Huntelaar pontot mentett a Schalkénak a Chelsea otthonában

Vágólapra másolva!
2014.09.17. 20:39
A labdarúgó Bajnokok Ligája G-csoportjában a Chelsea 1–1-es döntetlent játszott a Schalkéval hazai pályán az 1. fordulóban, míg a Sporting az MU-tól kölcsönbe visszaérkező Nani góljával vezetett a Maribor vendégeként, de az 1995-ös születésű Luka Zahovic a 92. percben egyenlített.

CHELSEA–SCHALKE

Remekül kezdtek a londoniak (John Terry a 600. hivatalos tétmérkőzésén lépett pályára a klub színeiben), ráerőltették akaratukat a németekre, és nem is kellett sokat várni az első gólra. A 11. percben keményen letámadt José Mourinho együttese, majd Eden Hazard és Cesc Fabregas játszott össze, előbbi sarokkal készített elő, utóbbi pedig öt méterről nem hibázott. A gól előtt Fabregas és Max Meyer összecsúszott, a vendégek hevesen reklamálták, hogy a spanyol szabálytalan volt, de csak annyit értek el, hogy Klaas-Jan Huntelaar kapott egy sárga lapot. 1–0

A kapott gól után is a Chelsea maradt támadásban, mindegyik akciójában benne volt a gólveszély, de nem sikerült növelnie az előnyét. Közben a Schalke csak ritkán jutott el Courtois kapujáig, a félidő hajrájában azonban ennek ellenére egyenlíthetett volna, Kevin-Prince Boateng lövését azonban nagy bravúrral hárította a kapus. Draxler kísérleténél azonban már a kapus sem tudott volna menteni, ám a fiatal tehetség ziccerben nem találta el a bal alsó sarkot.

A második félidőben is a Chelsea birtokolta többet a labdát, kicsit elkényelmesedett, amire rá is fázott: a 62. percben a semmiből egyenlített a Schalke. Fabregas veszítette el a labdát az ellenfél térfelén, Draxler vezérletével villámkontrát vezettek a németek, a nagyszerű támadástHuntelaar remekbe szabott, 15 méteres lövése zárta le, a labda védhetetlenül vágódott a jobb alsó sarokba. A két csapat ötödször találkozott a BL-ben, de a Schalke most először tudott gólt szerezni az angolok ellen. 1–1

Az egyenlítés után Diego Costa és Rémy azonnal beszállt a meccsbe (utóbbinak volt is nagy helyzete), a Chelsea pedig mindent megtett a győztes találat megszerzése érdekében, de végül nem tudott újabb gólt bepréselni Fährmann kapujába, így be kellett érnie hazai pályán a döntetlennel.

Chelsea–Schalke 1–1

MARIBOR–SPORTING

A játéknap előtt nem a Maribor–Sporting meccs hozta lázba a futballvilágot. Sokáig úgy tűnt, hogy a csapatok gondoskodnak arról, hogy a játéknap után se sokan tudják, hogy volt egyáltalán ilyen mérkőzés. Aztán végül nem is lett olyan rossz a találkozó. Az első fél órában a portugálok akarata érvényesült, majd megérkezett a mérkőzésbe a szlovén csapat is. Ráadásul az első félidőben mindkét csapat eltalálta a kapufát is.

Aztán a második játékrészben sem akart a labda a hálóba vánszorogni egészen a hajráig. A Manchester Unitedtől érkező – s, így a Bajnokok Ligájában is szereplő – Nani a 80. percben megszerezte a vezető találatot (0–1). A portugál játékos gondolt egy merészet, s a labdát a tizenhatos előterében befelé megtolta, majd ballal a jobb alsóba tekert. De összességében hiába lőtt többet kapura a Sporting, a 92. percben Luka Zahovic – a szlovén ikon, Zlatko Zahovic 18 esztendős fia – pontot mentett a Maribornak. 1–1

Maribor–Sporting 1–1

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ,G-CSOPORT

Chelsea–Schalke 04 1–1 (Fabregas 11., ill. Huntelaar 62.)
Maribor–Sporting 1–1 (L. Zahovic 92., ill. Nani 80.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik