BL: „Láttam az Ajaxot Madridban, nagyon óvatosnak kell lennünk”

Vágólapra másolva!
2019.04.10. 15:44
Joao Cancelo, a Juventus jobbhátvédje óvatosságra int az Ajax elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő előtt, ugyanakkor természetesen az a célja, hogy csapata győzelemmel térjen vissza Amszterdamból.



„Az Ajax rendkívül erős csapat, láttam játszani Madridban a Real ellen. Rengeteg fiatal tehetség alkotja a csapatot, nagyon óvatosnak kell lennünk. Ugyanakkor készen állunk rá, hogy a lehető legjobbunkat nyújtsuk és győzelemmel térjünk haza, hogy még jobb esélyeink legyenek az elődöntőbe jutásra” – idéző Joao Cancelót az UEFA honlapja.


„Az Ajax rendkívül erős csapat, láttam játszani Madridban a Real ellen. Rengeteg fiatal tehetség alkotja a csapatot, nagyon óvatosnak kell lennünk. Ugyanakkor készen állunk rá, hogy a lehető legjobbunkat nyújtsuk és győzelemmel térjünk haza, hogy még jobb esélyeink legyenek az elődöntőbe jutásra” – idéző Joao Cancelót az UEFA honlapja.

Míg az Ajax a hétvégén állt az élre, a rivális gyakorlatilag már bajnoknak tekinthető: 20 ponttal vezet a Napoli előtt, és már csak akkor nem lesz sorozatban nyolcadszor is aranyérmes, ha a hátralévő hét meccsén egy pontot sem szerez, miközben a Napoli mind a hétszer nyer...

„A Juventusnál mindig csak a következő mérkőzésre koncentrálunk. Ez most az Ajax elleni, most az amszterdamiakra fókuszálunk, aztán majd arra, hogy mikor lesz meg a bajnoki címhez szükséges egy pont” – tette hozzá a védő.

Az egymás elleni mérleg a Juve fölényét mutatja, az Ajax csupán kétszer nyert a 12 ütközetből, 1974 óta pedig egyet sem, a torinóiak kilenc meccs óta veretlenek az amszterdamiak ellen, a legutóbbi hat csatából pedig ötöt meg is nyertek. A felek kétszer döntőztek egymással, 1973-ban az Ajax 1–0-ra nyert Johnny Rep korai góljával, 1996-ban viszont a Juventus tizenegyespárbajban győzött – máig ez az utolsó BL-győzelme a gárdának.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
SZERDA

21.00:Ajax (holland)–Juventus (olasz) (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
21.00:Manchester United (angol)–FC Barcelona (spanyol) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Több mint két évtized után újra van Ibrahimovic az Ajaxnál – hivatalos

Minden más foci
2 órája

Bejelentették Barcelonában Joao Cancelo visszatérését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
19 órája

Holland középpályást szerződtetett a Lazio – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.10. 10:04

La Liga: Deco elárulta, miért szerződteti Cancelót a Barca

Spanyol labdarúgás
2026.01.09. 16:39

Flick: Joao Cancelo átigazolása még nem lezárt ügy

Spanyol labdarúgás
2026.01.07. 11:04

Joao Cancelo visszatér Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.01.06. 09:29

Összeveszett Inzaghival, az olasz tréner előző klubjánál köthet ki Joao Cancelo – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.12.31. 11:52

Megszenvedett, de a Pisa otthonában is győzött a Juventus

Olasz labdarúgás
2025.12.27. 22:49
Ezek is érdekelhetik