BL: szenzációs eredményről beszélnek Wolfsburgban

MTI MTIMTI MTI
2016.03.09. 10:55
Klaus Allofs, a VfL Wolfsburg sportigazgatója szenzációs eredménynek nevezte, hogy a német csapat kedden bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.

A Wolfsburg már a nyolcaddöntő első mérkőzésén megalapozta továbbjutását, mivel idegenben 3–2-re legyőzte a belga bajnok KAA Gent együttesét. A visszavágón a német válogatottal 2014-ben világbajnoki címet szerző Andre Schürrle góljával 1-0-ra győzött a Wolfsburg, amely remek formában van, hiszen legutóbbi négy BL-mérkőzését, illetve két Bundesliga-találkozóját megnyerte.

Mindkét klub először szerepelhetett a 16 között a BL-ben, és a német csapat a hetedik az európai elitliga történetében, amely első próbálkozásra sikerrel vette az egyenes kieséses szakasz első fordulóját.

„Ez szenzációs eredmény a klub életében. Nem hittük volna a szezon elején, hogy ilyen sikert érhetünk el – mondta Allofs. A sportigazgató elárulta: már nagyon várja a negyeddöntő jövő pénteki sorsolását. – Legyünk őszinték, vannak nagy csapatok, amelyek ellen nem lenne reális esélyünk, de vannak olyanok is, amelyekkel szemben igen."

A Gent edzője, Hein Vanhaezebrouck értékelése szerint csapata összességében jól teljesített, annak ellenére, hogy a gólhelyzeteit nem használta ki. Ezzel szemben Schürrle úgy vélekedett, hogy ellenfelüknek egyetlen százszázalékos lehetősége sem volt.

„Ez egy nagy győzelem számunkra. Tudtam, hogy egyszer eljön az én időm. Kemény mérkőzés volt, amelyen elsősorban védekezni akartunk, és vártunk a lehetőségekre. Tudtuk, hogy a Gentnek igyekeznie kell. A hajrára mindkét csapat ereje alábbhagyott, ez is a mi malmunkra hajtotta a vizet. A sikerünk megérdemelt" – nyilatkozta Schürrle.

Legfrissebb hírek

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
Tegnap, 19:56

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

Hiába a kettős emberelőny, a Leverkusen nem tudta két vállra fektetni a Bayern Münchent

Német labdarúgás
2026.03.14. 17:40

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48

A Bayern München nem hagyott kérdést a visszavágóra, lemosta a pályáról az Atalantát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54

Kirúgták Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
2026.03.08. 13:36

Ráadásbeli öngóllal nyert a Lipcse; hatgólos meccsen ikszelt a Leverkusen

Német labdarúgás
2026.03.07. 17:35

Bundesliga: elgázolta a Wolfsburgot a Stuttgart

Német labdarúgás
2026.03.01. 19:32
Ezek is érdekelhetik