Női BL: Kulcsár Katalin lesz a tartalék-játékvezető a döntőben

K. T. I.K. T. I.
2021.05.04. 16:35
null
Kulcsár Katalin az NB I-ben (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Kulcsár Katalinra negyedik számú játékvezetőként számít az Európai Labdarúgó-szövetség a női Bajnokok Ligája döntőjében – számolt be az UEFA hivatalos honlapja. A mérkőzést a német Riem Hussein vezeti majd. A női BL-döntőt az FC Barcelona és a Chelsea FC vívja egymással.

 

 

Az UEFA bejelentése szerint Hussein munkáját a szintén német Katrin Rafalski, valamint az osztrák Sara Telek segíti majd a két oldalvonal mentén. A videobírói szobában egy német kettős, Bastian Dankert és Christian Dingert működik közre, míg a tartalék partjelző a svédJulia Magnusson lesz.

Kulcsár Katalin eddigi pályafutásának csúcspontja játékvezetőként a 2016-os BL-döntő volt, amelyen az Olympique Lyon az 1–1-es rendes játékidőt követően tizenegyesekkel 4–3-ra legyőzte a Wolfsburgot.

A mostani lesz karrierje során a harmadik alkalom, hogy negyedik játékvezetőként vesz részt egy női BL-döntőn.

A Barcelona és a Chelsea összecsapását május 16-án Svédországban, Göteborgban rendezik.

Legfrissebb hírek

Női Magyar Kupa: három gólt lőtt a Honvédnak, hetedszer nyerte meg a sorozatot az FTC

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 20:59

A kupadöntőn lesz első alkalommal VAR magyar női futballmérkőzésen

Labdarúgó NB I
2026.04.10. 11:12

Hét gólt vágott az éllovas Ferencváros a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 19:14

Szarvas Alexandra keretet hirdetett a női válogatott áprilisi vb-selejtezőire

Magyar válogatott
2026.03.31. 13:15

„A női labdarúgás nem a férfi futball gyengébb alternatívája” – Berkesi Judit a FIFA új női kvótáiról

Minden más foci
2026.03.27. 09:43

Bohózatba illő hiba után kapott gólt a négyszeres angol bajnok kapus – videó

Minden más foci
2026.03.26. 10:43

Nyert az MTK, és minimum szombatig a női NB I tabellájának élére állt

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 19:41

Öt iráni válogatott női labdarúgó kapott menedéket Ausztráliában

Minden más foci
2026.03.10. 10:41
Ezek is érdekelhetik