BL: Blanc reméli, a döntő miatt még vissza kell térnie Lisszabonba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.12.11. 09:48
Hiába győzte le a csoportkör során remeklő PSG-t a portugál Benfica a Bajnokok Ligája C-csoportjának utolsó fordulójában, így sem jutott be a legjobb tizenhat közé, mert a görög Olympiakosz nyerni tudott az Anderlecht ellen. Jorge Jesus, a Benfica vezetőedzője szerint csapatának kellett volna továbbjutnia a PSG mellett. Laurent Blanc, a párizsiak trénere pedig reméli, a BL-döntő miatt még vissza kell térnie Lisszabonba.

„Az volt a fontos, hogy nyerjünk, és reménykedjünk, hogy a másik mérkőzésen csoda történik, de tisztában voltunk vele, hogy az Olympiakosz előnybe került. Nagyon nagy volt ennek a meccsnek a tétje, és itt most nem csak a továbbjutásra, hanem az anyagiakra is gondolok. Sajnálatos, hogy nem leszünk ott a következő körben, mert ebben a csoportban a PSG és a Benfica volt a két legjobb gárda. Ugyanakkor pozitívum, hogy az El-ben folytathatjuk, ahol az előző idényben a döntőig jutottunk. Hasonló produkcióval ismét elégedettek lennénk” – mondta Jorge Jesus, a kvartettben harmadik helyen végző Benfica szakvezetője.

A PSG vezetőedzője, Laurent Blanc szeretne visszatérni Lisszabonba, mégpedig a finálé miatt.

„Az első félidőben tettük, amit tennünk kellett. Voltak helyzeteink, jól védekeztünk és gólt is szereztünk. Aztán a másodikban elvesztettük a motivációnkat, s ellenfelünk fizikailag is fölénk nőtt. Csalódott vagyok, bár fiatal együttessel álltunk fel. Remélem, visszatérhetünk még ide a döntő miatt, de addig még sok nagy csapatot kell legyőzni pokolian nehéz meccseken” – vélekedett Blanc.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
2026.09.23. 19:54

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45

„Ha nem teljesít megfelelően, cserepadra kerül” – a portugál kapitány Ronaldóról

Minden más foci
2026.09.18. 18:00

El: győzött a San Siróban a Benfica, sikerrel kezdett a Leverkusen és a Sunderland is

Európa-liga
2026.09.16. 22:59

Fabián Ruiz: Ha a címeket nézzük, senkinek sem volt jobb idénye nálam

Francia labdarúgás
2026.09.14. 17:45

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37