BL: a walesi edző karrierje legszebb napját élte át

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.07.22. 23:20
Craig Harrison, a The New Saints vezetőedzője elmondta, annak ellenére, hogy nem sikerült továbbjutniuk a Videoton ellen a Bajnokok Ligájában, nagyon büszke a csapatára.

„Hibátlanul véghezvittük azt, amit akartunk, úgy alakult a mérkőzés, ahogy elterveztük – mondta Craig Harrison, a TNS vezetőedzője. – Valóban nagy meleg volt, gondoltuk, hogy a Videoton birtokolja majd többet a labdát. Maga az a tény, hogy a hosszabbításig eljutottunk, büszkévé tesz minket. Nem tudok elégedetlen lenni a csapattal, mert mindent megtett a továbbjutásért.”Craig Harrison, a TNS vezetőedzője. – Valóban nagy meleg volt, gondoltuk, hogy a Videoton birtokolja majd többet a labdát. Maga az a tény, hogy a hosszabbításig eljutottunk, büszkévé tesz minket. Nem tudok elégedetlen lenni a csapattal, mert mindent megtett a továbbjutásért.”

„A mi csapatunk volt az esélytelenebb, de amit ma mutattunk, az elképesztő volt. Bátran játszottunk, ennél többet nem tudtunk volna tenni, jó néhány helyzetet kialakítottunk, a rögzített szituációkból is eredményesek voltunk. Ez karrierem legszebb napja, bár az előző kör is büszkévé tett, ez még inkább.”

Legfrissebb hírek

Videoton: a klub szerződést bontott Pető Tamással, Bekő Balázs az új vezetőedző

Labdarúgó NB II
2026.10.26. 15:20

Botladozó csapat, ködös jövőkép – mi történik a korábbi bajnok Videotonnál?

Labdarúgó NB II
2026.10.26. 11:59

Győzött a Vidi ellen, és visszaállt a tabella élére a Soroksár

Labdarúgó NB II
2026.10.18. 18:55

Videoton: a város szeretné, ha még az idén új tulajdonosa lenne a futballcsapatnak

Labdarúgó NB II
2026.10.16. 15:23

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55

A Vidi értékesítéséről szóló második pályázat is eredménytelen lett

Labdarúgó NB II
2026.09.29. 16:01