BL, F-csoport: a Dortmund legyőzte a Zenitet, a Lazio ikszelt

R. B.R. B.
2020.10.28. 22:59
null
Jadon Sancho törte meg a gólcsendet Dortmundban (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája F-csoportjának 2. fordulójában a Borussia Dortmund hazai pályán 2–0-ra nyert a Zenit ellen, míg a Lazio 1–1-es döntetlent játszott az FC Bruges vendégeként.

 

BORUSSIA DORTMUND–ZENIT

A Zenit a védekezésre fektette a hangsúlyt Dortmundban. Többnyire a németeknél volt a labda, ám Reusék nehezen tudták feltörni az orosz védelmet. A szentpéterváriak alig voltak veszélyesek a hazai kapura.

Lucien Favre a 67. percben pályára küldte Thorgan Hazard-t, aki alig tíz perccel később kiharcolt egy tizenegyest, s Jadon Sancho belőtte élete negyedik BL-gólját. 1–0

A végén Erling Haaland megszerezte „szokásos” BL-találatát. A norvég tehetségnek ez volt a tizedik meccse az elitsorozatban, s a 12. gólja. 2–0

FC BRUGES–LAZIO


Az első húsz percben úgy tűnt, a Lazio akarata érvényesül a pályán. A római együttes hamar, a 14. percben előnyt szerzett Joaquín Correa révén. 0–1

Meg kell jegyezni, hogy az olasz csapat a koronavírus miatt több alapemberére, például Ciro Immobilére, Luis Albertóra és Lucas Leivára sem számíthatott Belgiumban.

A hazai együttes a kapott gólt követően feléledt, s Hans Vanaken büntetőjével egyenlített, miután a vendégektől Patric mindkét kezével átkarolta Ritset. 1–1

A fordulás után a Bruges-nek több nagy lehetősége volt fordítani, ám a 38 éves Pepe Reina állta a sarat. A hajrához közeledve Szergej Milinkovics-Szavicsnak is voltak ígéretes helyzetei.

Több gól nem esett, így mind a két csapat egy ponttal lett gazdagabb.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ
F-CSOPORT
Borussia Dortmund (német)–Zenit (orosz) 2–0
(Sancho 77. – 11-esből, Haaland 90+1.)
FC Bruges (belga)–Lazio (olasz) 1–1 (Vanaken 42. – 11-esből, ill. J. Correa 14.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lazio 2 1 1 –
4–2 +2 4
2. FC Bruges 2 1 1 – 3–2 +1 4
3. Borussia Dortmund 2 1 – 1 3–3 0 3
4. Zenit 2 – – 2 1–4 –3 0

 

Legfrissebb hírek

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Schäferék ötöst kapva estek ki a Német Kupából; a BVB a 93. percben harcolta ki a továbbjutást

Német labdarúgás
2026.10.27. 22:57

Őrült kezdés után a Lazio egy órán át emberelőnyben játszva győzött a Sassuolo otthonában

Olasz labdarúgás
2026.10.27. 22:50

Beier tekerése döntött, megőrizte veretlenségét a BVB

Német labdarúgás
2026.10.24. 20:42

Bundesliga: a telefonhasználat visszaszorítását szorgalmazza a Dortmund

Német labdarúgás
2026.10.23. 16:49

Szárnyal a Lazio a már-már leírt Gennaro Gattusóval

Olasz labdarúgás
2026.10.21. 09:28

Nyert a Dortmund, Guirassy egyre közelebb a Borussia BL-gólrekordjához

Bajnokok Ligája
2026.10.20. 20:44

Nincs fegyverszünet! – hiába hasít a Lazio, a drukkerei nem mennek ki az Olimpicóba

Olasz labdarúgás
2026.10.20. 17:21