BL: eddig szerencsét hozott a Barca elleni meccs bírója

I. SZ.I. SZ.
2020.11.30. 18:38
null
Alekszej Kulbakov eddig egy U17-es és három A-válogatott meccset vezetett a magyaroknak, mindet megnyertük (Fotó: AFP)
A fehérorosz Alekszej Kulbakov vezeti szerdán a Ferencváros–Barcelona Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést a Puskás Arénában.

 

A 40 éves, rutinos Kulbakov ismerős lehet, legutóbb 2018 szeptemberében a Magyarország–Görögország Nemzetek Ligája-mérkőzést vezette magyar csapatnak, a magyar válogatott 2–1-re megnyerte a mérkőzést.

A 2013-as U19-es Eb-döntő játékvezetője korábban a 2014-es vb- és a 2016-os Eb selejtezősorozatban fújta a sípot a válogatottunknak, előbb Észtországot 5–1-re, utóbb Feröert 1–0-ra győzték le a magyarok.

A 2006-os U17-es Eb-n a Luxemburg elleni 4–0-s magyar siker alkalmával volt Kulbakov a játékvezető.

A 2010-es Levadia–Debrecen BL-selejtezőben 1–1-es döntetlen született, szintén a jelenleg legmagasabban jegyzett fehérorosz játékvezető dirigálása mellett.

A csoport másik mérkőzésén, a Juventus–Dinamo Kijev összecsapáson a francia Stéphanie Frappart fújja a sípot. Az UEFA hétfői bejelentése szerint a sorozat történetében ez lesz az első alkalom, hogy női játékvezető dirigál egy összecsapást az elitsorozatban.

A 36 éves Frappart tavaly a Liverpool–Chelsea európai Szuperkupa-mérkőzést vezette.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ

G-CSOPORT
21.00:
FERENCVÁROS–Barcelona (spanyol), Puskás Aréna (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Juventus (olasz)–Dinamo Kijev (ukrán) (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona4413–2+1112
2. Juventus4318–4+49
3. Dinamo Kijev4133–10–71
4. FERENCVÁROS4135–13–81
Legfrissebb hírek

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48

A Bayern München nem hagyott kérdést a visszavágóra, lemosta a pályáról az Atalantát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 07:51

Chris Kavanagh lesz a játékvezető a Ferencváros csütörtöki El-mérkőzésén

Európa-liga
2026.02.24. 10:30

Nem csitul a Vinícius körüli balhé: a rasszizmussal megvádolt játékos elmondta, miért takarta el az arcát

Spanyol labdarúgás
2026.02.18. 17:18

Német játékvezetője lesz a Ludogorec–Ferencváros meccsnek az El-ben

Európa-liga
2026.02.17. 10:15
Ezek is érdekelhetik