„Maradni szeretnék, hiszen ez álmaim klubja” – Vinícius Jr. arról, hogyan áll a szerződéshosszabbítása

M. B.M. B.
2026.04.06. 18:19
Vinícius Júnior (Fotó: Getty Images)
A Bayern München elleni hazai Bajnokok Ligája-mérkőzés előtti sajtótájékoztatón állt az újságírók rendelkezésére Vinícius Júnior, a Real Madrid brazil szélsője. A 25 éves játékos többek között a 2027-ben lejáró szerződéséről, valamint az edzőihez fűződő kapcsolatáról is beszélt.

 

„Bízom benne, hogy még sokáig itt maradhatok. Egy év van hátra a szerződésemből, de nyugodtak vagyunk, mert érzem az elnök úr (Florentino Pérez – a szerk.) bizalmát. Nyugodtak vagyunk, tudjuk, mit akarunk, s a megfelelő pillanatban folytatjuk majd a szerződéshosszabbítás folyamatát. Maradni szeretnék, hiszen ez az álmaim klubja, s nagyon boldog vagyok itt” – idézi Viníciust a klub honlapja.

A brazil szélsőt Xabi Alonso, illetve az Álvaro Arbeloa-féle időszak közötti különbségekről is kérdezték.

„Nehéz időszak volt, mivel sok meccsen léptem pályára, de kevés játékpercet kaptam. Minden edzőnek megvannak a saját módszerei, s én nem tudtam úgy kapcsolódni az ő módszereihez, ahogyan azt ő vagy a csapat szerették volna. Ezzel együtt sokat tanultam ebből az időszakból, és a társak is segítettek nekem ez idő alatt. Alapos önreflexió után fejlődni tudtam emberként, s bízom benne, hogy a továbbiakban is folytathatjuk Arbeloával. Folyamatosan érezteti velem a bizalmát, és elmondja, pontosan mi a feladatom” – mondta a januárban menesztett baszk trénerről Vinícius, hozzátéve, hogy a Xabi Alonso helyére kinevezett Arbeloával „különleges a kapcsolata, akárcsak Ancelottival”.

A 25 éves szélsőt arról is megkérdezték, hogy egyes vélemények szerint a Real Madrid azért szerepelt rosszul fontos meccseken, mert ő és Kylian Mbappé egyaránt a pályán volt.

„Amikor ilyen sok kiváló játékos van a keretben, az emberek bármit mondhatnak. Mbappé magabiztosságot és gólokat adott nekünk, s holnap úgy egymással, mint a szurkolókkal éreznünk kell egymást, mivel egy ilyen kemény mérkőzésen a legjobb játékosok döntenek – ő pedig közéjük tartozik. A pályán és azon kívül is kiváló a kapcsolatunk” – fogalmazott Vinícius, majd újságírói kérdésre elmondta, hogy zavarja az a szurkolók körében népszerű vélemény, miszerint nem veszi ki a részét a védekezésből. Szerinte a lényeg az, hogy a játékosok összetartsanak, és megértsék, mit vár el tőlük a vezetőedző és a klub.

Felemlegették Viníciusnak a Barcelona elleni őszi el Clásicót is, amelyen rendkívül látványosan dühöngött, amikor a Realt akkoriban irányító Xabi Alonso lecserélte – újságírói kérdésre reflektált arra a véleményre, miszerint a királyi klub idénybeli problémái ezzel az incidenssel kezdődtek.

„Valóban kellemetlen pillanat volt, s én elnézést kértem a csapattól, a klubtól, az edzőtől és a szurkolóktól is – mindenkitől, aki ott volt. Bonyolult helyzet volt, mivel szinte minden meccsen játszok, de nem szeretem, ha lecserélnek. A pillanat hevében úgy éreztem, hogy nem volt helyes az edző döntése, de utólag, hideg fejjel rájöttem, hogy tévedtem. Ez előfordul, de még fiatal vagyok, s mindennap igyekszem fejlődni” – mondta Vinícius. A kedd esti meccsről annyit mondott: csak 200 százalékos teljesítménnyel lehet nyerni, s bíznak benne, hogy a Bayern elleni találkozó is ilyen alkalom lesz.

BAJNOKOK LIGÁJA 
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
21.00: Real Madrid (spanyol)–Bayern München (német) – élőben az NSO-n!
21.00: Sporting CP (portugál)–Arsenal (angol) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Gerard Martín visszavont piros lapja miatt füstölög az Atlético a Barca elleni zakó után

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:21

A Real Madrid kikapott a Mallorca otthonában, még jobban elhúzhat a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.04.04. 18:13

Figo lesz az egyik csapatkapitány a budapesti BL-döntő előtti gálameccsen

Bajnokok Ligája
2026.04.01. 11:57

Először is: ne árts – Malonyai Péter publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.03.31. 23:23

Dupla Tízes: Szalah bejelentése segíthet a Liverpoolnak a BL-rájátszásban?

Bajnokok Ligája
2026.03.29. 19:13

„A legnagyobb klubokat nem zárom ki” – Rodri a Real Madrid játékosa lehet?

Spanyol labdarúgás
2026.03.26. 13:15

Vinícius Júnior szerint nem Brazília a vb esélyese

Foci vb 2026
2026.03.26. 12:57

„Egyszerűen nem igaz” – Kylian Mbappé tagadja, hogy a Real Madrid a rossz térdét vizsgálta volna meg

Francia labdarúgás
2026.03.25. 22:55
Ezek is érdekelhetik