BL: Három edzés után kezdő voltam, góllal háláltam meg – Nikolics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.19. 08:12
Nikolcs Nemanja, a lengyel Legia Warszawa magyar válogatott csatára nyilatkozott a kedd esti, Zrinjski Mostar elleni Bajnokok Ligája-selejtezőről.

„Készen állok a játékra – mondta a hétfői sajtótájékoztatón Nikolics Nemanja. – Számomra elég volt a rövid pihenő, sikerült feltöltődnöm. Örülök, hogy az edző számít rám, hiszen az első mérkőzésen kezdő voltam, pedig csak három edzésen vettem részt. Góllal háláltam meg a bizalmat, kedden is be akarok találni.”

Tomislav Tomic, a bosnyák csapat középpályása megnevezte a Legia legveszélyesebb játékosait: Nikolics mellett a brazil Guilhermét és a francia Thibault Moulint emelte ki.

A Legia kedd este 20.45 órától fogadja a Zrinjskit. Az első mérkőzésen 1–1-es döntetlen született. Nikolics Nemanja. – Számomra elég volt a rövid pihenő, sikerült feltöltődnöm. Örülök, hogy az edző számít rám, hiszen az első mérkőzésen kezdő voltam, pedig csak három edzésen vettem részt. Góllal háláltam meg a bizalmat, kedden is be akarok találni.”

Tomislav Tomic, a bosnyák csapat középpályása megnevezte a Legia legveszélyesebb játékosait: Nikolics mellett a brazil Guilhermét és a francia Thibault Moulint emelte ki.

A Legia kedd este 20.45 órától fogadja a Zrinjskit. Az első mérkőzésen 1–1-es döntetlen született.

BAJNOKOK LIGÁJA
2. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓK
(az első mérkőzések eredményeit ide kattintva tekintheti meg)
17.00: Alaskert (örmény)–Dinamo Tbiliszi (grúz)
18.00: Liepaja (lett)–Salzburg (osztrák)
19.00: APOEL (ciprusi)–The New Saints (walesi)
19.00: Sheriff (moldovai)–Hapoel Beer-Seva (izraeli)
19.00: SJK (finn)–BATE Boriszov (fehérorosz)
19.15: FC Köbenhavn (dán)–Crusaders (északír)
20.30: Crvena zvezda (szerb)–Valletta FC (máltai)
20.45: Legia Warszawa (lengyel)–Zrinjski Mostar (bosnyák)
20.45: Mladoszt Podgorica (montenegrói)–Ludogorec (bolgár)

 

Legfrissebb hírek

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
12 órája

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:46

A hatodik helyezés is Bajnokok Ligáját érhet a Premier League-ben – mutatjuk, hogyan

Angol labdarúgás
2026.04.22. 13:22

Legia Warszawa: 110 év piros-fehér-zöldben

Képes Sport
2026.04.01. 15:09

A Vinícius Júnior-incidens miatt részleges szektorbezárással büntették a Benficát

Bajnokok Ligája
2026.03.25. 22:47

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48
Ezek is érdekelhetik