Harry Kane: Néha meg sem állunk négy-öt gólig, máskor viszont...

R. P.R. P.
2024.11.07. 09:11
Harry Kane szerint a Bayern München végig uralta a mérkőzést a Benfica ellen (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a Bayern München hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Benficát a labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai játéknapján. Harry Kane szerint végig uralták a játékot, a korábbi müncheni, Renato Sanches úgy véli, nem igazán tudták megvalósítani a Benficával azt, amit elterveztek.

 

„Végig uraltuk a játékot az egész mérkőzésen – értékelt Harry Kane, a Bayern támadója az UEFA-nak. – A Benfica nem igazán jelentett nehézséget. Nem voltunk kellően higgadtak az ellenfél tizenhatosánál, ezért nem sikerült szerezni további gólokat. Néha sziporkázunk, és akkor meg sem állunk négy-öt gólig, máskor viszont küzdenünk kell. Sok meccset játszunk rövid idő alatt, ezért örömteli, hogy így kézben tartottuk az irányítást. Szerencsére a Benfica ellen Jamal éppen jókor szerzett gólt, utána a játékunkban benne voltak a további találatok is. Nyugodtak maradtunk, nem pánikoltunk, és végül is nagyon fontos három pontot szereztünk.”

„Voltak jó pillanataink – mondta a mérkőzés egyetlen gólját szerző Jamal Musiala a DAZN-nak. – Az ellenfél jól védekezett, de nekünk fontos volt, hogy három pontot szerezzünk. Nem kell minden meccset néggyel vagy öttel megnyerni, olykor az egygólos siker is elég. Türelmesnek kell lennünk. Megyünk tovább, várjuk a következő mérkőzést.”

„Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz – mondta az UEFA honlapján Renato Sanches, a Benfica játékosa, aki korábban a Bayern játékosa is volt. – Nem ment könnyen, mivel kihagytuk a helyzeteinket. Nem igazán tudtuk megvalósítani azt, amit elterveztünk. Dolgozunk, és megpróbálunk jobban futballozni a következő mérkőzésen. Tanulság, hogy a kelleténél ne tiszteljük jobban az ellenfelet, mert bennünk is van minőség. Jó volt visszatérni Münchenbe, hiszen az otthonom volt két évig. Remek csapat, remek csapattársakkal.”

    
  1. Liverpool4410–1+912
  2. Sporting4319–2+710
  3. Monaco43110–4+610
  4. Brest4319–3+610
  5. Internazionale4316–0+610
  6. Barcelona43115–5+109
  7. Borussia Dortmund43113–6+79
  8. Aston Villa4316–1+59
  9. Atalanta4225–0+58
10. Manchester City421110–4+67
11. Juventus42117–5+27
12. Arsenal42113–1+27
13. Bayer Leverkusen42116–5+17
14. Lille42115–4+17
15. Celtic42119–907
16. Dinamo Zagreb421110–12–27
17. Bayern München42211–7+46
18. Real Madrid4229–7+26
19. Benfica4227–5+26
20. Milan4227–6+16
21. Feyenoord4227–10–36
22. FC Bruges4223–6–36
23. Atlético Madrid4225–9–46
24. PSV Eindhoven41217–5+25
25. Paris SG41123–5–24
26. Sparta Praha41125–8–34
27. VfB Stuttgart41123–6–34
28. Sahtar Doneck41122–5–34
29. Girona4134–8–43
30. Salzburg4133–10–73
31. Bologna4130–5–51
32. RB Leipzig444–9–50
33. Sturm Graz441–6–50
34. Young Boys441–11–100
35. Crvena zvezda444–16–120
36. Slovan Bratislava442–15–130
A BAJNOKOK LIGÁJA LIGASZAKASZÁNAK ÁLLÁSA

 

Legfrissebb hírek

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
14 órája

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:18

Vízilabda: kikapott a Jadran Splittől, az Eurokupa csoportkörében folytatja a Honvéd

Vízilabda
2026.09.20. 14:14

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Vízilabda: régi-új vizekre evez a Honvéd

Vízilabda
2026.09.18. 14:59

A kristálygömb titkai – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2026.09.18. 00:13

El: győzött a San Siróban a Benfica, sikerrel kezdett a Leverkusen és a Sunderland is

Európa-liga
2026.09.16. 22:59

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37