BL, G-csoport: Gulácsival nyert a Leipzig; a City 20 évesek főszereplésével győzött

Vágólapra másolva!
2023.12.13. 20:44
null
Gulácsi Péter a Young Boys elleni szerdai mérkőzésen (Fotó: Getty Images)
A továbbjutását már korábban biztossá tevő két csapat győzelmével ért véget a labdarúgó Bajnokok Ligája G-csoportjának mérkőzéssorozata szerda kora este: a Leipzig – Gulácsi Péterrel a kapujában – 2–1-re verte vendégét, a Young Boyst, míg a címvédő Manchester City idegenben 3–2-re nyert a Crvena zvezda ellen, és megőrizte hibátlan mérlegét. 

 

LEIPZIG–YOUNG BOYS 2–1

Senkit sem lepett meg, hogy a továbbjutást az előző fordulóban biztossá tevő Leipzig edzője, Marco Rose nyolc helyen is változtatott a legutóbbi Bundesliga-játéknapon a Borussia Dortmund ellen 3–2-re nyerő csapatának kezdőjén. Többek között visszatérhetett Gulácsi Péter is, aki legutóbb akkor szerepelhetett BL-mérkőzésen, amikor tavaly október ötödikén súlyos térdsérülést szenvedett a Celtic ellen.

Az első percekben egyáltalán nem lehetett érezni, hogy kevesebb játékperccel rendelkezők alkotják a Leipziget, a német csapat ugyanis egyből nekiment a vendégeknek, és még a vezetést is megszerezte alig hatpercnyi játék után – más kérdés, hogy Benjamin Sesko találatát les miatt érvénytelenítette a játékvezető.

A 21. percben aztán Gulácsinak kellett bizonyítania, hogy érdemes még számolni vele: Filip Ugrinic szöglete után a rövid sarokra helyezkedő Cheikh Niasse csúsztatta életveszélyesen fejjel kapura a labdát, ami simán be is fért volna a léc alá, ha a magyar kapus nem hárít kiváló reflexszel.

A gól nélküli első félidő után szédítő iramban kezdődött a második. Először Sesko talált immár szabályosan a Young Boys kapujába az 51. percben (1–0, VIDEÓ ITT!), ám a lipcsei előny tiszavirág-életűnek bizonyult, mert két perc múlva érkezett a vendégek egyenlítése. Gulácsi nem tehetett a gólról, a vendégek villámgyors kontrájánál (amit Castello Lukeba hibájából indíthattak) Ebrima Colley a tizenegyespontról bombázott a kapuba. (1–1, VIDEÓ ITT!)

Egy kis stat: Ebrima Colley az első gambiai labdarúgó, aki gólt szerzett a Bajnokok Ligájában; hazája pedig a 108. ország, amelynek futballja gólszerzőt adott a sorozatnak. (Opta)


Csakhogy ezek után meg a Young Boys nem koncentrált eléggé, és az egyenlítés után három perccel ismét a Leipzignél volt a fór: Kevin Kampl passzát követően Emil Forsberg a tizenhatoson belül, ballal tökéletesen kilőtte a bal alsó sarkot. (2–1, VIDEÓ ITT!)

A gyors ütésváltások után tulajdonképpen visszaállt az eredeti rend, azaz csendes mederben csordogált a meccs, így pedig a Leipzig zsinórban a negyedik BL-csoportkörét is győztes mérkőzéssel tudta zárni.

CRVENA ZVEZDA–MANCHESTER CITY 2–3

Csapata biztos csoportelsőként érkezett Belgrádba, így Pep Guardiola menedzser kísérletezhetett, és kilenc helyen meg is változtatta a hétvégi bajnokin kezdő Manchester Cityt, Erling Haalandot pedig, aki már a Luton elleni meccset is kihagyta kisebb sérülése miatt, nem is nevezte.

Az angol csapat vezető gólja így is gyorsan megszületett, a 20 éves, saját nevelésű Micah Hamilton lőtte szép cselek után éles szögből – élete első felnőtt tétmeccsén! (0–1, VIDEÓ ITT!)

Egy kis stat: a 20 éves és 30 napos Micah Hamilton az ötödik legfiatalabb angol labdarúgó, aki az első BL-mérkőzésén gólt szerzett; a listát Marcus Rashford vezeti 2017 szeptembere óta – 19 évesen és 316 naposan talált be a Baselnek. (Opta)


A folytatásban is uralta a mérkőzést a City, és a második félidőben is akadt egy húszéves játékosa, aki egyéni akció végén megszerezte első gólját a manchesteri kékek felnőttcsapatában: a norvég Oscar Bobb közeli lövésével a jobb alsó sarkot választotta. (0–2, VIDEÓ ITT!)

Jovan Mijatovics kapufájával válaszolt a Cz, majd a 76. percben a szépítő gól is megszületett: Stefan Ortega kapus pontatlan előreadásából építkezett a hazai csapat, s az akció végén Hvang In Bom bombázott a bal alsó sarokba. (1–2, VIDEÓ ITT!)

A végjátékban ismét főszerepet alakított Hamilton: az első gól szerzője ezúttal két védő közé betörve tizenegyest harcolt ki, amelyet Kalvin Phillips gólra váltott. (1–3, VIDEÓ ITT!)

A végeredményt azonban nem ő, hanem egy Zvzeda-játékos állította be: a cserepadról érkező Alekszandar Katai egy szögletet követően fejelt a hálóba. (2–3, VIDEÓ ITT!)

Egy kis stat: a Manchester City az első angol csapat, amelyik megnyert egyhuzamban nyolc mérkőzést a Bajnokok Ligájában, beleszámítva az 1992-ben véget érő BEK-érát is. (Opta)


BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ

G-CSOPORT
RB Leipzig (német)–Young Boys (svájci) 2–1 (Sesko 51., Forsberg 56., ill. E. Colley 53.)
Crvena zvezda (szerb)–Manchester City (angol) 2–3 (Hvang In Bom 76., Katai 90+1., ill. Hamilton 19., Bobb 62., Phillips 85. – 11-esből)

A G-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Manchester City 6 6 18–7 11 18
2. RB Leipzig 6 4 2 13–10 3 12
3. Young Boys 6 1 1 4 7–13 –6 4
4. Crvena zvezda 6 1 5 7–15 –8 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik