A manchesteri derbi után a Bajnokok Ligájában is kikapott a City

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.01.20. 20:39
Erling Haaland (jobbra) nem talált be Norvégiában (Fotó: Getty Images)
Meglepetésre az eddig nyeretlen Bodö/Glimt 3–1-re legyőzte a mérkőzést tíz emberrel befejező Manchester Cityt a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának hetedik fordulójában, kedden.

A Manchester City a hétvégén városi derbit veszített, ezután Norvégiában várt rá Bajnokok Ligája-fellépés. Nem is várt rá lehetetlen feladat, hiszen a Bodö/Glimt 40 napja nem játszott tétmérkőzést, ráadásul eddig nyeretlenül állt az alapszakaszban.

Bár az első negyedórában 75 százalék fölötti volt a Manchester City labdabirtoklása, a 22. percben hátrányba kerültek a vendégek: Ole Didrik Blomberg beadása után Kasper Högh éles szögből fejelt a kapuba. Két perccel később ismét Högh volt eredményes, aki teljesen szabadon vehette át Blomberg beadását, és magabiztosan tekert a bal sarokba.

A norvég csapat a második játékrészben növelte előnyét, Rodri labdavesztése után a korábbi Milan-játékos, Jens Petter Hauge lőtt a felső sarokba. Rayan Cherki két perccel később 18 méteres lövéssel szépített, ám Rodri ezt követően 53 másodperc alatt összeszedett két sárga lapot, így megfogyatkoztak az angolok.

A Bodö/Glimt megszerezte első győzelmét a BL mostani kiírásában, így még odaérhet a rájátszásra, míg a City elszenvedte a második vereségét.

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 7. FORDULÓ
Bodö/Glimt (norvég)–Manchester City (angol) 3–1 (K. Högh 22., 24., J. P. Hauge 58., ill. Cherki 60.)
Kiállítva: Rodri (63., Manchester City)
Kajrat Almati (kazah)–FC Bruges (belga) 1–4 (Szadibekov 90+2., ill. A. Sztankovics 32., Vanaken 38., R. Vermant 74., Mechele 85.)
KÉSŐBB
21.00: Köbenhavn (dán)–Napoli (olasz)
21.00: Internazionale (olasz)–Arsenal (angol) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
21.00: Olympiakosz (görög)–Bayer Leverkusen (német)
21.00: Real Madrid (spanyol)–Monaco (francia) – élőben az NSO-n!
21.00: Sporting CP (portugál)–Paris SG (francia) (Tv: Sport2)
21.00: Tottenham (angol)–Borussia Dortmund (német)
21.00: Villarreal (spanyol)–Ajax (holland)

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyDVL-KGk 
1. Arsenal6617–1+16 18 
2. Bayern München65118–7+11 15 
3. Paris SG641119–8+11 13 
4. Manchester City741213–9+4 13 
5. Atalanta64118–6+2 13 
6. Internazionale64212–4+8 12 
7. Real Madrid64213–7+6 12 
8. Atlético Madrid64215–12+3 12 
9. Liverpool64211–8+3 12 
10. Borussia Dortmund632119–13+6 11 
11. Tottenham632113–7+6 11 
12. Newcastle United631213–6+7 10 
13. Chelsea631213–8+5 10 
14. Sporting631212–8+4 10 
15. Barcelona631214–11+3 10 
16. Marseille63311–8+3 
17. Juventus623112–10+2 
18. Galatasaray6338–8
19. Monaco62317–8–1 
20. Bayer Leverkusen623110–12–2 
21. PSV Eindhoven622215–11+4 
22. Qarabag621310–13–3 
23. FC Bruges721412–17–5 
24. Napoli62136–11–5 
25. Köbenhavn621310–16–6 
26. Bodö/Glimt713312–14–2 
27. Benfica6246–8–2 
28. Pafosz61324–9–5 
29. Royale Union Saint-Gilloise6247–15–8 
30. Athletic Bilbao61234–9–5 
31. Olympiakosz Pireusz61236–13–7 
32. Eintracht Frankfurt61148–16–8 
33. Slavia Praha6332–11–9 
34. Ajax6155–18–13 
35. Villarreal6154–13–9 
36. Kajrat Almati7165–19–14 

 

 

Legfrissebb hírek

BL: a Lyon vár a két magyar játékost foglalkoztató prágaiakra

Bajnokok Ligája
Tegnap, 13:01

ETO FC: Az új edző jól, a klub elégtelenre vizsgázott

Bajnokok Ligája
2026.07.16. 10:19

Továbbjutott a BL-ben a KÍ Klaksvík, luxemburgi ellenfele lesz az ETO-nak a Kl-ben

Bajnokok Ligája
2026.07.15. 22:40

A volt DVTK-edző azeri csapata kettős győzelemmel jutott tovább a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2026.07.14. 23:03

Efraín Juárez: Látszik, hogy sokkal bővebb játékoskeret kell

Bajnokok Ligája
2026.07.14. 22:15

A győrieknél megint Nfansu Njie az előretolt támadó – kezdőcsapatok

Bajnokok Ligája
2026.07.14. 18:04

„Nem az én kezemben van az ügy” – Efraín Juárezt Keylor Navas ETO-ba igazolásáról is kérdezték a BL-visszavágó előtt

Bajnokok Ligája
2026.07.13. 18:10

Pep Guardiola lehet a tornáról lemaradó olasz válogatott szövetségi kapitánya

Olasz labdarúgás
2026.07.13. 06:54