BL, B-csoport: gálázott az Arsenal, négyet szórt a PSV-nek

R. P.R. P.
2023.09.20. 22:59
null
Gabriel Jesus gólja után az Arsenal játékosai már biztosak lehettek a győzelemben (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligája B-csoportjában az Arsenal 4–0-ra győzött a PSV ellen, míg a Sevilla 1–1-et játszott a Lensszal.

Arsenal (angol)–PSV (holland)

Az Arsenal ismerős ellenfelet fogadott az Emiratesben. A holland PSV tavaly októberben Európa-liga-csoportmeccsen már vendégeskedett ebben a stadionban, akkor Granit Xhaka góljával a londoniak győztek 1–0-ra (a két csapat eindhoveni találkozóját a hollandok nyerték meg 2–0-ra).

Az angol lapok sajnálkoznak, hogy a PSV vezetőedzője, Ruud van Nistelrooy lemondott posztjáról, mert a Manchester United korábbi csatára emlékezetes, sokszor verekedésbe torkolló csatákat vívott az Arsenal védőivel – a PSV kispadján szerda este már Peter Bosz ült.

Az Arsenal nem sok kétséget hagyott afelől, hogy melyik csapat a jobb. Már az első félidőben három gólt szerzett, Bukayo Saka, Leandro Trossard, majd Gabriel Jesus talált be.

1–0, Saka

2–0, Trossard

3–0, Jesus

A második félidőben sokáig nem változott az állás, ám a 70. percben Martin Ödegaard gyönyörű lövéssel szerezte meg a londoniak negyedik gólját.

4–0, Ödegaard

Az Arsenal 4–0 után sem állt le, egymás után vezette a veszélyes akciókat, de további gólt már nem szerzett, mint ahogyan a PSV sem.

Sevilla (spanyol)–Lens (francia)

A Sevilla jobban kezdte a mérkőzést, szinte a kapujához szegezve a Lenst. Ám hiába Lucas Ocampos vezető gólja, a francia együttes fokozatosan visszajött a meccsbe, és még az első félidőben egyenlített Angelo Fulgini révén.

A Sevilla hiába támadott, és Rakiticék hiába birtokolták picivel többet a labdát, a vendégek védelmét nem sikerült feltörniük: maradt az 1–1.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
1. FORDULÓ
B-CSOPORT
Arsenal (angol)–PSV (holland) 4–0 (Saka 8., Trossard 20., Jesus 38., Ödegaard 70.)
Sevilla (spanyol)–Lens (francia) 1–1 (Ocampos 9., ill. Fulgini 24.)

Legfrissebb hírek

Meg lehet állítani a Bayern támadósorát, vagy az Arsenal szögleteit? – a BL-elődöntős csapatok legnagyobb erősségei és gyengeségei

Bajnokok Ligája
40 perce

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
1 órája

La Liga: a Celta legyőzésével közeledik a bronzéremhez a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2026.04.26. 23:01

Eze korai góljával verte meg a Newcastle-t, és visszaállt az élre az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.04.25. 20:24

A Lens háromgólos hátrányból ikszelt az „xG-gyilkos” Brest otthonában

Francia labdarúgás
2026.04.24. 22:50

Könnyebbség Artetának? A Newcastle egyik legjobbja nem játszik az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.04.24. 12:25

Nagyon fontos győzelmet aratott a Levante és a Rayo; csak ikszelt a Villarreal a sereghajtóval

Spanyol labdarúgás
2026.04.23. 23:35

A hatodik helyezés is Bajnokok Ligáját érhet a Premier League-ben – mutatjuk, hogyan

Angol labdarúgás
2026.04.22. 13:22
Ezek is érdekelhetik