BL: kompenzációs díjat fizet a Leipzig a Liverpoolnak – sajtóhír

2021.03.08. 13:27
null
Gulácsiék újra a Puskás Arénában játszhatnak (Fotó: Török Attila)
A magyar válogatott futballistákat is foglalkoztató RB Leipzig több mint egymillió euró (367 millió forint) kompenzációs díjat fizet az FC Liverpoolnak, mert a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős párharcuk visszavágóját az angliai nagyváros helyett a budapesti Puskás Arénában kell lejátszaniuk a feleknek – közölte az MTI.

A Bild című német napilap hétfőn írt erről, hozzátéve, hogy a lipcseieknek majd csak akkor kell átutalniuk az összeget a liverpooli klubnak, amikor már megkapták a BL idei szezonjának pénzdíját.

A párharc első meccsét szintén a magyar fővárosban játszották, a visszavágót pedig azért kellett elköltöztetni, mert Németországban utazási korlátozások és kötelező karanténidőszak vonatkozik azokra, akik Nagy-Britanniából érkeznek. A lipcsei együttes tagjaira így két hét elkülönítés várt volna, ha a meccset Liverpoolban rendezik.

A Bild információi szerint – az európai szövetség (UEFA) szabályzata alapján – az angol egyesület a startpénz 10 százalékának megfelelő kompenzációs díjat kap majd a lipcsei klubtól. Ez, kiindulva a tavalyi összegből, legalább 1.5 millió euró (551.6 millió forint) lehet.

Az UEFA a mostani kiírás startpénzét még nem hozta nyilvánosságra.

A Gulácsi Pétert, valamint a sérült Willi Orbánt és Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató RB Leipzignek a budapesti meccsrendezés költségeinek felét is állnia kell, és a Bild értesülései szerint a németeknek már a párharc első találkozójával összefüggésben is 300 ezer eurós (110 millió forint) költségük keletkezett.
A február 16-án rendezett első találkozót a Liverpool nyerte 2–0-ra, a visszavágóra szerdán 21 órakor kerül sor a Puskás Arénában.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Az álomsziget – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
2026.06.04. 23:53

Korszakos csapat-e már Luis Enrique PSG-je?

Bajnokok Ligája
2026.06.02. 10:09

Szabó Vilmos: Nem számítottunk ekkora sikerre a BL-döntő kapcsán

Bajnokok Ligája
2026.06.01. 12:04

Marco Rossi az NS-nek: Budapest jelesre vizsgázott!

Bajnokok Ligája
2026.06.01. 08:37

Fotó: a BL-győztes Paris Saint-Germain üzenetet hagyott maga után a Puskás Arénában

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 21:18

„Joker” sem hagyhatta ki a budapesti BL-döntőt

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 13:05

A Puskás Aréna a Milan és az Inter legendáját is összehozta – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 12:52

BL-döntő: az Arsenalon gúnyolódva népszerűsíti stadiontúráját a Chelsea

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 12:26
Ezek is érdekelhetik