BL: Ha otthon is így játszunk, sokan sírhatnak örömükben

2016.04.05. 23:40
null
A benficások büszkék teljesítményükre – de 0–1-ről kellene fordítaniuk Lisszabonban (Fotó: Reuters)
A Bayern München 1–0-ra nyert hazai pályán a Benfica ellen Arturo Vidal 2. percben fejelt góljával a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. Nézzük, hogyan látták a mérkőzést a főszereplők!

„Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel, mert jól tudom, milyen erős ellenfelet gyűrtünk le. Gratulálok a csapatomnak. A BL negyeddöntőjében mindig a visszavágó dönt, ez a kulcs. Lisszabonba is győzni megyünk” – így a hazaiak mestere, Pep Guardiola.

„Ugyanaz történt ezen a meccsen is, mint a múlt héten Frankfurtban: csak nagyon kevés helyzetet tudtunk kialakítani. A Benfica védelme remekül tette a dolgát, a négyvédős sor jól működött együtt. A végén még lőhettünk volna egy gólt, de néha elég az 1–0 is elég” – így a hazaiak egy alkalommal nagy bravúrt bemutató kapusa, Manuel Neuer.

„Nem sikerült akkora nyomást helyezni rájuk, mint amekkorát szerettünk volna. Igyekeztünk sokat passzolni, hogy elcsússzon a Benfica védelme. Ez az elején jól működött, ahogyan az oldalváltások is, de a portugálok jól felkészültek belőlünk, jól védekeztek. Nem kaptunk gólt, és ez a legfontosabb” – tette még hozzá a kapus.

„Sokkal kevesebb helyzetet tudtunk kialakítani, mint amennyit elterveztünk, a kevés pedig ezúttal nem volt elég. Még két gól kellett volna a visszavágóra, a 3–0 már jó eredménynek nevezhető ilyenkor. A második meccsen nagyon lelkesen és motiváltan kell pályára lépnünk” – bölcselkedett Thomas Müller.

„Jobb lett volna, ha 2–0-ra vagy 3–0-ra nyerünk. Lesz még egy visszavágó, ahol jól kell teljesítenünk, és akkor továbbjutunk. De ha kettő vagy három nullára nyerünk, akkor is izgalmas második felvonásra lenne kilátás, hiszen a Benfica bizonyította, hogy erős csapat. Lisszabonban az első perctől az utolsóig koncentrálnunk kell, és mindenképpen meg kell próbálnunk gólt szerezni” – tekintett a jövőbe Robert Lewandowski.

„A mérkőzés nagy részében a Bayernnél volt a labda, de ez Münchenben általában így szokott történni. Egy idő után azonban egyre jobban játszottunk, és még gólokat is lőhettünk volna. Izgalmas mérkőzésen jól játszott a Benfica, minden kérdés nyitott még, odahaza, a saját stadionunkban dől el a sorsunk” – fogalmazott a portugálok gólzsákja, a Münchenben két ordító helyzetet elpuskázó Jonas, aki elismerte, hogy lassan reagált egyik ziccerénél (a másikat a kapu mellé rúgta közelről), Neuer így hárítani tudott.

„Lisszabonban visszavághatunk. Eltiltásom nem aggaszt, huszonhét jó játékos alkotja a Benfica keretét” – utalt a brazil válogatott csatár arra, hogy megszerezte második sárga lapját is a sorozatban, így kihagyja a Bayern elleni hazai találkozót.

„Kicsit csalódottak vagyunk, ugyanis megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre. Örülünk ellenben annak, hogy tartani tudtuk a lépést egy világklasszis csapattal. Neuer jól védett, de a mi kapusunk is jól teljesített ám” – nyilatkozta a lefújást követően a nagyot harcoló görög támadó, Kosztasz Mitroglu.

„Elszántan játszottunk, büszke vagyok csapatomra. Visszanézve a kérdéses jelenetet, járt volna nekünk egy büntető Philipp Lahm kezezése miatt. Nyitva áll a továbbjutás kérdése. A korai gól ellenére tartottuk magunkat a korábban megbeszélt taktikához, és sokat segített, hogy láttuk az ötezer fős szurkolótáborunkat. Ha otthon is olyan elszántan és összeszedetten, egymást kisegítve futballozunk, mint Münchenben, akkor sokan sírhatnak majd örömükben stadionunkban. Jó ez az eredmény, de két lábbal kell állnunk a földön” – summázta az eredményt a vendégmester, Rui Vitória.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
BAYERN MÜNCHEN–BENFICA 1–0 (1–0)

München, Allianz Aréna. V: Marciniak (lengyel)
BAYERN MÜNCHEN: Neuer – Lahm, Kimmich (Javi Martínez, 60.), Alaba, Bernat – Vidal, Thiago – D. Costa (Coman, 70.), Th. Müller (Götze, 85.), Ribéry – Lewandowski. Vezetőedző: Pep Guardiola
BENFICA: Ederson – André Almeida, Lindelöf, Jardel, Eliseu – Fejsa, Renato Sanches, Pizzi (Szamarisz, 91.), Gaitán – Jonas (Salvio, 82.), Mitroglu (R. Jiménez, 70.). Vezetőedző: Rui Vitória
G: Vidal (2.)

A visszavágót április 13-án, szerdán rendezik.

ONLINE KÖZVETÍTÉS ÉS STATISZTIKAHALMOK ITT!

 

Legfrissebb hírek

„Ez az egyik kedvencem a karrierem során” – Harry Kane az ötvenedik BL-góljáról

Bajnokok Ligája
12 órája

Bajnokok Ligája: bemutatkozott az első 2010-es születésű játékos

Bajnokok Ligája
14 órája

Otthon is kiütötte az Atalantát, 10–2-es összesítéssel BL-negyeddöntős a Bayern

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 22:50

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 11:15

Megsérült a Bayern München harmadik számú kapusa is – ki véd majd a BL-ben?

Német labdarúgás
2026.03.15. 20:31

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Apokalipszisről ír az olasz sajtó az Atalanta Bayerntől elszenvedett megsemmisítő veresége után

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 09:33

A Bayern München nem hagyott kérdést a visszavágóra, lemosta a pályáról az Atalantát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54
Ezek is érdekelhetik