BL: Lenyűgöző a Maribor vendégként - Mourinho

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.20. 22:08
José Mourinho, a Chelsea menedzsere szerint a Maribor közelmúltbeli idegenbeli nemzetközi szereplése elég oknak számít arra, hogy játékosai ne vegyék fél vállról a két csapat keddi Bajnokok Ligája-mérkőzését.

A hétvégén a londoni „kékek” a Manchester United otthonába látogatnak, de a portugál szakember szerint ennyire nem szabad előre tekinteniük.

„Ez a csoport nem könnyű – kezdte a BL-meccset megelőző sajtótájékoztatón Mourinho. – A Sporting jó csapat és egyre jobban játszik, a Schalke is jó, és Roberto Di Matteóval a kispadon a motivációja is megnőtt, veszélyes együttes.”

„Aztán itt van a Maribor, amely nyolc meccset játszott ebben a kiírásban a selejtezőket is beleszámítva, és még nem kapott ki. A Celtic otthonában sem kapott ki, ahogyan a Sporting és a Schalke vendégeként sem, és amikor elemeztem a szlovénokat, megértettem, miért nem veszítenek” – tette hozzá Mourinho, igaz, a Sporting elleni találkozóra Szlovéniában került sor.

„Az eredmények sokat mondanak. Talán otthon nagyon kényelmesen érzik magukat, de az idegenbeli eredményeik rendkívül lenyűgözők. Kemény ellenfél, és örülök, mert úgy érzem, hogy a játékosaim is érzik ezt, és a legjobb játékunkat kell nyújtanunk. Négy pontunk van, ami nem rossz eredmény, de hétre van szükségünk három fordulót követően, hogy stabilabb helyzetből várjuk a folytatást.”

A portugál szakember elmondása szerint Diego Costa, Ramires, André Schürrle és John Obi Mikel sem játszhat holnap.

„Diego Costának ugyanaz a baja, mint ami korábban volt, de most már nemcsak majdnem sérült, hanem egyértelműen. Nem is edzett, mert nincs olyan állapotban, hogy tudjon. Holnap nem játszik. Aztán meglátjuk, mi lesz a hétvégén, de most nem a hétvége a fontos, hanem a holnapi meccs.”

Mourinho elégedetlenségének adott hangot a szövetségi kapitányokkal kapcsolatban, elmondása szerint „senki sem boldog, amikor jó állapotban engedi el a játékost a válogatotthoz, aztán rosszban érkezik vissza”.

A portugál mester azt is elmondta, hogy a 17 éves Dominic Solanke, aki az előző szezonban az ifjúsági csapat legeredményesebb játékosa volt, leülhet a kispadra a Maribor ellen.

„Tizenhét éves, és nagyon hosszú út áll még előtte, de a tehetsége és a személyisége megvan, hogy fantasztikus játékos váljon belőle.”

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ, KEDDI MECCSEK

18.00: CSZKA Moszkva–Manchester City (tv: Digi Sport1)
20.45: AS Roma–Bayern München (tv: Digi Sport1)
20.45: APOEL–PSG
20.45: Barcelona–Ajax (tv: Sport1)
20.45: Schalke–Sporting CP
20.45: Chelsea–Maribor (tv: Digi Sport2)
20.45: BATE–Sahtar Doneck
20.45: Porto–Athletic Bilbao

Legfrissebb hírek

Komáromi György hazatérhet, ezek a klubok érdeklődnek iránta – NS-infó

Labdarúgó NB I
10 órája

A Paks remek védekezéssel, idegenbeli döntetlen után jutott tovább a Mariborral szemben

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 21:58

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Lesz nyomás a Mariboron, és ezt kihasználhatja a Paks

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 11:29

Windecker József: Benyomtak minket, elfogytunk, ezen kint javítanunk kell

Európa-konferencialiga
2025.07.25. 09:09

Windecker fejese döntött, a Paks egygólos előnnyel utazhat Mariborba

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 21:56

NB I-es tapasztalatai birtokában óvatosságra inti volt játékosa a Maribort a Paks ellen

Európa-konferencialiga
2025.07.23. 11:48

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
2025.07.18. 21:27
Ezek is érdekelhetik