Lamine Yamal: Megígérjük, hogy ha kiesünk is, a végsőkig küzdeni fogunk, még nincs vége

B. A. P.B. A. P.
2026.04.13. 18:33
null
Lamine Yamal és a Barcelona fordításra készül az Atlético Madrid elleni BL-párharcban (Fotó: Getty Images)
Az Atlético Madrid 2–0-s idegenbeli siker után fogadja kedden a Barcelonát a Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján. A katalánok részéről Lamine Yamal elmondta, mindent megtesznek a fordításért, továbbá LeBron Jamesről és Neymarról is beszélt a támadó.

„A Barca összes játékosa kiváló képességű. Úgy gondolom, olyan csapatunk van, amelyben mindenki képes megfordítani a mérkőzés menetét. Bizakodó vagyok” – idézi az UEFA Lamine Yamalt.

A Barcelona fiatalja így folytatta: „Megígérjük, hogy ha kiesünk is, a végsőkig küzdeni fogunk. Mindent megteszünk ezért a mezért. Ez egy kilencvenperces vagy annál is hosszabb mérkőzés lesz, még nincs vége. Lehetséges fordítani, és pont ezért vagyunk itt.”

„Szerencsém volt, mert már kiskoromban is több felelősséget vállaltam, mint amennyit általában szokás, így megszoktam. Arra koncentrálok, hogy élvezzem ezeket a feladatokat, és ne problémaként, hanem lehetőségként tekintsek rájuk” – mondta Yamal a rá nehezedő nyomásról.

A 18 éves spanyol nemrég megváltoztatta profilképét, a sajtótájékoztatón erről is beszélt: „Az új Instagram-profilképem? LeBron Jamest tettem fel… LeBron az egyik olyan személyiség, aki inspirálhat a holnapi mérkőzésre, ezért választottam őt. Elgondolkodom azon, hogyan sikerült neki a fordítás, és remélem, nekem is sikerülni fog.” Mint ismert, 2016-ban a Golden State Warriors már 3–1-re vezetett a LeBron James vezérelte Cleveland Cavaliers ellen, amely innen fordítva 4–3-ra megnyerte az NBA-döntőt.

A Los Angeles Lakers kosarasa mellett egy labdarúgóból is ihletet merít Yamal: „Neymar az a játékos, aki az egész gyerekkoromat meghatározta. Ő az én példaképem, és mindig hálás leszek neki. Szeretnék köszönetet mondani neki azért, amit a labdarúgásnak adott.”

BAJNOKOK LIGÁJA 
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Kedd
21.00: Atlético Madrid (spanyol)–Barcelona (spanyol) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 2–0
21.00: Liverpool (angol)–Paris Saint-Germain (francia) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 0–2
Szerda
21.00: Arsenal (angol)–Sporting CP (portugál) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 1–0
21.00: Bayern München (német)–Real Madrid (spanyol) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 2–1

 

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: a BL-ben visszatért az Álmok Színháza, de vajon meddig?

Bajnokok Ligája
23 órája

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.11.05. 13:49

„Rettenetesen ingatag a liverpooli védelem” – angol sajtóreakciók az isztambuli vereség után

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:58

Ötvenéves rekordot döntött meg a Como, Mbappé százados lett – szerdai BL-legek

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:47

Vitális Milán: Bellingham vagy Valverde? Koita!

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 10:09

Videók: amikor Albert Flóriánék a San Siróban jártak és amikor a Milan aranylabdása meglökte Kabát Pétert

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 09:52

Mourinho: Az AEK fantasztikusan játszott, ez volt a legjobb teljesítményük

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 08:31

Iraola szerint a rögzített játékhelyzetek miatt kapott ki a Liverpool Isztambulban

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 07:33