H. Á. 2021.04.08 00:16 Frissítve: 2021.04.08 11:20

BL: a Chelsea szenvedett, de Tuchel nem aggódott

A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének – a portugál járványügyi korlátozások miatt – Sevillában lejátszott első mérkőzésén a Chelsea 2–0-ra győzött az FC Porto ellen. A találkozó után Thomas Tuchel, a londoniak szakvezetője elárulta, csapata megfelelően reagált az elmúlt hétvégén a WBA-tól hazai pályán elszenvedett vereségre, míg a portóiak megpróbálják a visszavágón bizonyítani, hogy nincs lehetetlen.

 

Tuchel (feketében) volt a boldogabb a lefújás után (Fotó: AFP)

Az elmúlt hétvégén a West Bromwich Albion nagy meglepetésre 5–2-re nyert a Chelsea vendégeként, ám Thomas Tuchel egy pillanatig nem aggódott amiatt, hogy csapata az FC Porto elleni BL-negyeddöntőben is hasonló eredménnyel zárna.

„Biztos voltam benne, hogy a csapat jól reagál a bajnoki vereségre, mert már az öltözőben és aztán másnap is láttam a fiúktól azonnal a megfelelő reakciókat. A mai meccsen voltak pillanatok, amikor szenvedtünk, és nehezebben mentek a dolgok, de a körülmények azért mindig másak egy negyeddöntőben. A csapat hozzáállása azonban nagyszerű volt, a csapatszellem is rendben volt, és végeredményben kiváló eredményt értünk el” – fogalmazott a Chelsea német szakvezetője a BT Sports kamerája előtt.

Érthetően jóval csalódottabban szólt a mérkőzést követően az FC Porto trénere, Sérgio Conceicao, aki úgy érzi, csapata nem szolgált rá arra, hogy ilyen nagy hátrányból várja a visszavágót – amelyet egyébként szintén Sevillában rendeznek meg.

„Nagyon jó meccset játszottunk, úgyhogy most egyáltalán nem vagyok boldog, nem ezt érdemeltük volna a játék képe alapján. Hiába durva azonban az eredmény, a gólok számítanak, márpedig abból sajnos a Chelsea lőtt kettőt, mi meg egyet sem. A játékosaim fantasztikusan teljesítettek, jól védekeztek és a támadásainkban is ott volt a veszély, de a gól most nem jött össze. Mindenesetre a párharc nincs lefutva, mi hiszünk és bízunk magunkban a visszavágón is” – mondta a meccs után a portugál TVI-nek Sérgio Conceicao.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

FC PORTO (portugál)–CHELSEA (angol) 0–2 (0–1)
Sevilla, Ramón Sánchez-Pizjuán Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Slavko Vincic (szlovén)
PORTO: Marchesín – Manafá (F. Conceicao, 83.), C. Mbemba, Pepe, Zaidu Sanusi – Corona, Grujics, Uribe, Otávio (Toni Martínez, 83.) – Marega (Fábio Vieira, 83.), Luis Díaz. Vezetőedző: Sérgio Conceicao
CHELSEA: É. Mendy – Azpilicueta, Christensen, Rüdiger – R. James (Thiago Silva, 80.), Jorginho, Kovacic (Emerson Palmieri, 90+2.), Chilwell – Mount (Kanté, 80.), Havertz (Giroud, 65.), Werner (Pulisic, 65.). Menedzser: Thomas Tuchel
Gólszerző: Mount (32.), Chilwell (85.)

A mérkőzésről bővebben ide kattintva olvashatnak.

2021.04.22 00:18:32

Bajnokok Ligája SZÖLLŐSI GYÖRGY

ALAPVONAL. De tényleg: milyen már az a 21. századi Szuperliga, amelynek csapatai fele a hajdani brit, negyede a spanyol birodalom központjában működik?

2021.04.16 11:56:22

Bajnokok Ligája MILITÁR IVÁN

A francia támadót ideje tisztelni a játékintelligenciája miatt is; az Eb-n a magyar válogatott ellen is láthatjuk. Elemzés.

2021.04.15 21:21:44

Bajnokok Ligája SZELI MÁTYÁS

NS-VÉLEMÉNY.   Az „újgazdagok” száma viszont annyira már nem újdonság, hogy különösebben meglepjen minket az előretörésük.     

2021.04.14 22:49:56

Bajnokok Ligája MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Nem azt mondom, hogy szegény ember vízzel főz.