BL: Sokkal támadóbb és bátrabb felfogásban kell futballoznunk – Allegri

Vágólapra másolva!
2019.04.09. 19:43
null
Támadás! – adta ki a parancsot Massimiliano Allegri (Fotó: AFP)
Szerdán a Manchester United és a Barcelona mellett az Ajax és a Juventus is összecsap egymással a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A holland együttest irányító Erik ten Hag szerint nem szabad megijedni az ellenféltől, míg Massimiliano Allegri arra hívta fel a Juve futballistáinak figyelmét, hogy nem ismételhetik meg azokat a hibákat, melyeket elkövettek Madridban.

 

„A saját játékunkat kell játszanunk a Juventus ellen. Ellenfelünknek tapasztalt csapata van, amely képes különböző stratégiákat alkalmazni. A Bayern és a Real után újabb nagy akadály került elénk, de ugyanúgy fogunk futballozni, mint ahogy eddig tettük. Erős a középpályánk, szeretjük birtokolni a labdát, amikor viszont erre nem leszünk képesek, muszáj lesz visszaszerezni, amint lehetséges” – mondta Erik ten Hag, az Ajax vezetőedzője, aki hozzátette, bár Giorgio Chiellini nem léphet pályára a Juventusban, több játékos is képes betölteni az olasz védő hiánya által keletkezett űrt.

A Juvéba szinte biztosan visszatérhet a nyolcaddöntőből való továbbjutás legnagyobb hőse, ugyanakkor két kulcsember kénytelen kihagyni a szerdai mérkőzést.

„Hacsak nem történik valami, Cristiano Ronaldo játszani fog. Sajnálatos, hogy Chiellinire és Emre Canra nem számíthatunk, de a többiek jól vannak. Douglas Costa visszatérése fontos számunkra, Paulo Dybala is jól mozgott reggel. Daniele Rugani a védelem közepén fog szerepelni, jó lehetőség ez neki” – kezdte Massimiliano Allegri, a Juventus vezetőedzője, aki egy fontos dologra is felhívta csapata figyelmét.

„Sokkal támadóbb és bátrabb felfogásban kell futballoznunk, mint tettük az Atlético Madrid otthonában, mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy szerzett gól nélkül távozzunk. Nem túl gyakori az olyan fordítás, mint volt az Atlético elleni.”

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Szerda
21.00:
Ajax (holland)–Juventus (olasz) (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
21.00:Manchester United (angol)–FC Barcelona (spanyol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Fischer Pál: 1990 októberében 10-est kapott – ma már hatvanéves

Labdarúgó NB I
2026.01.29. 07:53

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02

Több mint két évtized után újra van Ibrahimovic az Ajaxnál – hivatalos

Minden más foci
2026.01.14. 10:02

Holland középpályást szerződtetett a Lazio – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.10. 10:04

Erik ten Hag Hollandiában lesz szakmai igazgató – hivatalos

Minden más foci
2026.01.06. 19:12
Ezek is érdekelhetik