BL, D-csoport: a Salzburgot is legyőzte az Inter, de a Sociedad vezet

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2023.10.24. 22:57
null
Alexis Sánchez (középen) szerezte meg a vezetést először az Internek (Fotó: AFP)
A feléhez ért a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportköre: a 3. fordulóban, a D jelű négyesben az Internazionale 2–1-re legyőzte odahaza a Salzburgot, míg a Benfica otthon kapott ki 1–0-ra a Real Sociedadtól.


INTER–SALZBURG 2–1

Az elmúlt hetekben felemás teljesítményt nyújtó Salzburg a Serie A-t vezető Internazionale otthonába látogatott. A hetvenezer néző előtt rendezett mérkőzést az osztrákok kezdték veszélyesebben, előnyt azonban az olaszok tudtak szerezni: a 19. percben a Mhitarjan indította akció végén Alexis Sánchez lőtt a hosszúba.

Az Inter első valamirevaló helyzetéből került előnybe, ezután pedig még több veszélyes támadást is vezetett, a következő gólt azonban a Salzburg szerezte: az 57. percben Simic labdáját Kjaergaard Oszkar Glukh elé készítette le, az izraeli pedig szép lövéssel egyenlített.

Sokáig nem tartott azonban a vendégek öröme: négy perccel később Lucas Gourna-Douath földre vitte a tizenhatoson belül Davide Frattesit, Hakan Calhanoglu meg bevágta a büntetőt.

A hajrában Lautaro Martínez is a kapuba talált, les miatt azonban elvették a gólját. A salzburgiak próbáltak menni az újabb egyenlítésért, ám átadásaik túl sokszor voltak könnyen lefülelhetőek, nem becsülték meg kellőképpen a labdát, míg az Inter a végén már ott lassította a játékot, ahol csak tudta, és végül kihúzta egygólos előnnyel.

BENFICA–REAL SOCIEDAD 0–1

Bár a Benfica már a 13. percben eljutott egy lesgólig a Real Sociedad ellen, lassan pörgött fel a két csapat találkozója. A szünethez közeledve a San Sebastián-iak is betaláltak lesállás után, ennél több izgalmat azonban nem igazán hozott az első játékrész.

A második félidő elején a vendégek több komoly lehetőséget is kialakítottak, majd a 63. percben meg is szerezték a vezetést: Mikel Merino passzolt középről a bal oldalra, ahol Ander Barranetxea vívott meg sikeresen egy párharcot védőjével szemben, középre adott, az ötösön érkező Brais Méndez pedig ballal belőtte harmadik gólját a csoportkörben. VIDEÓ ITT!

A hazaiaknak ezután nem voltak kellően veszélyes helyzetei, míg a vendégek szerezhettek volna többet is, ám 0–1 maradt az eredményjelzőn. A Real Sociedad győzelmével továbbra is csoportja élén áll.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
D-CSOPORT
Internazionale (olasz)–Salzburg (osztrák) 2–1 (Alexis Sánchez 19., Calhanoglu 64. – 11-esből, ill. Glukh 57.)
Benfica (portugál)–Real Sociedad (spanyol) 0–1 (B. Méndez 63.)

Az állás
1. Real Sociedad 3 2 1 4–1 +3 7
2. Internazionale 3 2 1 4–2 +2 7
3. Salzburg 3 1 2 3–4 –1 3
4. Benfica 3 3 0–4 –4 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik