nemzetisport.hu 2017.05.30 14:38 Frissítve: 2017.05.30 16:02

BL: Casillas azt akarja, hogy Buffon nyerjen egyszer

Az FC Porto labdarúgócsapatának kapusa, Iker Casillas reméli, hogy Gianluigi Buffon egy nap megnyeri a Bajnokok Ligáját, de nem akarja, hogy ezt a Real Madrid ellen érje el. A Juventus szombaton csap össze Cardiffban a spanyol csapattal.

 

 

Buffon karrierje során szinte mindent megnyert, de a BL-serleget még nem emelhette a magasba. A 39 éves kapus kétszer is karnyújtásnyira volt a győzelemtől, de 2003-ban és 2015-ben sem sikerült nyernie a Juventusnak.

„Ha nem a Real Madrid lenne az ellenfél, teljes szívemből Buffont akarnám BL-győztesnek, mert rászolgált – mondta Casillas a La Gazetta dello Sportnak. – Nyilvánvalóan a Madridnak fogok szurkolni, de Buffon karrierje nem érhet véget anélkül, hogy ne lenne egy Bajnokok Ligája-győzelme. Ő majdnem mindent megnyert, kivéve ezt az egyet, ezért teher nehezedik rá.”

Majd folytatta: „Nagyszerű szezonja volt, és az, hogy újra ott van a döntőben, pozitív dolog az olyan játékosoknak, mint Petr Cech és én. Megmutatja, hogy tudod ezt jól és eredményesen csinálni harminckilenc évesen is. Talán megnyerheti az Aranylabdát, de ez rettentően nehéz egy kapusnak. A döntő nagyon kiegyenlített lesz. A Juventusnak mindig is erős védelme volt, de most támadásban is erős.”

2020.12.28 19:31:11

Bajnokok Ligája BERTA MIHÁLY, CSILLAG PÉTER, PIETSCH TIBOR

Ferencvárosi BL-főtábla, Németh Krisztián mint Amerika Kapitány, és a mindenen túljutó Atalanta.

2020.11.25 16:39:52

Bajnokok Ligája KORMANIK ZSOLT

Sok vagy kevés a 16 ferencvárosi légiós? – egyebek mellett erre is keressük a választ összeállításunkban.

2020.12.23 23:19:00

Bajnokok Ligája DEÁK ZSIGMOND

NS-VÉLEMÉNY. A Két lányom között hét év a korkülönbség, a nagyobbnak annak idején a Barca és David Villa volt a kedvence, a kisebbnek viszont, aki mostanában nyiladozott rá szurkolóként a sportra, már a Fradi és Sigér Dávid!

2020.12.22 23:59:20

Bajnokok Ligája BABJÁK BENCE

Összeállításunkban a zöld-fehérek Bajnokok Ligája-szereplését elevenítettük fel.