BL: vendégként semmi – először zár idegenbeli pont nélkül a Liverpool

Vágólapra másolva!
2018.11.29. 10:16
null
Pont nélkül maradt idegenben a Liverpool (Fotó: AFP)
Szerdán az előző idényben döntős Liverpool 2–1-re kikapott a Paris Saint-Germain otthonában, így egy fordulóval a csoportkör zárása előtt a 3. helyen áll a Bajnokok Ligája C-csoportjában. Jürgen Klopp csapata mind a három idegenbeli mérkőzését elvesztette, erre még korábban nem volt példa a Poolnál.

A mostani a 2005-ös győztes Liverpool FC 11. idénye a Bajnokok Ligájában, ám korábban még sohasem volt arra példa, hogy az együttes idegenben szerzett pont nélkül zárja a csoportkört.

Jürgen Klopp csapata az ősszel Nápolyban, Belgrádban és Párizsban is kikapott, ráadásul ezen mérkőzéseken csupán egy gólt szerzett – azt épp szerdán James Milner lőtte tizenegyesből.

A statisztika szerint a Poolnak összesen öt kaput eltaláló lövése volt akcióból a vendégként lejátszott három BL-meccsen.

Ha a Real Madrid elleni májusi finálét is ide vesszük, a Liverpool a legutóbbi öt, nem pályaválasztóként játszott BL-találkozóját egyaránt elvesztette.

Pocsék idegenbeli teljesítménye miatt kérdéses, hogy a Liverpool továbbjut-e a BL egyenes kieséses szakaszába.

A képlet valamelyest egyszerű: az angol gárda ott lesz a legjobb tizenhat között, ha 1–0-ra vagy legalább két góllal legyőzi a Napolit az Anfielden december 11-én. Illetve, ha a PSG nem nyer a Crvena zvezda vendégeként Belgrádban, akkor bármilyen különbségű győzelem elegendő lehet Kloppéknak. Ha a Liverpool nem tud nyerni a Napoli ellen, akkor biztosan nem jut tovább.

Reményt adhat a csapat szurkolóinak, hogy Mohamed Szalahék a legutóbbi négy hazai BL-mérkőzésükön egyaránt diadalmaskodtak.

OptaJoe on Twitter

3 - Liverpool have lost all three Champions League group stage away games for the first time in the competition. Struggle.



 

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ

C-CSOPORT
Napoli (olasz)–Crvena zvezda (szerb) 3–1 (2–0)
Nápoly, San Paolo Stadion, 44 470 néző. Vezette: Gil Manzano (spanyol)
Gólszerző: Hamsík (11.), Mertens (33., 52.), ill. El Fardou Ben (57.)

Paris Saint-Germain (francia)–Liverpool (angol) 2–1 (2–1)
Párizs, Parc des Princes, 46 880 néző. Vezette: Marciniak (lengyel)
Gólszerző: Bernat (13.), Neymar (37.), ill. Milner (45+1. –11-esből)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Napoli 5 2 3 7– 4 +3 9
2. Paris SG 5 2 2 1 13– 8 +5 8
3. Liverpool 5 2 3 8– 7 +1 6
4. Crvena Zvezda 5 1 1 3 4–13 –9 4

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
16 órája

Arsene Wenger: Túlgondolhatja a visszavágót a Paris Saint-Germain

Bajnokok Ligája
2025.05.05. 14:44

A BL-re pihentető PSG kikapott Strasbourgban

Francia labdarúgás
2025.05.03. 23:03

Ráadásban kapott góllal maradt alul a Topolya a bajnok Crvena zvezdával szemben

Minden más foci
2025.05.03. 20:50

Serie A: ismét győzött, és nagyon közel került a bajnoki címhez a Napoli

Olasz labdarúgás
2025.05.03. 20:06

Az Arsenalnak történelmet kell írni a BL-továbbjutáshoz

Bajnokok Ligája
2025.04.30. 13:02

„Ez a kapus feladata, nem?” – Luis Enrique az ismét remekül védő Donnarummáról

Bajnokok Ligája
2025.04.30. 00:20

Dembélé korai találatával a PSG egygólos előnyt szerzett az Arsenal ellen

Bajnokok Ligája
2025.04.29. 22:55
Ezek is érdekelhetik