BL: az MU védője további két meccsre szóló eltiltást kapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.24. 20:36
Még májusban, az előző idényben a Celta Vigo elleni Európa-liga-elődöntő visszavágóján kapott piros lapot Eric Bailly, a Manchester United 23 éves védője, ami miatt nem léphetett pályára az Ajax elleni döntőben. Az UEFA fegyelmi bizottsága ma foglalkozott az üggyel, és úgy döntött, hogy további két mérkőzéssel megtoldja a védő büntetését.

Mindez azt jelenti, hogy Bailly nem lehet ott augusztus 9-én Szkopjében, ahol a Real Madrid elleni Európai Szuperkupa-mérkőzésen lép pályára az MU, ahogy a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulóját is ki kell hagynia az eltiltás miatt.

Bailly egyébként azért kapott piros lapot a Celta elleni elődöntőben, mert jobb kezével ellenőrizte a spanyolok svéd támadója, John Guidetti bal fülének szakítószilárdságát, amit a Vigo több játékosa is zokon vett, többek között a szintén kiállított Facundo Roncaglia is – ahogy az alábbi videón jól látható.

Az UEFA közleménye szerint egyébként a United írásbeli figyelmeztetést kapott, miután késve kezdte a mérkőzést. Roncaglia esetéről az UEFA közleménye nem tesz említést.

Legfrissebb hírek

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
2026.03.20. 22:58

Raphinha mesterhármast szerzett, a Barcelona öt gólt vágott a Sevillának

Spanyol labdarúgás
2026.03.15. 18:26

PL: Bruno Fernandes két gólpasszt is kiosztott, a Villát is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
2026.03.15. 17:09

Dán bravúr a ködös Albionban – a Midtjylland idegenben szerzett előnyt a Forest ellen

Európa-liga
2026.03.12. 23:11

A 94. percben egy megpattanó lövéssel verte meg a Real a Celtát

Spanyol labdarúgás
2026.03.06. 23:02

Potya góllal nyert az Arsenal, és duplán örülhet, miután csak ikszelt a Manchester City

Angol labdarúgás
2026.03.04. 22:36

Csökkentették Maguire felfüggesztett börtönbüntetését, a játékos ismét fellebbez

Angol labdarúgás
2026.03.04. 17:46

Az MU a második félidőben fordítva verte meg a Crystal Palace-t

Angol labdarúgás
2026.03.01. 16:59
Ezek is érdekelhetik