Gulácsi bravúrokkal, a Leipzig a Benfica legyőzésével kezdte a BL-idényt

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.09.17. 20:49
null
Gulácsi több nagy védést is bemutatott a Benfica ellen (Fotó: AFP)
Az RB Leipzig 2–1-es sikert ért el a Benfica otthonában, így három ponttal kezdte a Bajnokok Ligája 2019–2020-as kiírásának csoportkörét. A G jelű kvartett másik mérkőzésén a Lyon 1–1-es döntetlenre végzett a Zenittel.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
G-CSOPORT
Benfica (portugál)–RB Leipzig (német) 1–2 (Seferovic 84., ill. T. Werner 69., 79.)
KORÁBBAN
Olympique Lyon (francia)–Zenit (orosz) 1–1 (Depay 50. – 11-esből, ill. Azmun 41.)

Willi Orbán kiegyensúlyozott mérkőzést várt, s pontszerzést remélt az RB Leipzig lisszaboni túrájától a Benfica otthonában. A magyar válogatott védő jósnak is elmehetne, látva a találkozó alakulását, a lipcseiek pedig boldogok lehetnek: teljesítették a kitűzött célt. Sőt!

Óvatosan kezdte a meccset mindkét csapat, jó 20-25 percig komolyabb helyzetet sem láthattunk, az első szabályos, kaput találó kísérlet Timo Werneré volt a 26. percben. Igaz, előtte már lesről egy gólt lőtt Emil Forsberg...

Ezt követően felpörögtek az események, a lipcseiek valamivel többet próbálkoztak, de a legnagyobb helyzet a hazaiaké volt: az első játékrész hosszabbításában Gulácsi Péternek kétszer is nagyot kellett védenie Raúl De Tomásszal szemben.

A fordulás után a vendégek kerültek mezőnyfölénybe, Werner rövid idő alatt két ziccert is kihagyott, hogy aztán a 69. percben Poulsen zseniálisan lekészített labdáját a jobb alsó sarokba lője, és megszerezze a vezetést a Leipzignek (0–1).

Tíz perccel később pedig már kettő volt közte, Marcel Sabitzer lépett ki a leshatárról, majd a középen érkező Wernert hozta kihagyhatatlan ziccerbe (0–2). A partjelző a biztonság kedvéért behúzta a lest, de a VAR-vizsgálat után megadták a gólt.


A hajrában a cserként beálló Haris Seferovic ugyan szépített, de a Benficának így sem volt reális esélye az egyenlítésre (1–2).

A számok alapján sokáig kiegyenlített, összességében pedig rendkívül fontos mérkőzést nyert meg az RB Leipzig, amely így az első kör után rögvest a G-csoport élére állt. Igaz, ehhez a Lyon és a Zenit egymás elleni döntetlenje is kellett.

A PERCRŐL PERCRE SZÓLÓ KÖZVETÍTÉSÜNKET ITT TALÁLJA!

Legfrissebb hírek

A Leverkusen kiverte a Német Kupából a Dortmundot

Német labdarúgás
19 órája

Gól nélküli döntetlent játszott az RB Leipzig a forduló nyitányán

Német labdarúgás
2025.11.28. 22:50

Ebben az évben már nem léphet pályára Gulácsiék csapattársa

Német labdarúgás
2025.11.26. 12:10

Megszakadt Sallaiék győzelmi sorozata a BL-ben, a belga bajnok nyert a Galata otthonában

Bajnokok Ligája
2025.11.25. 20:43

Gulácsi Péter kapott gól nélkül hozta le 350. Lipcse-meccsét, csapata legyőzte a Brémát

Német labdarúgás
2025.11.23. 17:29

„Nem értek egyet azzal, hogy Dénes hibázott” – Gulácsi a harmadik ír gólról és Dibusz felelősségéről

Magyar válogatott
2025.11.18. 18:54

Willi Orbán volt a válogatott legjobbja az örmények ellen – NS-osztályzatok

Magyar válogatott
2025.11.13. 23:28

Pavol Durica, te vagy az? Szürreális öngólt hozott össze a Benfica védője – videó

Minden más foci
2025.11.10. 17:08
Ezek is érdekelhetik