BL: Amikor kockáztattunk, 15 perc alatt kicsináltak minket – García az Inter elleni ikszről

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.10.13. 00:18
null
Nicoló Barella elégedett az Inter teljesítményével (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, drámai mérkőzésen játszott 3–3-as döntetlent a spanyol FC Barcelona vendégeként az olasz Internazionale a labdarúgó Bajnokok Ligája C-csoportjának 4. fordulójában. A pontosztozkodással a katalánok nehéz helyzetbe kerültek az egyenes kieséses szakaszba jutást illetően, hiszen ha az Inter a következő fordulóban hazai pályán legyőzi a cseh Plzent, a német Bayern München mellett biztosan továbbjut a kvartettből.

„Nagyon akartuk ezt a sikert, ehelyett ugyan csak döntetlent játszottunk, de nagyon elégedettek vagyunk a pályán nyújtott teljesítményünkkel. Kemény időszak van mögöttünk, amelyben nem találtuk önmagunkat, de most újra azt az arcunkat mutattuk, amelyiket kell. A továbbjutás? Sosem tudhatjuk, mi lesz, de mindent megteszünk és a végsőkig küzdeni fogunk” – idézte az UEFA honlapja a mérkőzés legjobbjának választott Nicoló Barellát.

„Nagyszerű mérkőzést játszottunk egy nagyon erős csapat ellen. Sok helyzetet dolgoztunk ki, együtt szenvedtünk és két mérkőzéssel a csoportkör vége előtt közel állunk a továbbjutáshoz. Reméljük, hogy a Viktoria Plzen ellen kiszolgáljuk szurkolóinkat! – értékelte a drámai 3–3-as döntetlent Simone Inzaghi, az Inter vezetőedzője. – Bátran játszottunk és egy pillanatig sem adtuk fel. Az első félidőben sok helyzetünk volt, mégis kaptunk egy gólt a végén, de a szünetben azt mondtam, hogy játsszák tovább azt, amit eddig, mert tudtam, hogy sok helyzetünk lesz.”

„Olyan hibákat követtünk el, amiket ezen a szinten nem engedhetünk meg. Most a hitünkre és a karakterünkre kell támaszkodnunk, hogy újraépítsük magunkat. Ezen a mérkőzésen nem a legjobb arcunkat mutattuk, de még hosszú az idény és ott van a bajnokság, a kupa és a Szuperkupa is. Jó taktikát választottunk, de talán a második félidőben csökkent az intenzitásunk. Egy csapat vagyunk, ezért nem fogok kiemelni játékost. Ha Piqué, Busquets, Pedri vagy Dembélé hibát követ el, akkor én is hibáztam” – nyilatkozta a mérkőzés után a katalánok trénere, Xavi.

„Ezen az estén olyan hibákat követtünk el, melyek ezen a szinten áldozatokkal járnak. Azt játszottuk, amire készültünk, magasan letámadtunk, labdákat szereztünk. és szerettük volna úgy folytatni a második félidőt, ahogy az elsőt abbahagytuk, de nem irányítottuk a játékot, és amikor kockáztattunk és hátul csak hárman maradtunk, 15 perc alatt kicsináltak minket”
– fogalmazott a Barcelona védője, Eric García.

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
4. FORDULÓ
C-CSOPORT

FC Barcelona (spanyol)–Internazionale (olasz) 3–3 (1–0)
Barcelona, Spotify Camp Nou, 92 302 néző. Vezette: Marciniak (lengyel)
Barcelona: Ter Stegen – S. Roberto (Kessié, 72.), Piqué, Eric García, M. Alonso (Balde, 72.) – Gavi (Ferran Torres, 84.), Busquets (F. de Jong, 64.), Pedri – O. Dembelé, Lewandowski, Raphinha (Fati, 64.). Vezetőedző: Xavi
Internazionale: A. Onana – Skriniar, De Vrij, Bastoni (Acerbi, 85.) – Dumfries, Barella (Asllani, 85.), Calhanoglu (Gosens, 76.), Mhitarjan, Dimarco (Darmian, 66.) – Lautaro Martínez, Dzeko (Bellanova, 76.). Vezetőedző: Simone Inzaghi
Gólszerző: O. Dembélé (40.), Lewandowski (82., 90+2.), ill. Barella (50.), Lautaro Martínez (62.), Gosens (89.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik