BL: Mourinho rögbis hasonlattal kritizálta a játékvezetőt

MTI MTIMTI MTI
2015.10.21. 16:43
Gyengének és naivnak nevezte a keddi Dinamo Kijev–Chelsea (0–0) labdarúgó Bajnokok Ligája csoportmérkőzés játékvezetőjét José Mourinho, az angol csapat vezetőedzője.

A portugál tréner a brit BT Sport televíziónak adott nyilatkozatában nagyon jónak ítélte a szlovén Damir Skomina tevékenységét, de sérelmezte, hogy nem adott meg egy tizenegyest csapata javára. Mourinho ezután a rögbi világbajnokság múlt heti, Ausztrália–Skócia (35–34) negyeddöntőjével példálózott.

„Skomina olyan volt, mint a skót rögbisek meccsének játékvezetője, aki szintén nagyon jó volt, de elkövetett egy hibát, ami miatt egész Skócia sírva fakadt” – mondta Mourinho. Craig Joubert szóban forgó hibáját nyilvánosan kritizálták a sportág nemzetközi szövetségének (WR) irányítói, és az elődöntőben nem kapott feladatot.

A Chelsea edzőjét a múlt héten 50 ezer fontos (21.1 millió forint) pénzbírsággal sújtotta, illetve egy mérkőzéstől eltiltotta – ám ezt a szankciót felfüggesztette – az angol Labdarúgó-szövetség (FA), amiért október elején, a Southampton elleni 3–1-es vereség után kritizálta a bíró tevékenységét. Mourinho fellebbezett, de az FA kedden, másodfokon helyben hagyta a döntést.

A londoni csapat kilenc forduló után a bajnoki tabella 12. helyén áll, a Bajnokok Ligájában három kört követően a G-csoport harmadik helyét foglalja el.

 

Legfrissebb hírek

Mourinho: Az AEK fantasztikusan játszott, ez volt a legjobb teljesítményük

Bajnokok Ligája
49 perce

José Mourinho szerint nehéz Görögországban játszani

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 20:02

Mbappé: 100; Mourinho utolérte Zidane-t – a 265. el Clásico számokban

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 13:06

Mourinho beszólt az őt megzavaró Barca-drukkereknek

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 11:05

Mourinho: A VAR elaludt, Cancelót ki kellett volna állítani

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 09:17

„Még mindig kicsit ismerkedünk egymással” – Bernardo Silva a Real 4–1-es győzelme után

Bajnokok Ligája
2026.10.22. 08:20

Működött az öregróka-ösztön – ódákat zeng Mourinho taktikájáról a Real Madrid legendája

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 17:37

Gian Piero Gasperini: A legváratlanabb módon akadtunk el a célvonalon

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 07:34