BL: Magne Hoseth, a KÍ vezetőedzője bízik a csodában

2023.07.18. 19:45
null
Magne Hoseth (Fotó: Szabó Miklós)
A Klaksvík hétfő kora délután már Budapestre érkezett, a feröeri bajnok Koppenhágából utazott a magyar fővárosba. Magne Hoseth együttese az elmúlt napokat Dániában töltötte, hogy a játékosok szokják a füves pályát és az európai időjárást.

Kíváncsiak voltunk rá, vajon elérte-e célját a dániai edzőtábor?

„Fontos volt, hogy elutazzunk, hiszen a Feröer szigeteken csak műfüves pályák vannak – felelte lapunk kérdésére a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón Magne Hoseth, a KÍ norvég vezetőedzője. – Az időjárást pedig nagyon nehéz megszokni... Talán jobb lett volna még egy nappal hamarabb Budapestre érkezni, szerettem is volna, de így alakult. Dániában jó munkát végeztünk, hasznos napok vannak mögöttünk.”

A trénert nem érte meglepetés, ahogy számított rá, a magyar bajnoknak Varga Barnabás érkezése után sokkal több oldalról érkező beadása volt.

„A csatár rendkívül jól fejel. Kemény mérkőzés előtt állunk, csoda lenne, ha győznénk, és mi jutnánk tovább, mégsem tartom elképzelhetetlennek. Az első összecsapáson négy-öt lehetőségünk is volt, bízom benne, a visszavágón is lesznek helyzeteink. Az idény közepén járunk, lendületben vagyunk. A Ferencvárosnak az első meccsen a szöglet- és szabadrúgások kivédekezésével voltak gondjai, jó lenne ezt ismét kihasználni. Hatvan-hatvanöt percig tempót kell diktálnunk.”

A feröeri bajnok szakmai stábjának tagja Turi Géza, a Zalaegerszeg korábbi kapusa. Magne Hoseth vezetőedző élvezi a közös munkát a szigeteken 2006 óta élő kapusedzővel.

„Rengeteg tanáccsal látott el, de a modern technikának köszönhetően ma már minden mérkőzésről, minden labdarúgóról teljes képet kaphatunk. A Ferencváros ellen is felkészültünk, a játékosok megkapták a tudásanyagot, onnantól rajtuk múlik, hogy miként használják ezt a pályán. Turi Géza véleményét ezúttal is kikértem, fontos tagja a stábunknak.”

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

18.00: Ferencváros–KÍ Klaksvík (feröeri)
Budapest, Groupama Aréna. V: Smajc (szlovén). Tv: M4 Sport – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 0–0

Legfrissebb hírek

A Ferencváros 17 éves csatárral kötött szerződést

Labdarúgó NB I
14 órája

Gróf Dávid: Ez a fejezet lezárult, meglátjuk, merre visz az élet

Labdarúgó NB I
2026.06.10. 11:18

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

Népsport: amikor a Ferencvárosnak jó volt az egy pont…

Népsport
2026.06.09. 10:33

Ajánlatot kapott a Ferencváros Makreckisért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 10:15

Az ETO és az FTC is elkezdte a felkészülést a következő idényre

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 19:30

A Ferencváros U17-es gólvágóját nagy múltú olasz klub teszteli – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 09:50

Gróf és Gartenmann is elbúcsúzott – a kapus elmondta, nem tervez felhagyni a labdarúgással

Labdarúgó NB I
2026.06.04. 21:04
Ezek is érdekelhetik