, e tekintetben a torinóiaknál mindössze három klub sikeresebb: a Real Madrid (37), a Bayern München (28) és az FC Barcelona (26).


A Bajnokok Ligájában már a legjobb négy közé jutott AC Milan és Internazionale után az El-ben, a második számú kontinentális kupában csütörtökön a Juventus és az AS Roma, a harmadik számúban, a Ekl-ben a Fiorentina biztosította helyét az elődöntőben.

Először fordul elő, hogy Olaszországot egyidejűleg öt csapat is képviseli az európai sorozatok elődöntőiben – írta a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) pénteken az Európa-liga és az Európa-konferencialiga csütörtöki játéknapjának eredményeit értékelve.

– Milyen érzésekkel várja a szerdai derbit?
– A napokban sétáltam egyet a városban, és mindenhol érezni a feszültséget – válaszolta Christian Vieri, az Internazionale és a Milan korábbi csatára. – A szurkolók nagyon várják a mérkőzést, szinte egész Milánó lázban ég. Lehet mondani, hogy mindkét csapatnak szerencsés volt a sorsolása, de tettek is azért, hogy ott legyenek az elődöntőben.
– Melyik csapat az esélyesebb?
– Az Internazionale jobb formában van, és a kerete is erősebb, de azt nem merném kijelenteni, hogy megnyeri a párharcot. Utálom a közhelyeket, de a derbin tényleg sohasem lehet biztosra menni.
– A húsz évvel ezelőtti elődöntőben ön is az Inter futballistája volt, akkor idegenben szerzett góllal a Milan jutott tovább. Hogy emlékszik vissza arra a csatára?
– Nem voltak szép meccsek, de ezek általában ilyenek. Sajnos előtte megsérültem a Valencia elleni negyeddöntőben, így nem játszhattam az elődöntőben. Bíztam benne, hogy a döntőre felépülök, de nem jutottunk be a fináléba. Már akkor is igazságtalannak tartottam az idegenben szerzett gól szabályát, örülök neki, hogy eltörölték. Kár, hogy ez nem húsz éve történt meg, akkor talán minden másképp alakul.

LAPSZEMLE
La Gazetta dello Sport: Az olasz sportlap kiemelten foglalkozik a derbivel. A lap szerint KIEGYENSÚLYOZOTT, IZGALMAS CSATÁRA VAN KILÁTÁS. A szerdai mérkőzés nagy kérdése, hogy a Milannál bevethető lesz-e a sérüléssel bajlódó Rafael Leao.
Tuttosport: Az egész városban NAGYON VÁRJÁK MÁR a derbit, írja az olasz lap, amely természetesen felidézi a 2003-as elődöntőt is, amelyben idegenben szerzett góllal a Milan jutott tovább, hogy aztán megnyerje a Juventus elleni finálét.
Corriere dello Sport: Az olasz sportlap cikke szerint keddtől Milánó szívében, a dómnál FÉNYJÁTÉKKAL KÉSZÜLNEK a házigazda Milan címerét megjelenítve. Bizonyára rengeteg szurkoló megy ki, hogy képet készítsen a szerda esti találkozó előtt.

„Kétezerhúszban lett volna lehetőségem az Interhez szerződni, de a Chelsea-nél maradtam, és megnyertük a Bajnokok Ligáját – mondta Olivier Giroud. – Utána igazoltam a Milanhoz. A Jóisten akarta így, hogy a Milant válasszam. Ha valaki akkor azt mondja, az első idényemben bajnokok leszünk, utána pedig bejutunk a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, azt mondom, ez maga a szürrealitás. Örülök, hogy itt futballozhatok, már tinédzserként is figyelemmel követtem a csapatot a kilencvenes évek végén. Leginkább Andrij Sevcsenkót csodáltam. Elegáns, gyors és gólerős játékos volt, az egyik legjobb csatár, akit láttam. Olyan akartam lenni, mint ő, próbáltam el­lesni a mozdulatait. Nagyon várom már a szerda esti mérkőzést, a San Siróban mindig kiváló a hangulat, főleg ha az Inter az ellenfél. Ráadásul ez BL-elődöntő, ami tovább fokozza az izgalmakat.”

A két csapat nagyjából egyforma eséllyel vághat neki a párharcnak, és míg a fekete-kékeknél Lautaro Martíneztől várnak sokat, a Milannál Olivier Giroud lehet a nyerőember. A francia csatár a bajnokságban nyolc, a BL-ben öt gólnál jár, a hétvégén gólpasszt adott a Lazio ellen 2–0-s győzelemmel záruló rangadón, a Napoli ellen 2–1-es összesítéssel megnyert BL-negyeddöntőben szintén fontos góllal vette ki a részét a továbbjutásból. Az uefa.com oldalának adott interjúban azt is elárulta, hogy korábban lett volna alkalma az Internazionaléba igazolni, de örül, hogy a Milanba szerződött. És azt is elmondta, miért.

Minden a futball körül forog Milánóban. A városban nagyon várják a szerdai Milan–Internazionale Bajnokok Ligája-elődöntőt, és talán az is figyelemmel követi majd a találkozót, akit egyébként kevésbé érdekel a labdarúgás. Az idény elején nem sokan fogadtak volna arra, hogy a két csapat bejut a legjobb négy közé, immár viszont biztos, hogy lesz milánói együttes a június 10-i isztambuli döntőben.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A MILAN–INTER MÉRKŐZÉS KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik