BL: Mourinho bement a Sevilla öltözőjébe, hogy gratuláljon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.03.14. 13:40
Simon Stone, a BBC újságírója kiderítette, mit mondott játékosainak José Mourinho, a Manchester United menedzsere, miután csapata hazai pályán kikapott a Sevillától, így kiesett a Bajnokok Ligájából. A portugál szakember még a vendégek öltözőjébe is bement a fájó vereség után.

A BBC munkatársa úgy tudja, Mourinho azt mondta játékosainak, örül, hogy szomorúak a kiesés miatt, mert a jövőre nézve ez jó jel. Hozzátette, bízzák rá a BL-kudarc miatti kritika kezelését, s koncentráljanak a szombati, Brighton elleni FA-kupa-találkozóra.

Miután a kétszeres BL-győztes tréner befejezte mondandóját, átment a Sevilla öltözőjéhez, engedélyt kért, hogy belépjen, s gratulált a spanyol együttes tagjainak, illetve sok szerencsét kívánt a hátralévő meccsekhez. Állítólag a vendégjátékosok tapsviharral fogadták Mourinho dicsérő szavait.

Miután a kétszeres BL-győztes tréner befejezte mondandóját, átment a Sevilla öltözőjéhez, engedélyt kért, hogy belépjen, s gratulált a spanyol együttes tagjainak, illetve sok szerencsét kívánt a hátralévő meccsekhez. Állítólag a vendégjátékosok tapsviharral fogadták Mourinho dicsérő szavait.

Simon Stone on Twitter

Jose Mourinho went into the Sevilla dressing room after the game last night - he had asked for permission - to congratulate them and wish them best of luck for rest of competition. The gesture was appreciated.



BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Manchester United (angol)–Sevilla (spanyol) 1–2 (0–0)

Manchester,Old Trafford, 74 909 néző. Vezette: Makkelie (holland)
MU:
De Gea – Valencia (Mata, 77.), Smalling, Bailly, Young – Matics, Fellaini (Pogba, 60.) – Alexis Sánchez, Lingard (Martial, 77.), Rashford – R. Lukaku.Menedzser:José Mourinho
SEVILLA:
Sergio Rico – Mercado, Kjaer, Lenglet, Escudero – N'Zonzi, Banega – J. Correa (Geis, 89.), Vázquez (G. Pizarro, 88.), Sarabia – Muriel (Ben Yedder, 72.).Vezetőedző:Vincenzo Montella
Gólszerző: R. Lukaku (84.), ill. Ben Yedder (74., 78.)
Továbbjutott: a Sevilla, 2–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

Napra pontosan három hónap után nyert az Elche, odahaza győzött a Levante és az Osasuna is

Spanyol labdarúgás
8 órája

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
2026.03.20. 22:58

Gyász: elhunyt José Mourinho egykori kapusedzője

Minden más foci
2026.03.20. 13:00

Már alakulnak a kajak párosok a válogatóra, újra összeállhat a Nádas, Tótka duó

Kajak-kenu
2026.03.20. 09:46

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26

PL: Bruno Fernandes két gólpasszt is kiosztott, a Villát is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
2026.03.15. 17:09
Ezek is érdekelhetik