FFT: a nagyszínpad és a sztár – a Fradi és Tokmac Nguen a BL-ben

B. L.B. L.
2020.10.27. 11:31
null
Tokmac Nguennek egy álma vált valóra a BL-sorsolásnál (Fotó: FFT)
A Ferencváros huszonöt esztendő után tért vissza a Bajnokok Ligájába, ennek a sikernek az egyik kulcsjátékosa volt Tokmac Nguen, akivel exkluzív nagyinterjúnkat olvashatják.

 

Huszonöt év után újra felkerült a Bajnokok Ligája főtáblájára a Ferencváros. És ami igazán nagy szó, a magyar aranyérmes az első selejtezőkörből indulva jutott el a a legjobb 32-ig, a zöld-fehérek a svéd Djurgarden, a skót Celtic, a horvát Dinamo Zagreb, végül a norvég Molde FK bajnokcsapatán túllépve készülhetnek a nagyszínpadi szereplésre. Ennek egyik főszereplője Tokmac Nguen, a Fradi norvég támadója.

„Gyerekkorom óta a Barcának szurkolok, éveken át kívülről fújtam az összeállításokat. Tizenegy voltam, amikor Lionel Messi bemutatkozott a katalánoknál, azóta még nagyobb rajongójuk vagyok. Akkoriban a másik nagy kedvencem Thierry Henry volt, amikor megtudtam, hogy az Arsenalt maga mögött hagyva ő is Barcelonába igazol, madarat lehetett volna velem fogatni” – mondta az FFT-nek Nguen, akiből egyébként majdnem jégkorongzó lett.

„A sorsolás előtt azt kívántam, minél jobb csapatokat kapjunk, és legyen köztük a Barcelona. Minden álmom így teljesüljön!”

A teljes interjút elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Nagy Krisztián tudja, milyen duplázni és nyerni a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
1 órája

A „kőfejtőben” ért véget a kupamenetelés – fotósorozat a Ferencváros Braga elleni El-nyolcaddöntőjéről

Képes Sport
3 órája

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
12 órája

Háromgólos FTC-győzelem az Újpest ellen a női labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
17 órája

Tóth Alex: Mindennap készen állok a bevetésre

Légiósok
Tegnap, 7:07

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
2026.03.20. 23:15

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
2026.03.20. 16:45

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 14:48
Ezek is érdekelhetik