Mit keresett Magnum és Ferguson az MU meccsén? - BL-legek

2014.02.26. 10:36
null
Wayne Rooney sem tudott segíteni a Man. Uniteden (Fotó: Retuers)
Kínos vereségbe szaladt a Manchester United az Olympiakosz otthonában (2–0) a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán. A másik keddi mérkőzésen a Borussia Dortmund könnyedén nyert a Zenit vendégeként (4–2). A két összecsapással kapcsolatban összegyűjtöttük a legfurcsább és legérdekesebb statisztikákat, képeket.

 

 

A NAP SZÁMA

A kettes. A Zenit másodszor kapott legalább három gólt hazai pályán a Bajnokok Ligájában (legutóbb 2012 októberében volt erre példa az AC Milan ellen). A Borussia Dortmund másodszor talált a hálóba négyszer is egy meccsen a legrangosabb európai kupasorozatban, ráadásul a német csapat a BL-ben először Szentpéterváron szerzett két gólt az első öt percben.

A NAP KIHÍVÁSA

A Manchester United legutóbb 1984-ben dolgozott le kétgólos hátrányt egy európai kupasorozat egyenes kieséses szakaszában. Akkor a Barcelona ellen sikerült a KEK-ben. Vajon 30 év után képes lesz hasonlóra az angol együttes? Vagy már a nyolcaddöntőben búcsúzik a Bajnokok Ligájától?

A NAP FIGURÁJA

Az Olympiakosz portugál középpályása, Paulo Machado szépen fésült bajusszal futott ki a pályára a Manchester United ellen. Emlékeznek még a Tom Selleck által alakított Magnumra? Mi némi hasonlóságot véltünk felfedezni, talán egy borbélyhoz járnak?

A NAP FANATIKUSAI

Az Olympiakosz ultrái szokás szerint kitettek magukért, görögtűzzel és egyéb pirotechnikai eszközökkel teremtettek pokoli hangulatot a Manchester United elleni találkozón. Ugyanakkor a BorussiaDortmund szurkolóira sem lehetett panasz: 1700 fanatikus kísérte el Szentpétervárra a csapatot, amely négy gólt rúgva hálálta meg a drukkereknek a biztatást.

A NAP KRITIKÁJA

A BBC sem ment el szó nélkül a Manchester United újabb pocsék teljesítménye mellett. Csokorba szedték a David Moyes irányítása alatt megdöntött „negatív csúcsokat". Íme:

– az MU először kapott ki az Olympiakosztól
– a Stoke 1984 óta először győzte le a Manchester Unitedet
– a Swansea először diadalmaskodott az Old Traffordon
– a Newcastle United 1972, a West Brom 1978, az Everton 1992 óta először nyert az Old Traffordon

A NAP JUBILEUMA

A Manchester United a 250. BEK/BL-mérkőzését játszotta (mérlege 141 győzelem, 60 döntetlen és 49 vereség), és ezen szenvedte el az első vereségét görög csapattól. A második görög gól (az Arsenaltól kölcsönvett Joel Campbell találata) volt az Olympiakosz 300. európai kupagólja.

A NAP CSALÓDÁSA

A Manchester United totális csődöt mondott az Olympiakosz otthonában – ha nem lenne elég a kétgólos vereség ennek bizonyítására, akkor itt egy árulkodó statisztika: a „vörös ördögök" a 89. percben találták el először a vendéglátók kapuját.

A „vesztes taktika” (Fotó: 101greatgoals.com)
A „vesztes taktika” (Fotó: 101greatgoals.com)

A NAP MÉMJEI

Taktikailag is megbukott a Manchester United Görögországban, a mellékelt képen látszik, néhányan mennyire „légüres térben" mozognak, eredeti pozíciójuktól messze. Lehet ez még rosszabb Moyes számára? A mémgyár másik remek terméke: Sir Alex Ferguson is ott volt a lelátón Pireuszban...

A NAP LÚZERE

A Zenit portugál védője, Luís Carlos Novo Neto nem hiába játszik 13-as számmal a BL-ben, a Dortmund ellen legalább három kapott gólban főbűnös volt; az első kettőnél közvetlen közelről nézte a vendégek támadóit, de csúnyán megbukott szemmel verésből, majd adott a 16-osa előtt Anatolij Timoscsuknak egy pocsék labdát, amelyet ugyanaz vette el a középpályástól, aki az első kettőnél előbb gólpasszt adott, majd gólt lőtt: Marco Reus.

BAJNOKOK LIGÁJA – EMLÉKEZTETŐ
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
OLYMPIAKOSZ (görög)–MANCHESTER UNITED (angol) 2–0 (1–0)

G: Domínguez (38.), J. Campbell (55.)

ZENIT (orosz)–BORUSSIA DORTMUND (német) 2–4 (0–2)
G: Satov (57.), Hulk (69.), ill. Mhitarjan (4.), Reus (5.), Lewandowski (61., 71.)

Legfrissebb hírek

Az MU a második félidőben fordítva verte meg a Crystal Palace-t

Angol labdarúgás
7 órája

Harry Kane ismét duplázott, egyre közelebb a címvédéshez a Bayern München

Német labdarúgás
2026.02.28. 20:48

Niko Kovac: Le tudjuk győzni a Bayernt

Német labdarúgás
2026.02.28. 10:47

Fájdalmas összeg: 79 millió eurót költött menesztett vezetőedzőire a Man. United

Angol labdarúgás
2026.02.27. 14:33

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 07:51

Vinícius Júnior nagyszerűen érzi magát, és különösen motiváltan várja a visszavágót

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 11:43

Cristiano Ronaldo nélkül is sikerülhet a bravúr az Internek

Bajnokok Ligája
2026.02.24. 11:04

Fodor Csenge megerősítette: addig nem lesz válogatott, amíg Golovin Vlagyimir a szövetségi kapitány

Kézilabda
2026.02.22. 19:46
Ezek is érdekelhetik