BL, C-csoport: „csak” egy góllal nyert a Man. City, de így is továbbjutott

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.11.25. 22:45
null
Phil Fodent (középen) köszöntik a társak gólja után (Fotó: AFP)
A Manchester City egyoldalú mérkőzésen 1–0-ra nyert az Olympiakosz vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája C-csoportjának negyedik fordulójában, ezzel biztossá tette továbbjutását a legjobb 16 közé. A kvartett másik mérkőzésén a Porto 2–0-ra győzött Marseille-ben, és nagy lépést tett a nyolcaddöntő felé.

 

A Manchester City összeállítása: Ederson – Joao Cancelo, Stones, Rúben Dias, B. Mendy (Zincsenko, 78.) – Gündogan (Doyle, 86.), Rodri (Fernandinho, 76.), Foden – B. Silva, Gabriel Jesus (Agüero, 78.), Sterling (Mahrez, 75.)

Ahhoz képest, hogy mennyire egyoldalú mérkőzést játszott egymással az Olympiakosz és a Manchester City, a végeredmény a hazaiak számára lehet hízelgő, bár alighanem az angolok örülnek neki jobban. A görögök egyetlenegyszer vették csak célba Ederson kapuját, a 88. percben Konsztantinosz Fortunisz kísérletezett egy lövéssel, de nem találta el a kaput.

Pep Guardiola együttese Phil Foden idénybeli 10. góljával nyert Pireuszban – de ne hallgassuk el a sarokkal(!) gólpasszt adó Raheem Sterling érdemeit sem –, és sorozatban a nyolcadik évben jutott be az egyenes kieséses szakaszba a Bajnokok Ligájában. Az angol alakulat legutóbb 2012-ben hasalt el a csoportkörben, akkor a Borussia Dortmund, a Real Madrid és az Ajax mögött végzett a kvartett utolsó helyén.

A Manchester City a Chelsea, a Sevilla, az FC Barcelona és a Juventus után az ötödik továbbjutó a legjobb 16 közé a BL mostani kiírásában. Pep Guardiola a Barca, a Bayern München és a Man. City vezetőedzőjeként eddig mind a tizenkét idényében túljutott a csoportkörön mindenkori csapatával.

Nagy lépést tett a továbbjutás felé a Porto is, amely a hazai 3–0 után idegenben 2–0-ra győzte le a sorozatban 13. Bajnokok Ligája-meccsét elveszítő, ezzel az Anderlechtet lehagyva immár egyedüliként negatív csúcstartó Olympique Marseille-t. A portugál csapat az első félidő végén Zaidu Sanusi góljával szerezte meg a vezetést, majd a második játékrészben tizenegyesből – amikor már mindkét csapat tíz emberrel futballozott – Sérgio Oliveira is betalált.

A Portónak a hátralévő két fordulóban egy pont biztosan elegendő a továbbjutáshoz, de ha az OM a következő körben nem győzi le otthon az Olympiakoszt – márpedig ehhez muszáj lenne már végre gólt lőnie André Villas-Boas együttesének… –, akkor már a jövő héten biztossá válik a portugál sztárcsapat nyolcaddöntős tagsága.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
4. FORDULÓ

C-CSOPORT
Olympiakosz Pireusz (görög)–Manchester City (angol) 0–1
(Foden 36.)
Olympique Marseille (francia)–Porto (portugál) 0–2 (Sanusi 39., Sérgio Oliveira 72. – 11-esből)
Kiállítva: Balerdi (70.), ill. Grujics (67.)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester City 4 4
10–1 +9 12
2. Porto 4 3

1 8–3 +5
9
3. Olympiakosz 4 1 3 1–6 –5 3
4. Marseille 4 4
0–9 –9
0
Legfrissebb hírek

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
16 órája

Videó: Varga Barnabás első gólja az AEK-ben – az Olympiakosz ellen fejelte

Légiósok
2026.02.01. 22:02

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01

Nagy szériában a Real Madrid, futball után a kosár Euroligában is leiskolázta a Monacót

Kosárlabda
2026.01.22. 23:22

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

„Megcsináltam a házi feladatot” – a meccs emberének megválasztott Szoboszlai Dominik a Marseille elleni szabadrúgásgóljáról

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:51

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01
Ezek is érdekelhetik