Az MU „eltüntette” Haalandot – a példa adva van Orbánék előtt

Pór KárolyPór Károly
Vágólapra másolva!
2023.02.22. 11:59
null
Willi Orbánra (jobbra) ezúttal is nehéz feladat vár Erling Haalanddal szemben – a norvég csatár a Dortmundban négy meccsen hat gólt is szerzett az RB Leipzig ellen (Fotó: AFP)
Az RB Leipzig–Manchester City BL-nyolcaddöntő előtt az InStat Sport adatainak segítségével azt vizsgáltuk, mire alapozhatnak a lipcseiek, min bukott el a City a vesztes bajnoki mérkőzésein, és milyen szerep hárulhat a meccsen a lipcseiek két magyar válogatott játékosára, Willi Orbánra és Szoboszlai Dominikra (Gulácsi Péter sérülése miatt továbbra is hiányzik).

Az RB Leipzig és a Manchester City BL-meccse szakmailag azért is ígérkezik igazi futballcsemegének, mert két hasonlóan támadó felfogású csapat találkozik. Mindkét együttes labdabirtoklási fölényre, a labdavesztések után gyors visszatámadásokra törekszik és magasra tolt védekezéssel igyekszik folyamatosan kapuja elé szorítani ellenfelét. A párharc nagy kérdése az lesz, hogy a lipcseiek mennyire tudják majd a saját futballjukat játszani, a saját erényeiket érvényre juttatni az értékesebb, erősebb kerettel rendelkező Manchester Cityvel szemben. A két gárda az előző idényben a BL csoportkörében futott össze, akkor a City otthon 6–3-ra győzött, idegenben 2–1-re kikapott, de azt a két mérkőzést aligha érdemes az ideiekkel összevetni, tekintve, hogy az angol bajnoknál akkor még nem volt Erling Haaland, a lipcseieket pedig nem Marco Rose dirigált a kispadról.

A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

BÍRNI KELL A NAGY NYOMÁST

ÖT INDOK, AMIÉRT A LEIPZIG MEGVERHETI A CITYT

A bundesliga.com is készített egy összeállítást a mai BL-nyolcaddöntő kapcsán, összefoglalva azokat a tényezőket, amik a Leipzig mellett szólhatnak a City ellen. Első helyen Christopher Nkunku visszatérését említik, aki 24 tétmeccsen 17 gólt szerzett már ebben az idényben. Vele kapcsolatban az a legnagyobb kérdés, milyen állapotban van a sérülését követően, mennyit játszhat szerdán, hiszen november óta múlt szombaton szerepelt először, igaz, csereként beállva rögtön gólpasszt adott a Wolfsburg ellen. Második helyen Josko Gvardiolt emelik ki – a cikk megjegyzi, nevének hasonló hangzása miatt Guardiolához hasonlítva „kis Pepnek” is nevezik őt a társak –, aki 21 évesen olyan vezetői képességekkel rendelkezik a védelemben, ami meghatározó lehet a City ellen (nem véletlen, hogy a világbajnokság alatt szóba is hozták őt az angol klubbal, hogy a nyártól esetleg ott folytathatja). A harmadik tényező, ami a Leipzig mellett szólhat, az Marco Rose személye, akivel rengeteget fejlődött a csapat támadójátéka: meccsenként 2.4 találatot átlagolnak, mióta az őszi szezonban átvette az irányítást. Az összeállítás kiemeli azt is, hogy a Leipzig a BL-ben már meg tudott verni olyan sztárcsapatokat, mint a Real Madrid, a Manchester United, a PSG vagy az Atlético Madrid, sőt alig több mint egy éve egyszer már a City ellen is győzött. Ötödik indokként pedig a hazai pálya előnyét hangsúlyozza a szerző a szerdai találkozó kapcsán.


A Josep Guardiola irányította City ebben az idényben már négyszer is kikapott a bajnokságban. Legutóbb február elején a Tottenhamnél 1–0-ra, előtte a Manchester Unitedtől az Old Traffordon 2–1-re, novemberben a Brentfordtól hazai pályán 2–1-re, októberben pedig 1–0-ra a Liverpool vendégeként. A négy ellenfél közül talán a német edző, Jürgen Klopp által vezetett Liverpool stílusa hasonlítható leginkább a lipcseiekéhez, és a Liverpool érte el a vizsgált meccseken a legmagasabb labdabirtoklási arányt is a City ellen, a Tottenhammel holtversenyben 37 százalékot – vagyis a City még a vesztes mérkőzésein is 60 százalék fölötti labdabirtoklásra képes.

Ebből rögtön adódik is a BL-nyolcaddöntő talán legnagyobb kihívása a lipcseiek számára: mennyire fogja bírni Marco Rose együttesének középpályája és védelme azt a nyomást, amire a Citytől lehet számítani, és amihez nincs hozzászokva más mérkőzéseken. Ebben az idényben az RB Leipzig egyik meccsén sem birtokolta 40 százalék alatt a labdát,
viszont amikor legutóbb 40 százalékot ért csak el, januárban a Bayern ellen hazai pályán, akkor nem is sikerült győznie (1–1). Ugyanakkor a BL csoportkörében, a Real Madrid ellen 43 százalékos labdabirtoklással is nyerni tudtak Szoboszlai Dominikék 3–2-re, de a címvédő akkor már biztos továbbjutónak számított, talán ezért sem vezetett annyi támadást és vette annyiszor célba a hazai kaput (12 madridi lövésből hat ment kapura), mint ahogy arra a Citytől lehet számítani.

A Szoboszlai korábbi, salzburgi csapattársa, Haaland vezérelte manchesteri támadógépezet a fent felsorolt vesztes összecsapásokon is egy kivétellel mindig elérte a 14 lövést (a Spurs ellen 14-szer, a Poollal szemben 16-szor, a Brentford ellen 24-szer próbálkozott). A kivételt a manchesteri derbi jelentette, az MU ugyanis egészen hihetetlen módon (főleg a megelőző három, 6–3-ra, 4–1-re és 2–0-ra elveszített derbi után) mindössze öt kísérletet „engedélyezett” a Citynek, amiből csak egy találta el a kaput. Igaz, abból az egyből Jack Grealish fejesével meg is szerezte a vezetést a City a 60. percben, utána pedig kicsit ráült az eredményre, amikor pedig az MU váratlanul fordított, már nem tudott újra felpörögni. A lipcseiek számára a manchesteri derbi egyik fő tanulsága tehát az lehet, hogy a City időnként hajlamos belealudni a már megnyertnek hitt meccsekbe, mint legutóbb a Nottingham vendégeként, amikor sokáig vezetett 1–0-ra, ám a Forest egy hajrában szerzett góllal otthon tartott egy pontot.

ORBÁNÉKNAK EL KELL TÜNTETNIÜK HAALANDOT

A másik lényeges tapasztalás, hogy az idényben 36 meccsen már 85 gólnál tartó (a Leipzig mérlege 31 meccsen 74 gól) félelmetes City-támadógépezetnek is van egy méregfoga, a már említett Erling Haaland. A 85 gólból 32-t vállaló (37.6 százalék) norvég csatár az MU elleni vesztes összecsapáson alig volt megjátszható, mindössze hét párharcot vállalt, amiből csupán kettőt nyert meg, kettő lövéssel próbálkozott, de egy sem ment kapura, és ezen a kettőn kívül nem is volt labdaérintése a mérkőzésen a tizenhatoson belül. A City is mindösszesen 15-ször jutott be az MU tizenhatosán belülre (az idénybeli átlaga 23 meccsenként). Annyiban hasonló volt a helyzet egyébként múlt héten a Forest ellen is, hogy Haaland szintén csak két lövéssel kísérletezett (igaz, akkor egyedül rajta múlt, hogy nem talált be, mert a védelem és a kapus is már vert helyzetben volt).

Tehát az RB Leipzignek akkor lehet reális esélye a győzelemre, ha Willi Orbánék állják a sarat a védelemben, nem hibáznak a nagyobb nyomás alatt sem és most el tudják zárni a labda útját Haaland elől. Korábban, amikor még a Dortmundban játszott a norvég, ez nem sikerült, ugyanis a Leipzig ellen négy tétmeccsen hat gólt szerzett, és amikor betalált, mindig győzött is a csapata. Orbán mellett Josko Gvardiolnak lehet kulcsszerepe abban, hogy meg tudják előzni Haalandot az előrepasszolt labdáknál. Könnyebbséget jelenthet a hazaiak számára, hogy a manchesteri támadójáték mozgatórugója, Kevin De Bruyne betegség miatt nem játszhat ezúttal. Abban ugyanakkor szinte biztosak lehetünk, hogy Szoboszlaiék képesek lesznek gólt, gólokat szerezni a City ellen.

2021–2022, MANCHESTER CITY–RB LEIPZIG 6–3

2021–2022, RB LEIPZIG–MANCHESTER CITY 2–1

A KONTRÁK ÉS SZOBOSZLAI KULCSSZEREPE

Ne feledjük, hogy már az előző idényben is szerzett öt gólt a Leipzig a City elleni két csoportkörös mérkőzésen, az ötből egyet éppen Szoboszlai, hármat pedig az a Christopher Nkunku, aki felépült sérüléséből, és bár várhatóan még nem kerül be a kezdőbe, csereként beállva is képes lehet veszélyt okozni az elmozgásaival, üres területekre való befutásaival. A City pedig ebben az idényben átlagosan több gólt kap meccsenként, mint az előző évadban. A különbség ugyan nem nagy – 36 erőpróbán 33 gólt kapott a csapat, ami 0.9-es átlagot jelent, az elmúlt idényben pedig 0.86 volt ugyanez az adat –, de egy olyan, támadóbb felfogású alakulat ellen, mint a Leipzig, jobban megmutatkozhatnak a védelem hiányosságai. A legutóbbiidényhez képest több, lövéssel záruló kontrát vezetnek az ellenfelek a City ellen (1.6-ról 2-re emelkedett ez a szám), márpedig a lipcseieknek a labdaszerzések utáni gyors ellentámadás az egyik fő fegyverük, a múlt évadban az öt góljukból négy ilyen akcióból született a Cityvel szemben.

Amit biztosan állíthatunk, hogy a City legyőzéséhez Orbán mellett Szoboszlaitól is klasszis teljesítményre lesz szükség. A védőnek Haaland semlegesítésében, a középpályásnak pedig a labdakihozatalokban, a kontrák elindításában.

A Leipzig meccsenként átlagosan több mint három, lövéssel záruló kontrát vezet az ellenfelek kapujára (3.2-t), a labdaszerzések után a társak gyakran Szoboszlait keresik a labdákkal, aki pedig igyekszik gólhelyzetbe hozni a megugró támadókat. Ebben az idényben 44 közvetlen gólhelyzetet teremtett a kulcspasszaival, ez a szám messze a legmagasabb a gárdából, Dani Olmo és Nkunku 35-35-tel a második. Ráadásul a várható gólpasszok (xA) terén is kiemelkedőek Szoboszlai számai, mert 17 olyan átadása volt, amelyből a kialakított helyzet minősége (xG) alapján elvárható lett volna a gól, és ebből 13-at értékesítettek is a társak.

Az xA mutatóban a 17-tel toronymagasan vezető Szoboszlai után André Silva a második nyolccal. (A Cityben a szerdai mérkőzést biztosan kihagyó De Bruyne vezeti ezt a listát 22 gólpasszal felérő kulcsátadással, az őt követő Rijad Mahrez pedig 11-et jegyzett.) Ezen számok ismeretében joggal várható el Szoboszlaitól, hogy a lipcseiek vezére legyen elöl – a Manchester City ellen is.

BAJNOKOK LIGÁJA

NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK, SZERDA
21.00:
RB Leipzig (német)–Manchester City (angol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Internazionale (olasz)–Porto (portugál) (Tv: Sport2) – élőben az NSO-n!

A 21 órakor kezdődő RB Leipzig–Manchester City mérkőzésről a Nemzeti Sportot Nagy Zsolt tudósítja Lipcséből.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik