Elkezdődtek a budapesti BL-döntő előkészületei

2025.08.27. 17:43
null
A Puskás Aréna ad otthont a Bajnokok Ligája 2026-os döntőjének (Fotó: Kovács Péter)
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapja szerint a keddi egyeztetés főleg a biztonság és a mobilitás témaköre köre épült, de az európai szövetség (UEFA) delegációja tájékoztatást kapott a hazai szervezői csapat felépítéséről és az elmúlt hónapokban „itthon elért haladásról” is.

A magyar hatóságok nagyobb delegációval képviseltették magukat, jelen voltak az Országos Rendőrfőkapitányság (ORFK), a HungaroMet Nonprofit Zrt, a Budapest Airport képviselői, az MLSZ partnerei közül megjelent a biztonsági és a tűzvédelmi szolgáltató, valamint a fővárosi projekt megvalósításáért felelős Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) csapata is.

Az MLSZ képviseletében Fűrész Ádám projektkoordinátor tartott prezentációt az előkészületekről.

Az UEFA projektvezetője és biztonsági menedzsere bemutatta az idei müncheni döntő legfontosabb tanulságait, amelyet az MLSZ, az NRÜ és az ORFK tematikus prezentációja követett. A hazai szerepvállalók kimerítő választ adtak arra, miként szeretnék és tudják megvalósítani az elvárt követelményeket.

A következő munkalátogatás alkalmával már akár ötven főre emelkedhet a Budapestre érkező UEFA-szakemberek száma.

A finálénak május 30-án a Puskás Aréna ad otthont.

 

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
19 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:18

Budapest a tizenötödik a sportvárosok rangsorában

Egyéb egyéni
2026.09.21. 12:01

Vízilabda: kikapott a Jadran Splittől, az Eurokupa csoportkörében folytatja a Honvéd

Vízilabda
2026.09.20. 14:14

Vízilabda: régi-új vizekre evez a Honvéd

Vízilabda
2026.09.18. 14:59

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37

Cselgáncs Grand Slam: két ötödik hellyel zárták a mieink a versenyt

Egyéb egyéni
2026.09.13. 15:31