Női BL: Barca, PSG, Jakabfiék - az MTK lehetséges ellenfelei

2014.08.18. 17:15
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) illetékes bizottsága elkészítette a női Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasza első fordulójának kiemelését. A pénteken Nyonban megtartandó sorsoláson a selejtezőcsoportját hibátlan teljesítménnyel megnyerő MTK a Jakabfi Zsanettet foglalkoztató német Wolfsburggal, a francia Lyonnal és a spanyol Barcelonával is összekerülhet.

Az egyenes kieséses szakasz első fordulójának párosításait augusztus 22-én sorsolják, ezt a magyar bajnok nem kiemeltként várja. A párharcok első mérkőzéseit október 8-án vagy 9-én rendezik, a visszavágókra egy héttel később kerül sor. Az MTK következő célja a legjobb tizenhat közé kerülés a BL-ben, bár a lebonyolítási rendszer miatt a magyar bajnok várhatóan igen erős együttessel találkozik.

„Természetesen szeretnénk olyan ellenfelet kapni, amely ellen lehet esélyünk a továbbjutásra. A csapatunkat sikerült jól felépíteni a bajnokságra, az újak hamar beilleszkedtek. A szélső középpályánk az egyik legnagyobb erősségünk” – mondta Demeter Réka, az MTK védője az mlsz.hu-nak.

A bajnokságban címvédő kék-fehérek egyik legfőbb riválisukkal, az ezüstérmes Astrával csapnak össze a hétvégén rajtoló JET-SOL Liga első fordulójában.

A NŐI BL FŐTÁBLÁJÁN ÉRDEKELT CSAPATOK
KIEMELTEK
VfL Wolfsburg (német)
Olympique Lyon (francia)
ASD Torres Calcio (olasz)
FC Rosengard (svéd)
Fortuna Hjörring (dán)
1. FFC Frankfurt (német)
SV Neulengbach (osztrák)
Bröndby IF (dán)
AC Sparta Praha (cseh)
Linköpings FC (svéd)
Paris Saint-Germain (francia)
WFC Zvezda-2005 Perm (orosz)
Glasgow City LFC (skót)
FC Barcelona (spanyol)
FC Zürich Frauen (svájci)
Bristol Academy WFC (angol)

NEM KIEMELTEK
Stabaek FK (norvég)
Apollon LFC (ciprusi)
Liverpool LFC (angol)
MTK Hungária FC (magyar)
Rjazany-VDV (orosz)
FC BIIK-Kazjgurt (kazah)
ACF Brescia (olasz)
FC Twente (holland)
SK Slavia Praha (cseh)
Stjarnan (izlandi)
ZNK Osijek (horvát)
ZNK Pomurje (szlovén)
KKPK Medyk Konin (lengyel)
Gintra Universitetas (litván)
Atlético Ouriense (portugál)
Raheny United (ír)

Legfrissebb hírek

Hosszabbításban dőlt el: kiesett a női BL-selejtezőből a Ferencváros

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 19:19

Csiszár Henrietta: Az Internazionaléhez képest is szintet léptem

Légiósok
2026.08.03. 07:48

A női olasz élvonalba igazolt a magyar válogatott középpályás

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 19:01

Megvannak az FTC női csapatának BL-selejtezős ellenfelei

Labdarúgó NB I
2026.07.27. 21:46

Németh Hanna: Részese szeretnék lenni egy klubtörténeti sikernek

Angol labdarúgás
2026.07.11. 10:58

Magyar védőt igazolt a Newcastle női csapata

Légiósok
2026.07.10. 13:03

Londonba igazolt a kétszeres aranylabdás Alexia Putellas

Angol labdarúgás
2026.07.08. 18:45

Bejelentette visszavonulását Marozsán Dzsenifer

Minden más foci
2026.07.07. 16:03