BL: 2023-ban is Isztambul kapja a döntő rendezési jogát

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.05.30. 07:25
null
München helyett Isztambulban rendezik a 2023-as Bajnokok Ligája-döntőt (Fotó: AFP)
A török sportminiszter, Mehmet Kasapoglu hivatalosan is megerősítette, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 2020 és 2021 után 2023-ra is Isztambulnak adja Bajnokok Ligája-döntő rendezésének jogát. A szervezet ezzel szeretné kárpótolni az (ott) elmaradt két döntőért az országot.

 

„Mi teljesítettük az összes ígéretünket a fináléval kapcsolatban, és megcsináltuk a saját terveinket is. Szerettük volna, ha szurkolók előtt rendezhetjük meg a döntőt, de a jelenlegi helyzetben erre nem volt lehetőség. 2005-ben az Atatürk Olimpiai Stadion fantasztikus utolsó mérkőzésnek adott otthont, s ez ismét megtörténhetne” – mondta a Goal.com török kiadásának Mehmet Kasapoglu. A török miniszter hozzátette, hogy igaz, ebben az évben nem tudták megtartani az eseményt, de cserébe a 2021-es UEFA Szuperkupa-mérkőzést és a 2023-as BL-döntőt is ők fogják rendezni.

A 2021-es Szuperkupa-meccset eredetileg Belfastban, Észak-Írországban tartották volna, viszont ott a jelenlegi helyzetben nem lehetne sort keríteni a találkozóra. A BL-döntő házigazdája jövőre Szentpétervár lesz, míg 2023-ban Münchenbe tervezték, ám az UEFA most úgy határozott, hogy elhalasztja a német város rendezési jogát, és átadja a törököknek.

A 2020-as PSG–Bayern München, valamint a 2021-es Manchester City–Chelsea BL-finálénak is Isztambul adott volna otthont, viszont mindkét esetben a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet miatt Portugáliában játszották végül a döntőt.

Legfrissebb hírek

Nyolcan már a 16-ban, további 16-an még versenyben – ezt kell tudni a Bajnokok Ligája folytatásáról

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:30

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Magyar és külföldi világsztárok részvételével a budapesti BL-döntő előtt is megrendezik a Legendák Tornáját

Bajnokok Ligája
2025.12.19. 12:38

BL-döntő: háromnapos UEFA-bejárást tartottak a Puskás Arénában

Bajnokok Ligája
2025.12.05. 14:06

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10

BL: súlyos az FTC korábbi középpályásának sérülése

Bajnokok Ligája
2025.11.07. 08:39
Ezek is érdekelhetik