BL: Guttmann Béla taktikai húzásáról is megemlékezik az UEFA programfüzete

Vágólapra másolva!
2023.06.10. 18:31
null
Guttmann Béla volt a Benfica sikerkovácsa 1962-ben is (Fotó: Getty Images)
A Bajnokok Ligája isztambuli döntőjének programfüzetében az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) sorra vette a korábbi BEK/BL-döntők sorsát eldöntő edzői húzásokat. Az összeállításban helyet kapott a Benfica legendás magyar trénere, Guttmann Béla is.


„Miközben a régi amszterdami Olimpiai Stadion öltözői felé tartott, Guttmann fejben már megalkotta a tervet Alfredo Di Stéfano hatástalanítására
– idézi fel az 1962-es fináléban történteket az UEFA kiadványa. – A Real Madrid csatára brillírozott az első félidőben, ő készítette elő Puskás Ferenc mesterhármasát, mellyel a spanyol gigász 3:2-re vezetett a szünetben. A támadó futball nagy kedvelőjeként – valamint a 4–2–4-es játékrendszer egyik úttörőjeként – ismert magyar szakember kompromisszumot kötött és arra kérte a rendszerint támadó szerepkörben futballozó Domiciano Cavémet, hogy árnyékként kövesse a Real argentin klasszisát. A Benfica második gólját jegyző középpályás kivette a játékból Di Stéfanót, így Puskás sem kapott használható labdákat a támadóharmadban. A portugál csapat szünet után lőtt három góljára már nem volt válasza a királyi gárdának, így Guttmannék egymás után másodjára emelték a magasba a BEK-serleget.”

A Bajnokok Ligája-döntő élő felvezetőjét ide kattintva olvashatja!

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
21.00:
Manchester City (angol)–Internazionale (olasz), Isztambul (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

A Bajnokok Ligája-döntőre érkezik az új magyar és angol nyelvű Puskás-életrajz

Minden más foci
2025.10.01. 15:49

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 23:01

Kanadában is nagy tapsot kapott az ausztrál Puskás-dokumentumfilm

Minden más foci
2025.09.30. 21:02

Szívélyes fogadtatásra számíthat José Mourinho Londonban

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 10:42

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Regény jelent meg Dániában Puskás Ferencről

Magyar válogatott
2025.09.25. 17:00

Mourinho a videobírót kritizálta a Nikitscherék elleni döntetlen után

Minden más foci
2025.09.24. 10:33
Ezek is érdekelhetik