Bajnokok Ligája: nincs nagy baj, Iniesta játszhat a döntőben

MTI MTIMTI MTI
2015.06.02. 16:03
A szombati spanyol kupadöntőt követően kérdésessé vált a játéka, kedden azonban Andrés Iniesta bejelentette: semmi akadálya, hogy pályára lépjen a labdarúgó Bajnokok Ligája szombati berlini döntőjében, ahol csapata, az FC Barcelona a Juventusszal csap össze.
„Volt egy kis izomfájásom, de meg sem fordult a fejemben, hogy nem játszhatok a fináléban” – mondta az egyszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok középpályás.Szerepeltetése vádlipanaszai miatt vált kétségessé az Athletic Bilbao felett aratott 3–1-es kupasiker után, amellyel a katalán elitalakulat a spanyol bajnoki cím megszerzését követően duplázott, és ha a hétvégén legyűri az olasz bajnok- és kupagyőztes Juventust, harmadik trófeáját is megszerezheti idén. „Igen jó érzésekkel megyünk a BL-döntőre, és nagyon szeretnék segíteni a csapatomnak abban, hogy győzzünk” – nyilatkozott Iniesta, aki egyszersmind figyelmeztetett rá, hogy „komplikált” mérkőzésnek néznek elébe, s a torinói együttesen roppant nehéz lesz felülkerekedniük. A berlini döntőt 20.45 órától játsszák.
Legfrissebb hírek

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
3 órája

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Segítséget kért Lamine Yamal apja, rejtélyes üzenetet írt a közösségi médiában

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 08:56

Csaknem két hónapra kidőlt Xavi Espart, a Barcelona hátvédje

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 14:17