Sportrádió: Picit utazás az ismeretlenbe – Dibusz a feröeri BL-selejtezőről

R. P.R. P.
2023.07.08. 18:43
null
Dibusz Dénes szerint kissé az ismeretlenbe utaznak (Fotó: Török Attila)
A Sportrádió a Ferencváros labdarúgócsapatának kapusát, Dibusz Dénest kérdezte a keddi BL-selejtezőről, amelyet a zöld-fehérek a feröeri KÍ ellen játszanak.

 

„Kissé utazás az ismeretlenbe – mondta Dibusz Dénes a feröeri KÍ elleni labdarúgó BL-selejtezőre készülő Ferencváros kapusa. – A válogatottal kétszer már játszottam Feröeren, a debütálásom is ide köthető. De most más városba utazunk, így sok ismeretlent tartogathat ez az utazás. Műfüvön játszunk, máshogy pattant rajta a labda, más a sebessége.”

„A KÍ száz százalékkal vezeti hazája bajnokságát, nemzetközi kupában hazai pályán 2021 óta veretlen. Otthon veszélyes lehet a feröeri csapat, maximálisan komolyan kell venni. Nehéz kiindulni abból, hogy Feröerben élcsapatnak számít, mert ott teljesen más a játék menete, a mérkőzések képe. Tudják, hogy ellenünk nem ők lesznek az esélyesek, és szerintem óvatosabb játékot vállalnak fel. Hozzuk le a meccset kapott gól nélkül, és akkor olyan nagy baj már nem lehet, de nyilván győzni szeretnénk. A két mérkőzés alapján ki kell jönnie, hogy mi vagyunk a jobb csapat.”

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
20.45:
KÍ (feröeri)–FERENCVÁROS

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
57 perce

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24