BL: Klopp tiszteletre szólította fel a szurkolókat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.04.23. 21:06
null
Eusebio Di Francesco örül, de kicsit aggódik is (Fotó: AFP)
Eusebio Di Francesco, a Roma edzője szerint megvan a megfelelő taktikai lépése arra, hogy megállítsák Mohamed Szalahot a Liverpool elleni kedd esti, idegenbeli Bajnokok Ligája-elődöntőn.

Az egyiptomi játékos 2015 és 2017 között két szezont töltött az olasz csapatban, így jól ismerhetik egymást korábbi csapattársaival. A Liverpool tavaly nyáron közel ötvenmillió eurót fizetett érte, ő pedig elképesztő formában futballozva az eddigi 33 bajnokiján 31-szer volt eredményes, és vezeti az angol élvonal góllövőlistáját.

„Nem nagyon kell megkérnem a játékosaim, hogy mutassák be nekem. Ugyan nem voltam az edzője, de azért meccseltem és felkészültem ellene párszor a Serie A-ban. De az a tény, hogy sok játékosom jól ismeri, és ez előnyt jelenthet nekünk. Szalah nagyszerű srác, igazi profi, és keményen dolgozó futballista” – mondta.

Di Francescótól a hétfői sajtótájékoztatón azt kérdezték, mi a véleménye arról, hogy az elődöntőben két, innovatív edzővel rendelkező szupercsapat találkozik egymással. „Nagyon szeretem Jürgen Klopp filozófiáját, örülök, de egyben kicsit aggódom is, hogy hasonló mentalitású és stílusú csapat ellen kell játszanunk. Még mindig sokat kell javulnunk és bizonyítanunk, de megvan bennünk az ambíció, hogy bejussunk a döntőbe.”

Elmondta, Szalah mellett azért a többi támadóra is figyelni kell. Ugyan sokszor felteszik neki a kérdést, mennyire áll készen erre a csatára 25 éves brazil kapusa, Alisson, csak azt tudja mondani: fontos kapusról van szó, de a keretet 22 játékos alkotja.

Klopp: A rómaiak megérdemlik, hogy tiszteljük őket (Fotó: AFP)
Klopp: A rómaiak megérdemlik, hogy tiszteljük őket (Fotó: AFP)

TISZTELETET AZ ELLENFÉLNEK

Jürgen Klopp a legutóbbi, Manchester City elleni balhé után arra kérte a szurkolókat, hogy tiszteljék az ellenfelet, és ezúttal mellőzzék a csapatbusz megtámadását.

„A rómaiak megérdemlik, hogy tiszteljük őket, hiszen egy nagy család tagjai vagyunk, és a pályán beszélhetünk csak ellenfélként róluk. Mutassuk meg a városunk gyönyörű arcát. Láttam néhány Serie A-mérkőzést, Edin Dzekót még a bundesligás idejéből jól ismerem. Ellenfelünknél akad néhány minőségi és tapasztalt futballista. Fantasztikus lehetőség előtt állunk, jó formában vagyunk, az ember nem gyakran játszik BL-elődöntőt. Számomra is ez a második csak, és ez mindent különlegessé tesz” – nyilatkozta.

ÖTSZÖR EGYMÁS ELLEN

A két csapat eddig öt alkalommal találkozott európai kupamérkőzésen. 1984-ben a BEK döntőjében 1–1-es mérkőzés után az angolok tizenegyesekkel 4–2-re nyertek.

A 2000–2001-es UEFA-kupa nyolcaddöntőjéből a Liverpool ment tovább, idegenben 2–0-ra győzött Michael Owen duplájával, és már a hazai 1–0-s vereség is belefért neki. A sorozat végül az angolok sikerével ért véget.

Egy szezonnal később már a Bajnokok Ligájában futottak össze a felek, akkor a második csoportkörben a római 0–0 után Liverpoolban a hazaiak Jari Litmanen és Emile Heskey góljával 2–0-ra győztek, és ennek köszönhetően továbbjutottak.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
20.45:
Liverpool (angol)–Roma (olasz) (Tv: M4 Sport, Sport1)

Legfrissebb hírek

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
15 órája

Mohamed Szalah két évre írt alá a Trabzonsporhoz – hivatalos

Egyéb egyéni
2026.08.06. 14:11

Videó: tömegek fogadták Szalahot a trabzoni reptéren

Minden más foci
2026.08.05. 21:10

Szalah a Besiktasban? Mérget ne vegyünk rá

Foci vb 2026
2026.07.17. 21:39

Mohamed Szalah: Tudom, még mindig dühösek vagytok

Foci vb 2026
2026.07.10. 18:59

Mac Allister felkészült a Szalah elleni csatára

Foci vb 2026
2026.07.07. 12:22

Szalah elárulta: az utolsó percben döntött a Panenka mellett

Foci vb 2026
2026.07.04. 00:23

Jürgen Klinsmann: Ez a katasztrófa mindenki felelőssége

Foci vb 2026
2026.06.30. 12:18