MOHAI DOMINIK
2023.09.20 10:58 Frissítve: 2023.09.20 11:16

BL: Lőw Zsolttal írná tovább első körös sikersorozatát a Bayern

Az idényt jól kezdő Bayern München a kilátástalan helyzetben lévő Manchester Unitedet taszíthatja még mélyebbre a Thomas Tuchelt helyettesítő Lőw Zsolt vezetésével a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

Lőw Zsolt (balra) irányítja a Bayern Münchent a Manchester United elleni BL-mérkőzésen, Thomas Tuchel, a bajor csapat vezetőedzője ugyanis az eltiltását tölti (FOTÓ: IMAGO IMAGES)



IGAZI KLASSZIKUS a Bayern München–Manchester United összecsapás a Bajnokok Ligájában, és a két csapat idényrajtja alapján a szerdai játéknap slágermeccse is emlékezetes lehet. Igaz, az elmúlt hetekben mutatott teljesítmény láttán előrevetített kiütéses Bayern-győzelmet szívesen elkerülnék a manchesteriek. Az utóbbi három évben láthattuk, mit művelt a Bayern a darabokra hulló Barcelonával is (8–2 2020-ban, két 3–0 2021-ben, valamint 3–0 és 2–0 2022-ben), márpedig az Erik ten Hag vezette angol csapat minden, csak nem egységes. A Brightontól a hétvégén elszenvedett 3–1-es hazai vereséget követően napvilágot látott a hír, amely szerint Bruno Fernandes Scott McTominayjel, Lisandro Martínez pedig Victor Lindelöffel bonyolódott heves vitába az öltözőben. A klub cáfolta a híreszteléseket, és mindenkit megnyugtatott: a holland menedzser mindent kézben tart.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
A-CSOPORT

18.45: Galatasaray (török)–Köbenhavn (dán) (Tv: Sport2)
21.00: Bayern München (német)–Manchester United (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

A csapat játékát egyelőre nem. Az Arsenal, a Tottenham és a Brighton várhatóan a Bajnokok Ligája-helyekért küzd a Premier League-ben, a Manchester United pedig az ellenük lejátszott mindhárom mérkőzését elveszítette, alárendelt szerepet játszva. A Ten Hag-féle letámadást könnyedén átjátsszák a márkásabb ellenfelek, a labdakihozatalok pedig ahelyett, hogy komplexebbé váltak volna az ebben kiváló André Onanával, inkább leegyszerűsödtek úgy, hogy a kapus feljebb lép, és ha megkapja a labdát, kezdjen vele, amit akar. Persze nem érdemes mindent a holland szakvezető nyakába varrni. A klubházban szinte minden fontosabb, mint a futball, a gyenge bajnoki rajtot követően ismét előkerültek az eladásról szóló hírek, valószínűleg figyelemelterelés gyanánt. Ilyen mérgező helyzetben pedig viszonylag nehéz maradandót alkotni a pályán.

Ezzel szemben a Bayern München játékosai kisimult arccal fogadhatják a vendégeket. A jelenlegi forma mellett a legutóbbi két egymás elleni BL-párharc is a bajorok sikerét vetíti előre: 2010-ben az Alex Ferguson irányította Manchester Unitedet Louis van Gaal, míg 2014-ben David Moyes menedzser csapatát Josep Guardiola vezetésével ejtette ki a Bayern. Van Gaal és Guardiola után Lőw Zsoltra – és Thomas Tuchel másik segédedzőjére, Anthony Barryre – hárul a feladat, hogy megleckéztesse az angolokat, Thomas Tuchel ugyanis eltiltását tölti a Manchester City elleni tavaszi kiállítása miatt. Érdekesség, hogy múlt héten pénteken éppen Lőw Zsoltot állították ki a Bayer Leverkusen elleni, drámai véget érő (2–2) bajnoki mérkőzés után, mert a játékvezető szerint indulatosan közelített felé, hogy megkérdőjelezze a döntéseit. A Bayern München egyébként az összes első fordulós BL-csoportmeccsét megnyerte az előző 18 idényben, s bár nem valószínű, hogy ez a statisztika extra terhet ró Lőw Zsoltra, kellemetlen lenne, ha a rossz formában lévő manchesteriek ellen szakadna meg a szép sorozat.

Harry Kane (középen) immár a Bayern München csatáraként készül romlásba dönteni a Manchester Unitedet (FOTÓ: AFP)

 

A találkozót megelőző sajtótájékoztatón még Thomas Tuchel nyilatkozott, aki óvatosan kezeli a Manchester Unitedet:

„Nem szabad az eredményeiből kiindulnunk: a villámgyors Bruno Fernandesre, Rasmus Höjlundra és Marcus Rashfordra kell figyelnünk, hiszen a Manchester United veszélyes az átmenetekből, nem becsülhetjük le. Az eltiltásommal kapcsolatban nem teljesen tiszta a kép. Az biztos, hogy a stadionig együtt utazhatok a játékosokkal, de valahol bent el kell válnunk, és csak a mérkőzés után találkozhatunk legközelebb. Páholyból kell figyelnem az eseményeket, ami nem optimális, de igazán erős edzői stábunk van, amely megoldja a feladatot. A lelátóról is igyekszem energiát sugározni.”

 

2023.11.29 18:44:45

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A csoport élén végez majd a tartalékosan is lehengerlő Real, de nagyon közel áll a továbbjutáshoz a Napoli is.

2023.11.29 16:41:19

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Hatgólos mérkőzés után a törökök hajszállal közelebb kerültek a továbbjutáshoz, de az angolok esélyei is megmaradtak.

2023.11.28 20:32:57

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Az első félidőben Isak révén vezetést szereztek az angolok, Mbappé a 98. percben egyenlített, egy vitatott döntés után.

2023.11.28 19:26:06

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Három gólt kapott hazai pályán a Milan, amely tizenegyest is hibázott, és kevés esélye maradt a továbbjutásra.

2023.11.28 19:57:37

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A Young Boys már az első félidőben eldöntötte a Zvezda elleni meccset: megy az Európa-ligába.