Gulácsi 11-est védett, az RB Leipzig legyőzte a PSG-t

Vágólapra másolva!
2020.11.04. 20:51
null
Gulácsi hárítása fontos momentumnak bizonyult (Fotó: AFP)
Fontos győzelem: az RB Leipzig hátrányból fordítva 2–1-re legyőzte a PSG-t a Bajnokok Ligája csoportkörének 3. fordulójában, ezzel tett egy lépést a továbbjutás felé.

A H-csoport továbbjutási kérdéseinek szempontjából kifejezetten fontos mérkőzés volt az RB Leipzig PSG elleni csörtéje – különösen az Istanbul Basaksehir Manchester United elleni győzelme után. A több sérültet is – például Neymart, Mbappét, Icardit – nélkülöző PSG augusztusban a BL-elődöntőben 3–0-ra legyőzte a németeket, így érthető módon a lipcseiek a visszavágásban reménykedtek. Julian Nagelsmann a magyar válogatott két játékosát, Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is a kezdőcsapatba nevezte.

A hazaiak meglehetősen álmosan kezdték az összecsapást, hamarosan jött is a hideg zuhany: a 6. percben Upamecano veszítette el a labdát saját térfelén, Moise Kean a beinduló Ángel Di María elé tálalt, aki bal külsővel elpöckölte a labdát a szöget zárni próbáló Gulácsi mellett – 0–1.

Hamar vége lehetett volna a meccs érdemi részének: a 15. percben ismét Kean volt az egyik főszereplő, akrobatikus labdaátvétele után lövése Upamecano kezében akadt el. Jött is a büntető, ámDi María tizenegyesét Gulácsi balra vetődve kiütötte!

Ez adott egy kis lökést a hazaiaknak, akik a sok hibával tarkított első percek után szépen lassan összeszedték magukat, és ha az ideálisnál később is, de „megérkeztek” a pályára. A munkának a 42. percben lett meg az eredménye: Angelino balról a tizenhatos előterében teljesen egyedül álló Christopher Nkunkut hozta játékba, a francia középpályás egy átvétel után jobbal, 17 méterről kilőtte a jobb alsót – 1–1.

A második félidőre fordulva még a korábbinál is összeszedettebb csapat benyomását keltette az RB Leipzig. Meg is lett az eredménye: Kimpembe a saját tizenhatosán belül kezezett, a játékvezető némi videózás után a tizenegyespontra mutatott. Emil Forsberg állt a labda mögé, s habár Keylor Navas remekül érezte az irányt, nem háríthatta a jobb alsóba tartó lövést – 2–1.

És ha a gólhátrány nem lett volna elég, hamarosan tovább nehezítette saját dolgát a párizsi alakulat: Idrissa Gueye egy kései belépő miatt a 69. percben megkapta második sárga lapját, így természetesen a pirosat is.

A PSG még emberhátrányban is küzdött az egyenlítésért, Thomas Tuchel több cserével is próbált segíteni csapatának – mindhiába. Sőt, a hosszabbításban Kimpembe egy hátulról való becsúszásért szintén megkapta a második sárga lapját – ő is mehetett zuhanyozni.

Az RB Leipzig a lassú kezdés után összekapta magát, és megérdemelt győzelmet aratott, ezzel pontszámban beérte a Manchester Unitedet a kvartett élén.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ

H-CSOPORT
RB Leipzig (német)–PSG (francia) 2–1 (1–1)
Lipcse,
Red Bull Arena, zárt kapuk mögött. Vezette: Marciniak (lengyel)
RB LEIPZIG:
Gulácsi – Konaté, Upamecano, Orbán – Mukiele (Henrichs, 64.), Sabitzer (Kampl, 90.), Haidara (T. Adams, 76.), Angelino – Nkunku, Forsberg (J. Kluivert, 76.) – Olmo (Poulsen, 64.). Vezetőedző: Julian Nagelsmann
PSG:
KeylorNavas – Florenzi (Rafinha, 84.), Danilo, Kimpembe, Kurzawa (Bakker, 73.) – Herrera, Marquinhos, Gueye – Di María, Kean, Sarabia (Kehrer, 73.). Vezetőedző: Thomas Tuchel
Gólszerző: Nkunku (42.), Forsberg (57. – 11-esből), ill. Di María (6.)
Kiállítva: Gueye (69.), Kimpembe (90+5.)

A CSOPORT MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Istanbul Basaksehir (török)–Manchester United (angol) 2–1
(Demba Ba 13., Visca 40., ill. Martial 43.)

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester United3218–3+56
2. RB Leipzig3214–6–26
3. Paris SG3124–4 0 3
4. Basaksehir3122–5–33

ESEMÉNYEK

95. perc: VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK!

95. perc: OTT A MÁSODIK DUPLA SÁRGÁS PIROS LAP! A kontrázó Poulsent Kimpembe rúgja fel hátulról, akár egyből piros is lehetne. Kilenc emberrel a PSG!

93. perc:
némi birkózás után Kean lő egyet a túloldalon, de a blokkról levágódik a labda.

93. perc: MI MARAD KI!
Három a kettőben mehet a PSG, sokat várnak a hazaiak, végül Poulsent szereli Kimpembe!

91. perc:
öt perc lesz a ráadás!

90. perc:
Sabitzer nagyot küzdött ma, mehet pihenni, Kampl érkezik a helyére.

89. perc:
Kean tör kapura Di María passza után, de beinti a lest az asszisztens.

87. perc:
Rafinha labdavesztéséből ziccerig mehetne az RB Leipzig, de Danilo megállítja Kluivertet!

85. perc:
Sabitzer centerezéséről épphogy lemarad Poulsen középen!

84. perc:
Rafinha érkezik Florenzi helyére a PSG-nél.

83. perc:
Kimpembe és Poulsen vív meg egymással az alapvonalnál, végül a párizsiak játékosa végezhet el szabadrúgást.

81. perc:
Nkunku szöglete után Kimpembe ment újabb szögletre Poulsen elől.

81. perc: Nkunku nem ível, inkább passzol, a kacifántos akció végén ő lőhet balról, szöglet a vége!

80. perc:
Kehrer Angelinót teríti le az oldalvonalnál a bal szélen, középre ívelheti a szabadrúgást az RB Leipzig.

78. perc:
volt néhány rendkívül aktív perce a PSG-nek a kiállítás óta, ám mintha lassan erejüket vesztenék a vendégek.

76. perc: Tyler Adams és Justin Kluivert érkezik a hazaiakhoz, Forsberg és Haidara megy le.

73. perc:
Kehrer és Bakker jön a PSG-nél, Kurzawa és Sarabia ül le a padra.

72. perc: KEAN!
Nagyot birkózik, már a gólvonal közelébe is eljut, de nem lő, végül Orbán állja útját!

69. perc: MÁSODIK SÁRGA, EGYBEN PIROS LAP GUEYE-NEK! Későn rúg oda a labdát már elrúgó Haidarának, mehet zuhanyozni!

67. perc:
Kurzawa hatalmasat rúg Haidarába, sárga lap.

67. perc:
kis kakaskodás Kean és Haidara között, de a játékvezető szép szóval, lap nélkül megoldja a helyzetet.

66. perc:
össze is játszanának egyből a cserék, Henrichs jobbról Poulsent keresi a labdával, a párizsi védelem elhárítja a támadást.

64. perc:
lipcsei cserék, Olmo és Mukiele távozik a pályáról, Poulsen és Henrichs érkezik.

63. perc:
gyors párizsi támadás, melynek végén Di María bal külsővel próbálja megjátszani a középen berobbanó Florenzit – Gulácsi előbb ér oda.

62. perc:
Olmo játssza tovább a labdát Nkunkunak a jobb oldalon, az első hazai gól szerzője megpróbálja az alapvonal közeléből élesen középre rúgni a labdát, de a blokkról levágódik.

59. perc:
jobbról, az oldalvonal mellől végezhet el szabadrúgást a PSG, ám Florenzi beívelését hatástalanítják a hazaiak.

57. perc: NAVAS MEGÉRZI AZ IRÁNYT, DE FORSBERG LÖVÉSE KELLŐEN ERŐS ÉS PONTOS, ÍGY A JOBB ALSÓBAN KÖT KI! 2–1!

55. perc: KEZEZÉST REKLAMÁLNAK A HAZAIAK, NEM IS ALAPTALANUL, VIDEÓZÁS JÖN!
Egy felívelés után Forsberg startolna rá a labdára, az őt semlegesíteni próbáló Kimpembe a felvételek tanúsága szerint kézzel ér hozzá. ÍGY IS VAN, TIZENEGYEST RÚGHAT AZ RB LEIPZIG!

54. perc: KEAN!
Sarabia lekészítése után kicselezi Orbánt, majd jobbal, kb. 19 méterről tüzel, nem sokkal kapu fölé!

53. perc: FORSBERG!
A bal oldalon kap labdát a svéd, Danilóra viszi rá. Alaposan meg is forgatja, majd megcélozza a rövid felső sarkot, de kapu fölé lő!

52. perc:
Kurzawa szorításában kerül a földre Nkunku, reklamál is a gólszerző, de ezért nem jár szabadrúgás.

49. perc:
Kean kis túlzással üti-vágja Upamecanót az alapvonalnál, ám az RB Leipzig védője nem hagyja magát, és felszabadít ellenfele szorításában.

48. perc: a bal oldalon Haidara teszi előre a labdát, de ez senkinek nem jó, még a mindent megpróbáló Forsbergnek sem.

46. perc: FOLYTATJUK!

45+1. perc: VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK!

45. perc:
Kurzawa kiabál nagyot Mukiele könyököse nyomán, de úgy tűnik, tudja folytatni.

45. perc: OLMO!
Forsberg passza után kissé balról, kb. 17 méterről, jobbal lő, nem sokkal megy fölé a labda!

42. perc: OTT AZ EGYENLÍTŐ GÓL! Angelino balról a középen szinte egyedül álló Nkunkunak készít le, a francia középpályás kb. 17 méterről, jobbal kilövi a jobb alsót!

41. perc:
Forsberg ad be balról, Herrera kifejeli.

39. perc: GULÁCSI! Nagyot kell védenie a kapusnak Mukiele felelőtlenül eladott labdája után Paredes lövésénél. Kean az ismétlést berúgja, de mint kiderül, már a vendégek 19-ese is lesen volt.

38. perc:
Kean labdaszerzése után Di María kap nagyszerű labdát, el is gyalogol a kapuig, be is rúgja – les, így mindhiába.

37. perc: Gueye kap sárga lapot, késve, talppal csúszik oda ellenfelének.

36. perc:
Herrera és Olmo csatája után előbbi arca vérzik, a lipcsei támadó válla lehet az ok.

35. perc:
Sarabia ad balról középre, Upamecano felszabadít.

34. perc:
labdát szerez ellenfele térfelén a német csapat, ám Sabitzer passza legalább 10 méterre elkerüli Angelinót.

32. perc:
megjön Sabitzer lövőkedve is, ám ez a jobbos kísérlet messzire elkerüli a kaput.

32. perc: EGY LIPCSEI KÍSÉRLET.
Forsberg lő jobbal, kissé jobbról, kb. 18 méterről, Navas magabiztosan fogja.

31. perc: a labdát üldöző Herrera hátrafelé csapva eltalálja Mukiele arcát. A PSG-nél úgy gondolják, ez színészkedés, mindenesetre a szabadrúgás jár.

30. perc:
Upamecano megint bizonytalankodik, ám szerencséjére Sarabia kezére pattan a labda.

28. perc:
a PSG passzolgat, próbálják feltörni az eddig nem túl acélos német védelmet a vendégek.

25. perc: Konaté csúszik oda hátulról Herrerának, elrúgja a labdát is, de a PSG játékosát is eltalálja. Sárga lap.

24. perc:
Forsberg és Olmo játszik össze a párizsi tizenhatos közelében, de Marquinhos – némi segítséggel – megoldja a védekezést.

22. perc:
lipcsei szöglet, majd újabb beívelés, de már szabálytalanság miatt kifelé jár a szabadrúgás.

20. perc:
Kean startol rá egy indításra a kezdőkörből – les.

19. perc:
Kimpembe csúszik oda Nkunkunak, a labdát nem találja el, csak a játékost. Megússza a sárga lapot, a szabadrúgásból újabb szabadrúgás lesz, csak éppen kifelé, lerántás miatt.

16. perc: GULÁCSI KIVÉDI! Di María ballal a kapu bal oldalát célozza félmagasan, Gulácsi azonban megérzi a sarkot, és kiüti a labdát!

15. perc: TIZENEGYEST RÚGHAT A PSG! Kean veszi át a balról érkező beívelést, megfordul és lő, a labda Upamecano kezéről pattan tovább. Sárga lap is jár mellé.

14. perc:
Di María viszi el a jobb oldalon a labdát, Orbán jön vele szemben. Feltartóztatni sikerül, elvenni nem tudja tőle a labdát a magyar válogatott játékosa, de nem alakul ki ebből helyzet.

13. perc:
Mukiele a földön Gueye jóvoltából, lipcsei szabadrúgás.

11. perc:
alaposan bekezdtek a csapatok!

9. perc: PSG-SANSZ!
Di María tűnik fel a jobb oldalon, lövés helyett inkább Keannek továbbít – szöglet a vége.

8. perc: HATALMAS LIPCSEI HELYZET, MI MARAD KI!?
Megint a jobb oldalon támad a német csapat, a beadás után Haidara és Angelino is tüzelhet tíz méteren belülről, ám két óriási blokkal megmenekül a PSG!

6. perc: VEZET A PSG, DI MARÍA TALÁL BE! Upamecano átadásába Kean nyúl bele, továbbít a jobbról középre törő Di Maríának, aki ballal elgurítja a labdát a szöget zárni próbáló Gulácsi mellett. 0–1!

5. perc:
Haidara indul meg balról a pálya közepe felé, de átadása nem jut el Olmóig.

4. perc:
szép lipcsei összjáték a jobb oldalon, Mukiele ad be, veszélyes játék miatt jöhet a PSG.

1. perc: KEZDÜNK! Máris egy labdacsere, valami gond van az eredetivel.

ELŐZMÉNYEK


A H-csoportból való továbbjutás szempontjából nagyon fontos találkozó vár az RB Leipzigre és a PSG-re. A lipcseiek az Istanbul Basaksehir legyőzése után egy ötöst kapott a Manchester Unitedtől, míg a PSG 2–1-re kapott ki a „vörös ördögöktől” és 2–0-ra győzte le a törököket. A tét tehát az, ki zárkózik fel az isztambuliaktól kikapó MU-hoz.

A lipcseiek a hétvégén a Borussia Mönchengladbachtól kaptak ki 1–0-ra, és a harmadik helyen állnak a Bundesliga tabelláján, a PSG eközben simán verte a Nantes-ot, és természetesen első a Ligue 1-ben.

Julian Nagelsmann és Thomas Tuchel találkozója a mérkőzés előtt (Fotó: AFP)
Julian Nagelsmann és Thomas Tuchel találkozója a mérkőzés előtt (Fotó: AFP)

A párizsiak nincsenek egyszerű helyzetben, hiszen sem Neymar, sem Kylian Mbappé, sem Mauro Icardi nem léphet pályára ma este. Rajtuk kívül is akadnak sérültek, például Julian Draxler, Marco Verratti, Juan Bernat és Leandro Paredes sem bevethető. Ráadásul egyébként is kalandos volt az eddigi lipcsei tartózkodás, hiszen tegnap este tíz játékost kellett kimentenie a tűzoltóknak a szálloda liftjéből.

Lőw Zsolt, a PSG másodedzője két és negyed év elteltével tér vissza korábbi sikerei színhelyére. Elmondta, a sérülések miatt egyre nehezebb helyzetben vannak, illetve megjegyezte, a lipcseiek két vereség után várják a meccset, de bő kerettel, míg a francia csapat győzelmek után, ám meglehetősen tartalékosan. A teljes interjú ITT!

A németek vezetőedzője, Julian Nagelsmann megtartotta mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját.

„Izgatottan várjuk, mi vár ránk holnap. Nem bújhatunk el – ha úgy teljesítünk, mint ahogyan az Atlético Madrid ellen, esélyünk van a győzelemre.”

A csapatok harmadszor találkoznak egymással: 2014-ben egy felkészülési mérkőzésen találkoztak, akkor 4–2-re a németek nyertek, míg legutóbb az előző BL-idény elődöntőjében találkoztak Lisszabonban, akkor a PSG 3–0-s diadalt aratott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik